Mai mantra

Úgy indult a mai reggel, hogy sikerült elaludnom, és 3/4 9kor keltem. Ugye 9re kellett volna menni, áhh nem gond hívok taxit, 10 perc alatt bent vagyok, egy ezrest meg megér.
Node a szentendrei út úgy bevolt állva, mint az egyiptomi fáraók felett a gízai piramis bejárata.

Ergó felhívtam Franckot, hogy forgalmi okok miatt egy félórát fogok késni, és elindultam hévvel.
A félórát tartottam is. Megérkeztem, és most a technikai igazgatóval beszélgettem.

Jó fej srác volt, szakmailag is volt mit aprítania a tejbe. Valami normális figura, aki ért is ahhoz amit csinál.
Kifelé menet pedig találkoztam az egyik exjasminos sráccal, akiket azért vágtak ki, mert azzal hencegtek hogy előző cégnél backdoort hagytak a kódban. Ha ezt megemlíteném a technikai igazgatónak gyanítom ő sem örülne neki.

Ezután Szeráj, és a jól megérdemelt gyrosom csirkéből, reggeli gyanánt, majd vissza óbudára.
Lemondtam az MCorpos interjút, mert most igazából csak azon vívódom, hogy a francia cég, oder dream.
Viszont felhívott ma két cég, hogy behívnának. Meglátjuk, az egyik a bécsi úton van, a másik a belvárosban.

Hasonló bejegyzések

Szólj hozzá

Itt szabad hozzászólni, vitatkozni, egyetérteni, hőbörögni, meg mindent, amíg valaki értelmes módon teszi ezt meg, és nem személyekedve.

Önmagában azért, mert az nem konstruktív, másrészt pedig mert az ilyen hozzászólásokat megírni sem érdemes, úgysem fognak megjelenni, mivel megjelenés előtti előmoderálás van érvényben.

A hozzászólásokra vonatkozó szabályokat itt olvashatod el részletesen.