Több mint 400 nap.
Ennyit voltunk együtt.
Vége.

“Találkoznunk kellene…
Szerintem, én holnap viszek mindent…
Nem szeretném, ha úgy lenne vége, hogy méltatlan legyen ehhez az egy évhez….”

Sikerült felkelni 11kor, miután 2 órája ébresztett a telefonom, és kb 60 centit mászott az asztal széle felé.

Aztán Apám hívott, hogy meghalt a másik nagybátyám is, ma hajnal egykor…
Temetés hétfőn du. 2kor Dunapatajon…
Szerintem nem megyek le, de küldök hétfőn gyász táviratot.

Ez egy ilyen hét.
Még valami esetleg?

A hajamból csöpög a víz, amely az esti sörözés során sérómba szivárgott dohány füstöt volt hivatott eltávolítani.
Most, itt ülök egy szál semmiben és csak meredek magam elé.
Szerintem megint sikerült jó hangulatot varázsolni egymásnak.

Ezt levezetendő lemásztunk a Star Kebabig. Miután megfáradt gyomrunkba némi hús-, zöldség-, tej- és lisztszármazékokat tömtünk, alaposan kielemeztük a Baklava természetét, és hogy melyik a jobb, a világos tekercs formájú, a fehér, avagy a kakaós.
Én maradtam a kakaósnál, Papszi a sima tekercsre szavazott.

Mindketten jól jártunk úgyérzem, mivel török kajából nincs rossz, csak szarul elkészített.

"Szeretem bazdmeg, ahogy pörögsz és intézed a dolgokat."

Ez pedig nagyon jól esett, köszönöm.