2007 04 20 archívum

Tonight

Nos, tegnap este Judittal úgy mentünk neki az éccakának, hogy megyünk a Pápá Zitus Partyra.
Ettünk Star Kebabban, aztan Sanyinak rohantunk Blahán, ahol megvártuk kangit és Kalózt. Velük megerősülve mentünk tovább Örsre, annak reményében, hogy ott tudunk szerezni némi piát, édességet, és minden hasonlót :)

Tovább mentünk a 3as villamos Jeszenák János utcai megállójáig. Zitusék ott laktak, amikor megérkeztünk, Ákos már ott jól érzete magát, nagyjából volt 15 ember velünk együtt, a rapper köcsögtől az emóig volt ott mindenki.

Olyan 10 lehetett, amikor megérkeztünk. Igazából furcsán egybeválogatott társaság volt, minden esetre.
Kb fél 12kor elkőkerültek a mókás cigik, és erre rágyújtottak egy füstölöt is, hogy ne lehessen érezni. Ez alacsony hatásfokkal sikerült, és igazából untam az egészet, a zene fos volt, Zitus már annyira kész volt, hogy a korlát közelébe nem mertem engedni.
Az utolsó egy órát a kanapén ültem végig, balró kangi, jobbról Judit számára szolgáltam a párna szerepét.
Fél 1 után indultunk el, és úgy döntöttünk, hogy megkeressük Dorciékat Morrison’sban.

Nem volt eszeveszett tömeg, viszont amikor megérkeztünk utánnunk 2 perccel betévedt 30 ember.
Előre mentünk a karaoke pulthoz, hogy kinézzünk valami éneklésre valót, erre Máté rögtön odajött mikrofonnal, hogy mit éneklünk. Hát najo Radio Gaga.
No, ha legközelebb ezt akarom énekelni szóljatok, hogy nem az én hangfekvésemnek való.

Aztán úgy gondoltam éneklünk valami lájtosat, és előre küldtük Dorcit, hogy kérjenk nekünk “bojzónt” helyette lett a “pojzon” alice coopertől. Tehát az is enyhe szopásba fordult.
No, aztan kellemesen iszogattunk, Szüretet, Vodka Red Bullt, és hasonló mókás dolgokat.
Bementünk a kisterembe, táncoltunk, majd Dorci javításképpen kikérte nekünk most már tényleg Boyzonetól a Wordsöt. Ami viszont egész jól sikerült, megérdemelt taps, meg ováció.

Tomi 2re haza akart menni, ezzel szemben 4kor közölte, hogy nem igazán sikerült. :D

Zárásig maradtunk, és sikerült csúnyán berekednem.

Kedvenc állat fajom

Reggel munka elött állok a Váci úti Daily’sben. Várom a sorom, és az elöttem lévő hölgy a pénztáros srácnak elejtette, hogy ő bizony tegnap flps előadást tartott. Nyilván jött a kérdés, hogy efelpézik-e, mondta hogy nem, csak felkérték, hogy beszéljen a cuccaikról, mert használ vagy 4 terméket tőlük. És ezután szószerinti idézetbe hajlok: “250 ember elött kellett hazudnom”.

Aha, meg anyád. Szeretem az ilyet.
Nem hiszem, hogy géppuskával álltak mögötte, hogy kényszerítsék bármire. Másrészt, ha nem érte volna neki meg, nem vállalta volna el. Már csak azt nem értem, ehhez, mint cégnek, szervezetnek hogy van pofájuk.

Ez kimeríti a tisztességtelen piaci magatartás, fogyasztók megtévesztése és hamis minőségtanúsítás fogalmát.
Ajánlanám figyelmébe a vonatkozó jogszabályt.

PZP

2007 április 27 21:00-2007 április 28 02:00

Nem, nem p2p, hanem Pápá Zitus Party.
Ezzel búcsúztatjuk Zitust, aki elköltözik Pestről, haza szeretett szülővárosomba.