Révbe érni?

Sosem voltam kimondottan kalandos természetű, alapvetően a megfontolt dolgok híve vagyok. Talán önsorsrontás, talán szülő programozás ez, nem tudom eldönteni, viszont jól elvagyok a magam kis világában, és sosem voltak rám jellemzőek az igazi epikus kalandok.

Kapcsolatokban ez más, ott megjártam hegyeket és völgyeket, mély barlangokat, és kietlen pusztaságokat. De, mostanában úgy érzem rendeztem a dolgokat magamban, ez a folyománya is annak, hogy két éve járok katarzis terápiára, és bár sosem voltak mély drámáim, sikerült bizonyos sebeket felszaggatni, fedett dolgokra rálátni és családi kimondatlan titkokat kideríteni. Szóval, rendeződtek a dolgaim, helyre zökkentek elakadásaim, és úgy gondolom, hogy a helyemen vagyok minden tekintetben. Révbe érni? részletei…

Tak3n

Az egyik program a héten az volt, hogy csütörtök este elmentünk ezzel a drága nővel moziba, mostanában egy kicsit tömeg undorom van (egy picit sok volt a karácsonyi forgatag a belvárosban, meg az adventi vásárokban) ezért úgy gondoltam, hogy valami csendesebb helyszínen kellene megnézni ezt a filmet, így a CorvinMozi lett a választott helyszín, és a legkésőbbi időpont, mert ordas teendőink miatt csak ekkor értünk rá.

Mivel nem láttam az Elrabolva trilógia egyik részét sem (csak a kettőnek a trailerét, még 2012-ben valamelyik film előtt), így pedáns gyerekként arra fordítottam az elmúlt napban jelentős időt, hogy munka – közben, irodában, és hajnalban otthon – megnéztem az első két részt. Vagyis 24 óra alatt láttam mind három részt, így elég frissek voltak az élményeim.

Tak3n részletei…

Mandala a férfi útjáról

Elsőre meghökkentőnek hathat a cím, hogy a férfi útjához hogyan is jön a mandala, sőt, egyáltalán létezik-e ilyen mandala. A mandala ugye kört jelent az eredeti értelme szerint, egy olyan kört, amelyet meditációs objektumként szoktak használni, egy olyan ábrázolás, amelynek a létrehozása közben a létrehozónak jelen kell lennie, és átadnia magát az alkotásnak. Ilyen értelemben mandala az amiről mindjárt szó lesz, és ezekkel a szavakkal fogom ide a virtuális lapokra felfesteni, viszont a végén nem fogom összesöpörni, hanem itt fog maradni.

Mandala a férfi útjáról részletei…

Egy méltatlanul elhallgatott belvárosi legenda – Legenda Sörfőzde kocsi

A belvárosban kalandozva és gasztronómiai kalandokat keresve a magamfajta urbánus lélek belefut ilyen jól felépített és hangzatos márkákba, mint a Zing Burger, amelyek árnyékában méltatlanul eltűnnek olyan remek csemegék, mint a címben említett Legenda Sörfőzde kocsi.

Ennek a kocsinak a különlegessége nem csak a kézműves söreikben van, hanem a burgereikben is, sőt ami legaljasabb, e kettőnek a párosításából izgalmas gasztronómiai kalandok születnek. Kevéssé ismert hely, dacára annak, hogy jó helyen van, a Zing mellett szokott állni a Gozsdu udvar Holló utcai kijáratánál van, a Kazinczy utca irányában. De találkozni velük számtalan gasztronómiai fesztiválon, mint például legutóbb a Belvárosi Gasztrosétányon is.

No, de a lényeg. Hogy milyen is a Legenda burger? Szar szóvicc lenne, hogy legendás, ezért le sem írtam.

A bucinál szokás kezdeni az áskálódást, és eddig két különböző bucival ettem náluk, mindkettő jól működött, friss volt, nem morzsálódott, ami azért komoly előny. A zsenialitás a húsban van valahol, aljas módon feltételezem, hogy sörben pácolják, vagy locsolják vele, mert az íze különleges, és nem tudtam másra gondolni. Nem túl elvakult következtetés, egy hogy sörfőzdénél ugye. A sajtjuk jól olvad, és harmonizál a hússal és a karamellizált hagymájuk is jó. Szóval, az egész rendben van.

Főleg, ha választok mellé egy meggysört is, ami a valódi oka annak, hogy elkezdtem oda járni, és hogy egyáltalán megkósoltam a hamburgerüket, és nem bántam meg, sőt azóta is fogyasztom, ha módom van rá.

Gone girl beszámoló

Este negyed 10-re mentünk Dönizzel megnézni a Holtodiglan (Gone Girl) című filmet, és bár elkezdtem hallgatni a Filmbarátok podcast 59. részét aminek az elején spoiler mentes ajánlót, de azonkívül nem olvastam róla semmit. Bár, a Rossz szomsédság óta nagyon fogadkozom, hogy soha többé nem nézek filmet IMdb oldal megnézés nélkül. De ha már így alakult, szinte elvárások nélkül ültem be, annyit tudtam, hogy magas IMdb pontszáma volt, tehát, valószínűleg jónak kell lennie.

Mondjuk én köcsög leszek, és spoilerezni fogok, szóval ha valaki kíváncsi a filmre, ne olvasson tovább.

Gone girl beszámoló részletei…

A negatív alapállásunk

A történet apropója több, mint egy éve történt, így gondoltam most már leírhatom a történteket. Túl a csillogáson című film premier előtti vetítésén vettem részt az Urániában, majd a rendezvény végeztével ahogy szállingóztak el az emberek, segítettünk összepakolni, így végül kaptunk pár tálca megmaradt cupcake-et. A fotós cuccaim mellett egy tálcányit hoztam el, és elhatároztam, hogy hazáig elosztogatom. Mivel nem lakom messze, gyalog 10-15 percen belüli a táv és a belváros sűrű részein vezet át, úgy gondoltam, hogy találkozom akkora embersereggel, akik ezt elfogadják.

A negatív alapállásunk részletei…

Megmaradni önmagadnak?

Azon gondolkodom, hogy vajon mi a helyes, az örök változás, vagy görcsösen ragaszkodni valamihez, amiről azt gondoljuk, hogy azok vagyunk.

Naplemente

A változás a hatását és időtartamát nézve sokféle lehet. Van ami rövidtávú, ami csak egy hangulat, majd hamar elmúlik, ez a minden csoda három napig tart effektus. Ez olyankor történik meg, szerintem, amikor valaki egy gyors és nagy változáson megy át. Amikor ketrecharcosból békepappá válik félnap leforgása alatt. Ennek a hatása nem gondolom, hogy hosszútávú lehet, pont azért, mert annyi újdonságot hoz magával az egyén számára, hogy nem érzi magát benne biztonságban, a környezete reakciói sem fogják visszaigazolni a hirtelen változást, és így egy idő után visszafog állni, majdnem oda ahonnét a folyamat indult. Megmaradni önmagadnak? részletei…

Életem legszarabb repülőútja

Repületem már elég sokat életemben, de idén nyáron öt alkalommal kellett vasmadarak gyomrában vendégeskednem.

Először talán a címtől eltérően essen szó, egy pozitív csalódásról, ez pedig számomra a germanwings volt, az idei nyári szezon előtt nem utaztam még velük, ezért egy kicsit ódzkodtam tőlük, főleg mert általában KLM/AirFrance kombóval utazom, ahová csak lehet. Amit olvastam róluk, abból az derült ki, hogy ők egy félfapados járat, van normális helyfoglalásuk, nem versenyfutás kérdése a helyek elosztása, mint mondjuk WizzAiren, és még némi cateringet is lehet igényelni megfelelő jeggyel.

Az bizalmatlanságomat a beszállás előtti körülmények erősítették, hogy – a reptéri dolgozók között, csak tornacsarnokként emlegetett – földszinti kapun át lehetett beszállni, aminek tényleg tornacsarnokra emlékeztető linóleumos padlója, és szaga volt, és busszal vittek ki a géphez. Az ilyen társaságokat nem szoktam szeretni…

A megnyugvásom, hogy basszus, ez mégsem volt egy rossz választás akkor következett be, amikor leült az előttem lévő sorba Chris Mattheisen, a Telekom vezérigazgatója. Mielőtt köszöntünk egymásnak az futott át az agyamon, hogy ha neki rendben van a germanwings, akkor én sem fintoroghatok, és tényleg.

Korrektek voltak az egész út során, és az kölni átszállásnál is, főleg, hogy ott nem busszal vittek a terminálhoz, hanem a terminálba érkeztünk. Az egyetlen negatívum az volt, hogy az Ibizára tartó gép 2 óra késéssel indult, de ezt tudjuk be az időjárásnak.

Életem legszarabb repülőútja részletei…

Gyász a parton

Itt ülök, ahol az elmúlt napokban a legtöbbet a Figueretes strandon, hallgatom a hullámokat és egy picit gyászos a hangulatom, két óra múlva indulok a reptérre és magam mögött hagyok mindent amit itt megszerettem és megismertem.

Nehéz elindulni.

Órákat ültem még a hotel halljában és tűnődtem, hogy elinduljak-e egy utolsó sétára. Olyan ez, mint egy utolsó ölelés, közelebb megyek mint kellene, csak hogy végül elváljunk. Végül lejöttem, mert mégis csak így kerek a történet.

image

De a part is éppen most felhősödött be, így legalább könnyebb lesz itthagyni. Ugyanilyen felhős volt aznap este is amikor először leültem itt.

Hát, Isten áldjon.
Remélem, még találkozunk.

A geekométer kiakadt Ibizán

Gondoltam, hogy a reptérről kijöve nem pattanok taxiba, nem anyagi megfontolás miatt, hanem szeretnék némi személyes benyomást szerezni a helyi közlekedésről. A buszt ami elvisz a hotelig nem lehetett eltéveszteni, viszont naiv, pesti, foursquarehez szokott hülyegyerekként gondoltam, hogy a modern technikára támaszkodva megfogom találni egyszerűen. Ez finoman szólva sem így történt.

A geekométer kiakadt Ibizán részletei…

Hajónapló, avagy elveszve a külvárosban

Egy estébe nyúló randim volt Ferihegyen, és bár a kisasszony hazahozott volna Kőbánya-Kispesten rakattam ki magam.

23:40 A metró hátsó bejárata felé vettem az irányt, ahol a rácsok már félárbócon voltak, ebből feltételeztem, hogy már elment az utolsó szerlvény. Helyesnek bizonyult a tézis.

23:45 Muszáj, hogy legyen valami éjszakai a környéken, ha innét nincs akkor sehonnét. Rátalálok két sofőrre, akik elmondják, hogy tényleg van, de ide a Köki terminál alatti buszmegállóba nem jön be, a híd előtt kell rá felszállni, a Bujdosó Székely mellett…

Megtalálom, és kevesebb, mint hét perc múlva jön. Taxi egy darab nincs a környéken, mire kijönnének, addigra már rég buszon lennék. Az éjszakai a belvárosig visz, olyan rettenetes csak nem lehet. Hajónapló, avagy elveszve a külvárosban részletei…

A részvétről és az álrészvétről

Nem különösebben aktuális a dolog, maximum annyiban, hogy az imént láttam egy “celeb” rajogói oldalán egy kiírást, amiben a rajongó elpanaszolta, hogy az egyik hozzátartozója pár hónapja meghalt, és hogy csak ez a celeb tud azóta mosolyt csalni az ő arcára. Mire celebünk, egyébként kedvesen írta, hogy sajnálja, és kifejezte részvétét a rokonával kapcsolatban.

Elgondolkodtató, hogy mit is jelent maga a “részvét”?

Használjuk ilyen helyzetekben, és vágunk hozzá, ha személyesen történik egy erőltetett, búskomor ábrázatot. Erre vagyunk szocializálva, ezt láttuk, hogy ilyenkor ezt szokták az emberek csinálni. Talán magunk is elhisszük, hogy ezzel kifejeztünk valamit, vagy ezzel jobbá teszünk bármit. A részvét ugye azt jelenti, hogy részt veszünk valakinek a bánatában.

Most komolyan, attól, mert felveszünk egy ilyen komor ábrázatot, és azt mondjuk, hogy “őszinte részvétem”, akkor mi találkoztunk a másik ember gyászával?

Egy fenét, sőt! Ilyenkor sokszor elkezdünk beszélni, hogy de az én testvérem/apám/anyám/nagyapám/nagyanyám is meghalt ennyi és ennyi ideje, és tudom mit érzel. És ekkor már saját magunkkal vagyunk elfoglalva, és a saját gyászunkat szedtük megint elő. A másiknak pedig nem segítettünk, mert amikor a saját magammal foglalkozom, akkor nem foglalkozom vele, és ha már elmentem a temetésre, vagy találkoztam vele, és ezt megosztotta velem, akkor nem rólam kell hogy szóljon a beszélgetés, hanem róla. Nem azzal adok neki empátiát, ha előrángatok magamból olyan érzéseket, ami hasonlít az övéhez, mert azt nem empátiának, hanem szimpátiának hívják. Még akkor is, ha köznapi értelemben nem így használjuk.

A szimpátia az ógörög συμπάθεια (sumpatheia) szóból jön, amely szó szerinti fordításban együtt szenvedést jelent, míg az empátia az ógörög ἐμπάθεια (empatheia), ami magát az érzésben levést jelenti. Jól látszik a szavak eredeti értelme és jelentése, valamint a hozzájuk társuló téves köznapi értelmezés közti különbség. Az együtt szenvedéssel a másiknak nem lesz jobb egy hajszálnyival sem, mert addig ő nem tud elmerülni a saját érzéseiben. Amiben pedig el kell merülni, vagy előbb vagy később ahhoz, hogy a dolognak érzelmi szinten megoldása legyen.

Persze, el lehet fojtani, el lehet nyomni, le lehet a tudattalanunkba tolni, és nem foglalkozni vele. De ez elő fog jönni valamikor. Ezért jobb, ha a másikkal abban tudunk együtt lenni, hogy átadhassa magát a saját érzéseinek, és ne keverjük bele a miénket. Amíg nem éri el az ember a gödör alját, addig nem vezet út felfelé sem.

Istent játszani

Nem olyan rég értem haza egy baráti iszogatásból, ahol Imre barátommal használtuk a szellemi adottságainkat, észleltük a mintázatokat, és egy szituációban megpróbáltuk kiugrasztani a nyulat a bokorból. Brigi bár nem szólt semmit, arra gondolt, hogy miért játszunk mi Istent. Ezt a gondolatot sikerült elkapnom, majd felhangosítottam, és elismerte, hogy igen erre gondolt most velünk kapcsolatban.

Innét jönnek a nehezebb kérdések, hogy vajon, ha van egy adottságod, képességed, amivel születtél, vagy nem születtél vele, de fejlesztetted, képezted, jogod van-e használni, és ha használod beavatkozhatsz-e dolgokba.

Ez a kis mimóza jellegű világkép aranyos, de nagyjából ugyanúgy fest, mint hogy van-e jogom az utcán sétálni, megállni a boltban reggelit venni, levegőt szívni, vagy éppen leparkolni valahova. Van, ha nem kellene használnom, nem használnám, ha nem kellene, nem fedeztem volna fel, nem fejlesztettem volna. Azt hiszem, mindannyian lelkiismeret furdalás nélkül beszélünk, ez sem különb sokkal ennél. Beszéddel is legalább annyira lehet valakit befolyásolni, mint a szálak húzogatásával, én határokon átnyúlással.

Nem érzem, hogy különösebb felelőssége lenne annak, aki használja, főleg akkor, ha ezzel nem rombolási szándéka van.

FRISSÍTÉS
Azok kedvéért, akik szeretnék érteni, de nem sikerül magyarázok egy picit. A tranzakcióanalitikus szemléletben, ez az úgy nevezett “Plüss nyuszi” játszma.
Ami arról szól, hogy vannak olyan személyek, és archetípusok, akik képesek átnyúlni az én határokon. Vagyis képesek az úgynevezett szabad akarat befolyásolására, képesek rávenni embereket dolgokra. Ez egy tanulható dolog, ahogy az ez elleni védekezés is. A legjellemzőbb ez a játszma típus olyan emberekre, akiket a születési idejük alapján skorpiónak szokás azonosítani, de mint írtam, nem csak rájuk jellemző.

La Pizza di Mamma Sofia – a belvárosi pizzakirálynő

Elég régóta szeretnék írni, vagyis inkább ömlengéssel átszőtt élménybeszámolót megosztani veletek, erről a mesés helyről.

A helyzet az, hogy a belvárosban, a Ciao Panino bezárása óta nem lehet normális, autentikus, vékony tésztás pizzát kapni szeletelve. Ennek a méltatlan és mindenképpen áldatlan állapotnak vetett véget augusztusban a Király utca legforgalmasabb részén a Gozsdu udvar bejáratával szemben megnyílt La Pizza di Mamma Sofia.

Az első időkben, amíg nem volt kint semmiféle tábla a bolton az ablakban tornyosuló Nutellás üvegek csábító látványáról lehetett a helyet könnyen megtalálni, már persze abban az esetben, ha nem volt orrunk, hogy kiszagoljuk, hogy honnét jönnek ezek a mennyei illatok. La Pizza di Mamma Sofia – a belvárosi pizzakirálynő részletei…

Önismereti szikrák

Az elmúlt hét napban két alkalommal volt egy kis, véletlenszerűen alakult hat fős csapatnak önismereti foglalkozása, nem az iskola keretében, de az ő szervezésükben, és a felismerésekről csak szuperlatívuszokban tudnék beszélni. Ami viszont kevésbé lenne összeszedett, és informatív, így csak írom ami jön.

Ilyenkor ugye, az ember elsődleges fókusza, amiért egy ilyesmire jelentkezik az, hogy válaszokat kapjon, valamit megértsen saját magával kapcsolatban, a belső működésével kapcsolatban, a miértekkel kapcsolatban, a család sorsával kapcsolatban. Viszont, azt vettem észre, hogy a legnagyobb felismerések, és homlokcsapkodások mindig mások ábrájával, történetével, működésével és dinamikájával kapcsolatban jöttek, ahogyan az lenni szokott.

Azt hiszem törvényszerű, hogy saját magunkra nem látunk rá annyira jól, ha csak nem működtetünk egy freudi értelembe vett felettes-ént. Így, amikor már nem koncentrálsz magadra, és a fókuszod a másikon van, az ő sztoriján, történetein, vagy éppen az érzelmi hullámain, amik éppen zajlanak benne, akkor jövök rá magammal kapcsolatban a legnagyszerűbb dolgokra, pontosan azért, mert akkor nem görcsösen nézek befelé, és fókuszálok a problémámra, hanem egyszer csak előugrik.

Mert bármennyire is azért futja az ember a köröket, hogy jobban értse magát, és az egyik legnagyobb szaktekintély mondja személyesen neki azt, amit az ő ábrájából és esetlapjából lát, néha túl direkt, és nem jön át. Bezzeg, ha a másiknak van hasonló állapota, határhelyzete, házúrsága, bezárt jegye… :)

A másik lehetőség pedig az, hogy amíg nem állnak a dolgok bennem 100%-os feldolgozottságon, addig a következőket sem biztos, hogy betudom fogadni. Viszont, amikor már nem rólam van szó, hanem a másikról, esetleg kimentem sétálni egyet, megforgattam magamban a dolgokat, akkor pedig átjön, és szép nagyot koppan :)