Tonight

Nos szóval tegnap sikerült fél kilencre munkába mennem, azért mert a műszaki igazgató csak 8 és dél között van bent. A köztes időben beszéljük át a projektek mikéntjét. Mondjuk mókás, hogy az egyik projekt elkészülésének az ideje a Cannesi Filmfesztivál, és nem véletlenül :)

Tehát thisnow is elfoglalta a helyét tegnap. Ma pedig 9 órára Brunner Ádámot hívtam be interjúra. Kell egy ajaxos-phps embereke is a projekthez. Remélem Lacinak is megfelel és jövöhéten kezdhet, mert nincs sok időnk és gyakorlatilag most ott tartunk, hogy adatbázis struktúrát tervezek és ismerkedem az új keretrendszerünkkel.

Munka végeztével pedig elökerültek a poharak és némi gyanusnak tűnő üveg. Amelynek eredményeképpen este fél 10 ig az irodában iszogattunk, eszegettünk, beszélgettünk, és Máté notebookját telepítettük :)

Aztán amikor meguntuk egymást, kollektíven leléptünk. Nyugati téren találkoztam Hannával, majd 20 perccel később Dorcival, aki ma fog mester vizsgázni. Most majdnem azt mondtam, hogy kéz és lábtörtést, de az megvolt hétvégén, azért inkább sok szerencsét. :D

Hasonló bejegyzések

1 Hozzászólás

  1. Dorci | 2007 04 28 | Válasz

    Judit Blogja pöttyös:)

Szólj hozzá

Itt szabad hozzászólni, vitatkozni, egyetérteni, hőbörögni, meg mindent, amíg valaki értelmes módon teszi ezt meg, és nem személyekedve.

Önmagában azért, mert az nem konstruktív, másrészt pedig mert az ilyen hozzászólásokat megírni sem érdemes, úgysem fognak megjelenni, mivel megjelenés előtti előmoderálás van érvényben.

A hozzászólásokra vonatkozó szabályokat itt olvashatod el részletesen.