Az este, amikor Flaming Lamborghinit ittam
2007. 04. 17. | Kategória:Boldogság, gasztro, Gondolkodom

Szóval, a ma estének úgy indultam neki, hogy nem iszom sokat, és csak 5 rongyot költök…
Egyik sem sikerült…
Elindultunk Dorcival Morrison’sba, ahol már Hanna és Kicsi várt minket.
Oda felé ittam egy bombát, majd leérve egy ajándék sört, aztán egy Epstein koktélt, a név adóval. Egy másik sör után, pedig egy Hámoryt szintén a név adójával.
Amikor úgy gondoltam, hogy most bizony szinte józanul távoznék, odajött 3 srác a pulthoz, és Flaming Lamborghinit kértek…
Flaming Lamborghini:
Úgy néz ki a dolog, hogy Grenadine szirup az aljára, hogy íze is legyen, aztán Sambuca, majd Metaxa, Galianó, 80% os rum. Külön pohárba Curacao és sötét rum, az első poharat meggyújtják, szórják fahéjjal, – ami lángra kap az égő rumtól -, közben a másik pohárral is ráöntik, amig te az égő löttyöt iszod szivószállal…
A szakirodalom azt írja, hogy kizárólag 18 éves kor felett, és akkor is szigorúan egyet szabad inni.
Márkkal felkaptunk a vizet, hogy hogy lehet ezt ilyen lányosan inni, és megmutatjuk hol laknak a királyok…
Ami végülis sikerrel járt ![]()
Úgy gondoltuk, hogy a New Yorknál nincs keményebb. Ami rövidtávon igaz csak, mert a Lamborghini 20 perc után hat igazán.
Testvériesen egyszerre végeztünk, és mint 20 perccel utánna az ő arcán is azt a “hubazmeg ez nem volt gyenge” arckifejezést láttam.
Nekem még fél óra múlva is égette a torkom a fahéj, de ez a lényeg.
Tehát hazaértem, jelentem alássan erős alkoholos befolyásolltság alatt állok. De túlélem és épp Rasmust hallgatok…
Próbálok felejteni, mert megérdemlem, bár őszintén kurvára nem értem, hogy mivel érdemeltem ki ezt állatokhoz sem méltó bánásmódot. Igen, tőled.
Utóirat: Délelőtt fél 11 van, és még mindig szédülök a piától…
Címkék:Dorci, Epstein, Flaming Lamborghini, gasztro, Hanna, Kicsi, koktél, Morrison's
Küldés e-mailben
| permalink |
|
|





Gandi | 2007 04 17 | Válasz
hisztispics:P
nyanyanya | 2007 04 17 | Válasz
Na ezert ittam en alkoholmentes koktelt:)
DjZoNe | 2007 04 17 | Válasz
jode mert te nyanyi vagy azért
nyanyanya | 2007 04 17 | Válasz
Ja tenyleg.
Dorci | 2007 04 17 | Válasz
ne izélj, Flaming hellt ha megittam hiszti nélkül akkor te ezt simán…legközelebb Hellt iszunk,az durvább:)
jah és mozi…
DjZoNe | 2007 04 18 | Válasz
Nem hisztizem, király volt
Etu | 2008 07 04 | Válasz
Elég ütös volt én két napja ittam Balcsin plusz három koktél társaságában..20 percet sem kellett várnom a hatás elérésére
Kemény volt..
Ajánlom mindenkinek
egyszeri alkalomra :p
DjZoNe | 2008 07 04 | Válasz
A hatás nagyjából a filmszakadás közeli állapot
CsabiDuke | 2008 09 16 | Válasz
Én elmentem az éjszakába haverokkal szombat éjjel…. terveztünk hogy beiszunk, de túlzásba vittem. Haverom hazajött londonból, és ajánlott egy italt, persze a címben szereplőt említette… én pedig nagyképűen rendeltem egyet a pultnál. 30perc mulva mély álomra szenderültem a 8 fokos időben a kapunkig eljutva, ahonnan haverok és a kedvesem összeszedtek úgy 2 óra alvás után. Azóta sem emlékszem hogyan szereztem a homlokomon lévő zúzódást, de gyanítom hogy a trabant melletti járdasziget okozta….
Másnap nem éppen fittem keltem, és kedden már ki is írt az orvos egy kis táppénzre, mivel rendesen átfagytam éjjel a betonon hasalva, szerencsére tüdőgyulladásom nem lett…
Hát nekem ennyi az élményem egyelőre erről a koktélról.
napsi | 2008 09 16 | Válasz
súlyos következményei voltak, mikor én ilyet ittam. azóta sem.
DjZoNe | 2008 09 17 | Válasz
Csabi, ez szép baleset lehetett
De a Flaming Lamborghini már csak ilyen
Atika | 2010 08 10 | Válasz
Hát skacok nemtom ti hogyvagytok vele de én a fenti coctailt már évek óta fogyasztom kisebb nagyobb kihagyásokkal persze… történetem 2007re nyúlik visza… azok voltak a szépídők…(mindennap party) XD úgyesett egyszer hogy egyből lamboval kezdtem a Rio nevű szórakozohelyen és valamiért akkor nem jött egyből a hatása mint máskor… ezért ezen felbátorodva na meg a csajok miatt (akik odagyültek-akkor még nagyszámvolt ha vki ilyet ivott…XD gondolom vagy az h kibebaszott helyes vok ..XD) szal megittam még 1et… 5percel később már reggel volt…:D és én felkeltem az ágyamban az egyik haveromon a földön mellettem 1 feketehaju csaj feküdt…XD
nem akarom agyoncsavarni de a lényeg ha tehetitek igyatok 2-t egymás után és ki ne hányjátok !!!