Tonight
2007. 04. 22. | Kategória:Boldogság, Zene
A ma este úgy nézett ki, hogy nálam kezdtünk iszogatni, Dorcival, Judittal és Emesével.
Majd úgy gondoltuk, hogy lenézünk Kék Yukba, ahonnét szerintem kb kinéztek minket, mivel egyedül Emesén volt némi alternatívra emlékeztető ruha
Dorci rózsaszínben adta elő, Judit egy szürke szadó-mazó dekorációs felsőben jött, én pedig fehér zakó, fehér nadrág, fekete ing, és neon zöld nyakkanedőben.
Bár úgy gondoltam, hogy a nyakkendőt leveszem és majd csak távozás után öltöm újra magamra. Ami egyedül zavart a helyben hogy a falon és mindenhol pentagrammok voltak, ami kissé frusztrált, mivel a fekete mágia távol áll a világképemtől.
Mire leértünk már lent volt a két Péter, valamint Gábort, Noel szülei és ea is megérkezett utánnunk nem sokkal.
Noelék jól játszottak, még úgy is hogy az első szám után már be volt rekedve.
A muzsika után elléptünk Szerájolni, aztán Morrison’s volt szenvedésünk tárgya, ahol már Kangi, Kalóz, Márk, Ákos és kobi várt minket. Majd, valamivel később csatlakozott hozzánk a két Sándor.
Az este folyamán énekeltünkpárszor igy csoportosan nagyon
Sikerült megitatni Emesét és Juditot elég kellemesen… ![]()
Node itt véget is ér a mesém, elvoltunk, táncoltunk, majd 4-6 osnál váltunk el, Emesét útnak indítottam Móricz felé, mi pedig jöttünk bogdáni útig.
Nos, akkor alvás
Címkék:Ákos, Dorci, Kalóz, kangi, karaoke, Kék Yuk, kobi, koncert, Márk, Morrison's, Nio, noel, Szeráj, The Walrus, xdebian
Küldés e-mailben
| permalink |
|
|





kobi | 2007 04 22 | Válasz
Hmm, reg voltam ilyen masnapos..:)
xdb | 2007 04 22 | Válasz
jode eleg csunya is voltal azt meg kell hagyni
bar nem volt gaz hogy otszor mutatkoztal be, kulon ertekeltem
jaes most jut eszembe igy visszaolvasva, hogy ott sem voltam:)
ahah
Dorci | 2007 04 22 | Válasz
hm…”jode elég csunya is voltál” mikor volt szép?:)
DjZoNe | 2007 04 22 | Válasz
No lányok, mindjárt mennek fel a képek
nyanyanya | 2007 04 22 | Válasz
En meg mar 22kor aludtam, tok jo mi.
xdb | 2007 04 22 | Válasz
sosem volt szep ez igaz
de zsoltit sem a kulseje miatt szeretem hanem mert olyan jo meleg a szaja
DjZoNe | 2007 04 22 | Válasz
Meg érdes a nyelve mint a macskának, mi?
Dorci | 2007 04 22 | Válasz
érdes…pfuj:)
xdb | 2007 04 22 | Válasz
nem is erdes hanem edes
DjZoNe | 2007 04 23 | Válasz
Dorci | 2007 04 23 | Válasz
édes….akkor harapok:)
xdb | 2007 04 23 | Válasz
elonyben vagyok hat nekem mindenem edes
ezert jo a diab.mell. eheh