SOS Szerelem

Mint az előzőleg említettem elnéztünk tegnap este az S.O.S. Szerelem című film vetítésére. Itt pedig gondoltam egy kicsit megboncolgatjuk a dolgokat.

Szóval újra Csányi Sándor és Fenyő Iván, újra szerelem, csak most teljesen másképpen mint a Szabadság, szerelemben. Egyrészről azért, mert a csapzott és zúzódásokkal teli Dobó Katát, itt Ullmann Mónikára cserélték.
Másrészt azért mert most a harc nem budapest utcáin és nem is a medencékben zajlik, hanem a szivekben.

Egy pillanatra meghököltem, amikor Kautzky Armand és Kéry Kitty enyelgésével kezdődött a film, miközben a pesti alsó rakparton kocsikáznak végig egy nyitott limuzni hátsó ülésén, a hatásnál kamubb csak a Mátyás templom tövében álló, – normálisan a Cukor Süveg tetején szolgálatot teljesítő – Krisztus szobor, és a Budai vár és a Sikló mellett álló Eiffel-torony volt.

A 101 perces mókában Fenyő úr egy dúsgazdag bunkót alakít aki szeretné megkapni szíve hölgyét, akit Ullmann kisasszony játszik, és egy ovónői szerepben tündököl.
Kettejük közt a románcot pedig Csányi úr hivatott létrehozni ultramodern társközvetitő cégének szolgáltatásain keresztül, nem nélkülözve az ipari kémkedés fegyver arzenálját sem.

A románc kiteljesítésére egy vidéki kastélyt választanak.

Majd amikor olybá tűnne, hogy minden sikerült, akkor omlik össze a kártyavár, és kiderül, hogy a kerítő nagymester beleszeretett az áldozatba, az ügyfél pedig hoppon maradt ;)

Ezután varázsütésre összeáll a kép, hogy ki van a társkereső sóbizniszt vezető cég sarkában…

Egyetlen dolog ami engem személyesen zavart a sok relytett, vagy teljesen nyílt reklám volt.
Öt céget, illetve terméket is promótált a film:

  • Hell energiaital
  • Merci csoki
  • Törley pezsgő
  • Volksbank
  • Citroen

Mindezek ellenére mindenkinek csak ajánlani tudom ;)
Ha még antiszociális Hanna is élvezte, akkor csak jo lehetett…

Hasonló bejegyzések

Szólj hozzá

Itt szabad hozzászólni, vitatkozni, egyetérteni, hőbörögni, meg mindent, amíg valaki értelmes módon teszi ezt meg, és nem személyekedve.

Önmagában azért, mert az nem konstruktív, másrészt pedig mert az ilyen hozzászólásokat megírni sem érdemes, úgysem fognak megjelenni, mivel megjelenés előtti előmoderálás van érvényben.

A hozzászólásokra vonatkozó szabályokat itt olvashatod el részletesen.