2007 03 14 archívum

Márciusi barmok

A egyszerű ember megyeget hazafelé, és gyanútlanul úgy gondolja, hogy a változatosság kedvéért Árpád-híd felé veszi a irányt, mert mivel amugy sem jár nagyon arra felé.

A metróból kilépve furcsa egyedekkel találkozik, akiken már most ott díszeleg a kokárda mind három színe, és a kezükben is zászló formájában.

Azt gondolja, ejj ezek már most készülödnek a holnap babazsúrra, ejnye-bejnye.
Mellettük elhaladván még jókorát lök is rajtuk széles vállával, mert hogy mért már ott fogják előle a levegőt, ezzel az erővel a duna fenekén is ácsoroghatnának, az lehet több vizet, de kevesebb normális embert zavarna.

No már most a felszínre érkezve, még több – az előbbiekben ismertetett – felvonuló-huligán-népnemzeti-zsebforradalmár formájú egyént pillant meg, jó néhány rendőr társaságában, lévén csak a rendőr palota mellett vagyunk, ahogy készülődnek békésen és alkotmányosan, senkit sem zavarva tüntetni.

Majd öklendezve a sok taplón felszáll a közlekedési eszközre, és az ablakon át bámulva azon gondokodik, hogy ennyi barom hogyan kaphatott személyi igazolványt, amikor szemlátomást korlátozottan cselekvő képesek, és szellemileg korlátoltak.
Mert ahelyett, hogy hurrá hálidéj elmegyünk mucsa röcsögére családdal, vagy kirándulunk, meglátogatjuk papa-mama-gyerekek, vagy csak elmegyünk lazítani és leengedni a gőzt, ki mennek zászlót lengetni, mert az nekik jók.

Tisztelem, és megértem a kitartásukat, mert szívós nép vagyunk.
( Igen szívtunk sokat, de mégis itt vagyunk. )
De akkor is, az elmúlt pár hónap felvonulása, tüntetése nem sok sikerrel járt, és kikiáltani magukat új többségnek, szerintem morálisan és politikailag is inkorrekt. Majd ha kint lesz Budapest utcáin egy millió ember, akik mind tüntetnek, akkor elfogadom, hogy igen többség, de amig párezer radikális, jól csordába terelhető mocsingról van szó, addig a nem a többség, hanem a hülyeség szót használnám.

Nem az a bajom, amit vallanak, mert igazából nem érdekel, hogy melyik párt mögött állnak, de engem hagyjanak békén.

Új hülyeség

Tonight

Szóval sikerült felkúrni magam, szépen rögtön a hét elején igy ugy gondoltam kellene egy kis levezető bulájolás.

Az este ugy indult, hogy jó munkás emberként kijöttem jasminból 6 után nem sokkal, majd elmentem westendbe némi tápláléknak látszó tárgyat elfogyasztani.
Ezután felhívtam Gandit, aki 1 órán bellül meg is érkezett, amig én olvasgattam, és elléptünk routert venni.

Ennek végeztével megindultunk WB felé, és közben felhívtam Hannát, hogy jöjjön velem Morrison’sba.
Jött.

A dolog apropója pedig egy közös Noise és Walrus koncert volt.

A koncertek nem voltak rosszak, sőt jól játszottak a srácok, egyetlen kényelmetlen és ciki dolog volt, mégpedig az, hogy max 30 ember volt kiváncsi a koncertre.

Koncertek közben és után nyilvan No Parás Karaoke volt, a kisteremben pedig Kodolányis buláj.
Bár előszőr azt hittem, hogy az Országos Reumatológiai Intézet küldött ki pár mozgás sérültet koordinációs gyakorlatra.

Minden este szoktam gondolkodni mi lett volna a legtalálóbb csajozós szöveg.

Ime az abszolút favorit Dorci, Hanna és Gabci egybehangzó véleménye alapján

“Szia, nem jössz inkább énekelni,
mert látom a tánc az nem nagyon megy…”

Dorci azt mondta, ha ezzel odamegyek valakihez kineveznek alfa hímnek, de mivel nem vágyom erre a posztra, ezért úgy gondoltam kihagyom :D

Fél 3 elött nem sokkal jöttünk el Hannával.
Azt est koronája ként én még hazafelé fogyasztottam némi gyrost Star Kebabban :)