2007 04 archívum

Mornin’

Nos sikerült fél 12 kor felkeltenie Ádámnak, hogy nyomtassak neki…
Nem, nem öltem meg, de tervet már készítettem rá :D

Ellenben legalább hatékony reggelem volt, 1 óra alatt intéztem magamnak hétfőre két interjút is.
Ezen kivül mostam, és elkezdtem takarítani a szobám ritkán látogatott részeit.
Valószinűleg így fordulhatott elő, hogy találtam egy villát az egyik szekrény alatt, valamin az ágyam mögött egy Dale Carnegie könyvet, és a KARKÖTŐMET.
Hallod Timi?! Nem hagytam el! ;)

Sikerült reprodukálni a történteket. Mert eddig azt hittem, hogy Tihanyban hagytam el, de tévedtem.
Tihanyból vonattal Fehérvárra mentem, és onnét Judit hozott haza kocsival, és utánna itt aludt.
Aznap este lefekvés közben vettem le, és tettem az ágy szélére, ahonnét alávaló galád módon beesett az ágy mögé.

De most örülök, megvan a kedvenc karkötőm ;)

Interjú

2007 április 23
11:00

Aktiva személyzeti Tanácsadóhoz megyek interjúra.

Interjú

2007 április 23
15:00-15:30

Tripont.hu hívott be interjúra, a villányi út közelébe.

Szepare

Nos igen, ujra itt a nyári időszámítás, legalábbis olyan szempontból, hogy ismét van Szeparé és Zöld Pardon, holnaptól, illetve ma estétől Rio is.

Szóval lent voltunk igy megint páran, jól érzetük magunkat, iszogattunk.
Lent volt ofkorsz noel, original, dorci, hamory csabi, palcso tomi…
Szinte az egész estét végig beszélgettök Xochitl kisasszonnyal, majd elkisértem a hajnal 4es buszához, fogyasztottam némi gyrost  Móriczon és jöttem haza befejezni a Move One -os beadandómat, ami ilyen állapotban még másfél órát vett igénybe.

Szóval akkor alvás, aki délelőtt indokolatlanul felhív meghal.
Köszönöm

Tonight

A ma este is szépen indult.
9kor kellett volna ZKval találkoznom Nyugati téren, és csunyán elkerültük egymást, 10 után hívott, hogy ő nem vár tovább és haza megy.
Én akkorra már megjártam Star Kebabot, és a teljes nyugatitéri alluljárót oda-vissza, és a hívás pillanatában Ijjászban ültem, a két Sándorral.

De akkor úgy gondoltam, ha már várt rám közel másfél órát, akkor vissza megyek beszélgetni és ilyesmi.
Nos, ebből az lett, hogy 3/4 12kor hívott sándor hogy bizony hol a nedves rákfenében vagyok már, én pedig elárultam hogy ismét star kebabban ülök, és beszélgetünk Zkval, aki éppen készül menni haza.

Kocsiba ültek, és átjöttek, de addigra Zoltán úr elpályázott haza, igy – aznap harmadszor is – beültem Star Kebabba egy gyrosra… :D

Majd kollektíve úgy határoztunk, hogy lemegyünk Morrison’sba, és megnézzük mi a ahányás van.
Nos, hányás nem volt, ellenben Gandalf, Hámory, Epstein és Palcsó kartársak lent fogyasztották agysejtjeiket. Majd pedig befutott a mi mixer Petink így elöször civilben :)

Ez egy érdekes este volt…
Marhára nem volt hangulatom, főleg semmihez, sem inni, sem táncolni, sem énekelni, semmi.
Támasztottam egész este a pultot, rendszerint – a Ganditól kapott viszkin kívül – valami alkohol mentes löttyöt eresztettem magamba.

Majd tanuja lehettem, szöke plázacica értelmi megnyilvánulásának és megdicsőülésének.
Csabi és Tomi koktélozgattak és megkérdezték tőlük a leányzók, hogy szeretik-e a koktélokat, nyilván a kép nem volt elég egyértelmű, vagy lehet úgy gondolták, hogy éppen, a mértékletesség, és az önsanyargatás erényeiket fejlesztik és éppen kínozzák magukat.
Node, szó mi szó, Csabi engedett fajfenntartási ösztöneinek és meginvitálta őket egy tequilára, amelyet elfogyasztván el is veszítette a hölgyek érdeklődését. Akik mellesleg, megjegyezték, hogy a Palcsó Tomi úgysem beszélget velük, mivel ő “médiasztár”.
Úgy gondolom Tomi hátán kevés dolog tudja felállítani a szőrt ennyire.

Majd ezek után Csabi bemutatta a keleti harcművészetekben szerzett mély jártasságát, és bőszen harcolt a botjáért Mamuttal :D

Nem sokkal ezután Petivel úgy gondoltuk beáramlunk, az éppen átalakítás alatt álló legkisebb terembe, és a csocsó részlegbe, ahol faltúrási és festési munkák zajlottak.
Ezt feldobandó elkezdtünk Hustlert nézni, amihez nem volt túl sok affinitásom, és mivel Sándorék is indultak volna már ezért kihúztam onnét, és így ennyi a mese vége.
Jó éjszakát, gyerekek.

Álmos

A mai interjú adagom is megvolt.
Álmos vagyok, marhára. Nem tudom miért, de most ugy rámtört.
Beveszem a doublexem és megyek aludni egy órácskát.

Tonight

Nyah, ma szép zsúfolt napom volt…
Voltam ugye interjún, utánna pedig találkám volt Évivel, ami végülis négyes randiba futottm, mivel beállított sanyika is, Zitussal az oldalán.
Szóval igy együtt eszegettünk Star Kebabban, majd Westendfelé vettük az irányt, akkor már Zitus nélkül.
Miután Sándorral felpróbáltunk egy Saxoo boxert a próbafülkében – najó csak majdnem :D – és ki Tájfunoztuk magunkat, elmentünk mekibe megtömni magunkat.

“- Itt fogyasztod?”
“- Ha lehet, akkor inkább egy asztalnál ott hátul…”

Majd befutott nyanyi, Éváéktól pedig könnyek közt elváltunk. Így csak az maradt hátra, hogy Dorcit megvárjuk, és bemásszunk valami lélekemelő filmre, ami jelen esetben a nagyon kretén T4xi volt.

Dolgunk és a film végeztél Hanna úgy döntött randizik valami csávóval igy éjfélkor, Dorcival pedig lemásztunk Morrison’sba. Ahol most nem voltak sokan, de inkább kevesen.
Ellenben emelte a hangulatot Dorina a hangjával, Pély Barna és Palcsó Tamás pedig a jelenlétével…

És nem ittam ma este alkoholt :)
Peti kevert nekem egy alkoholmentes ananászos limeos koktélt, amit noellel való trécselés közben iszogattam.

Interjú

2007 április 24
12:30-13:30

Mcorphoz megyek interjúra.

Interjú

2007 április 19
15:00-16:00

Ytonhoz megyek interjúra.

Beadandót írok

2007 április 19
10:00-14:00

MoveOnehoz írok beadandót.

Interjú

2007 április 18
15:00-16:00

Dreamhez megyek interjúra.

Frissítve – 16:20
Nos most értem haza.
Hmm, egész közel van, 30 perc alatt ott voltam ;)
Kultúrált környezet, igényes irodaház, porta szolgálat, jól légkörű, modern iroda.
Már előre röhögtem, hogy nem volt itt aki interjúztatott volna, ezért egyből Tamást hívták :D
De végülis 3an interjúztattak, az általam fél éve ismert fejlesztési vezető, a managing director és még egy fejlesztő.

Beszélgettünk egész hosszan, teljes szakmai karrieremet elmondtam, söt még ELTEre is kitértünk, szakmai kérdések, linux, freebsd, adatbázis layer, css, sql optimalizálás, action script stb stb.

Ugyanazt az árat mondtam nekik is mint a tegnapi cégnek, itt legalább nem néztek furcsán, hogy ennyit kérek, azt mondták visszahívnak. Úgy érzem a személyes kapcsolat miatt, ezt mindenképpen befogom hajtani :D

Találka Évivel

2007 április 17
18:00-23:00

_csajcival találkozom, mert már féléve nem láttam, és eszünk, iszunk állatkodunk stb.

Áttettük 6ra, mert nem ért volna oda.
Ezért addig banki dolgokat intéztem, kellemesen eleszegettem, és elüldögéltem Batthiányi téri Nagyi Palacsintázójában. A mellettem levő asztalnál civil szervezetek vezetői beszélgettek, miközben és James könyvét olvasgattam, ilyenkor sajnálom hogy elfogyott a névjegyem…

Interjú

2007 április 17
15:00-15:30

WM Rendszerházhhoz megyek 15:00 ra állás interjúra

Hozzáírva – 17:30:
Nos, ez is megvolt.
Az Apor Vilmos térnél a második kerületben, kellemes hegyes-dombos részen volt a telephelyük, amit egy több szintes családiházból alakítottak át.
Az ügyvezető kedves volt, tetszettek neki a referenciáim, valami hasonló embert kerenek mint én, aki kellően mobil és sok mindenben otthon van.
Nekem is tetszett a környezet, és szimpatikus volt a két interjúztató.
Bár igazából olyan hozzáállást sugároztam végig, hogy ők győzzenek meg arról, hogy miért oda menyjek.
És ez így is történt, hatalmas a metakommunikáció :D

Az az igazság, hogy a cégnél senki sem keres annyit, mint amennyit én kérek.
Ez igy rendben is van, de ha engem akarnak, annak ennyi az ára.
És csak 70 el mondtam többet mint amennyit jázminban kértem.
Mondjuk való igaz, azért az évi 800.000 FT különbség ;)

Az este, amikor Flaming Lamborghinit ittam

Flaming Lamborghini

Szóval, a ma estének úgy indultam neki, hogy nem iszom sokat, és csak 5 rongyot költök…
Egyik sem sikerült…

Elindultunk Dorcival Morrison’sba, ahol már Hanna és Kicsi várt minket.
Oda felé ittam egy bombát, majd leérve egy ajándék sört, aztán egy Epstein koktélt, a név adóval. Egy másik sör után, pedig egy Hámoryt szintén a név adójával.

Amikor úgy gondoltam, hogy most bizony szinte józanul távoznék, odajött 3 srác a pulthoz, és Flaming Lamborghinit kértek…

Flaming Lamborghini:

Úgy néz ki a dolog, hogy Grenadine szirup az aljára, hogy íze is legyen, aztán Sambuca, majd Metaxa, Galianó, 80% os rum. Külön pohárba Curacao és sötét rum, az első poharat meggyújtják, szórják fahéjjal, – ami lángra kap az égő rumtól -, közben a másik pohárral is ráöntik, amig te az égő löttyöt iszod szivószállal…
A szakirodalom azt írja, hogy kizárólag 18 éves kor felett, és akkor is szigorúan egyet szabad inni.

Márkkal felkaptunk a vizet, hogy hogy lehet ezt ilyen lányosan inni, és megmutatjuk hol laknak a királyok…
Ami végülis sikerrel járt :D
Úgy gondoltuk, hogy a New Yorknál nincs keményebb. Ami rövidtávon igaz csak, mert a Lamborghini 20 perc után hat igazán.

Testvériesen egyszerre végeztünk, és mint 20 perccel utánna az ő arcán is azt a “hubazmeg ez nem volt gyenge” arckifejezést láttam.
Nekem még fél óra múlva is égette a torkom a fahéj, de ez a lényeg.

Tehát hazaértem, jelentem alássan erős alkoholos befolyásolltság alatt állok. De túlélem és épp Rasmust hallgatok…

Próbálok felejteni, mert megérdemlem, bár őszintén kurvára nem értem, hogy mivel érdemeltem ki ezt állatokhoz sem méltó bánásmódot. Igen, tőled.

Utóirat: Délelőtt fél 11 van, és még mindig szédülök a piától…

Visszavont reklám

Bár egy februári reklámról van szó, de én még nem találkoztam vele, igy kellemesen nagyot röhögtem rajta :D

Work and stuff

Nos igen, felhívtak, hogy megkapták a beadandóm, és behívnának interviewra.
Úgy érzem valóban elő fog fordulni az, amivel poénkodtam egy hete, hogy a kedves fejlesztési vezető ismerősöm is ott lesz az interjún… :D
Mókás lenne ugy kezdeni, hogy szia, hude csunyán néztetek ki a keddi bulni, négykézláb mentél haza? :D

Nos mindegy, tehát felhívott az account assistant, és kérdezte milyen időpontot preferálnék, mondtam, hogy igazából a hajnali kettőt, de legyen délután három.

Ez most jót tett az egómnak, tehát programozni még tudok ;)

Facelift

Nos, az van, hogy megújult a blogom, és tökjól néz most ki, nem? :)

Áthoztam a régi postjaimat, de a kommenteket nem tudtam, illetve nem ér annyit, hogy írjak rá egy xml parsert, ami kiválogatja, hogy melyik komment melyik posthoz tartozott eredetileg, és konvertálja.
Kézzel áthoztam 6 kommentet, a feeling kedvéért, aztan ennyi :)

Chill out

Ez a hét valóban erről szólt.
Egy kis chill out, az évek óta rohanó élete,ben, egy kis lélegzetvétel, egy kis nyugi. Ez szerencsére egybe esett a névnapommal, tehát az utolsó hét csak az alkohol, a buli, a füst, a jó társaság és Morrison’s jegyében telt számomra.

Ennek jövöhéttől úgy tervezem, hogy vége.
Elkezdek komolyabban állásinterjúkra járni, beadandó feladatokat írni, valamint a saját vállakozásom is leporolom. Ez utóbbit azért, mert megtetszett ez a fajta szabadság, és lazaság. Amikor van pénzed is, és időd is.

Nos, megyek aludni, és holnap előkészülök a jövöhétre.
Szép álmokat.

Szegény Peti Nagymamája

Bulaj

Nos, akkor ha már mindenki megírta, én is közhírré teszem:
A péntek esti szüli&névnapi buli helye megváltozott.
És a következő helyen startolunk, este 8 kor:

Budapest, VII-ik kerület, Csengery u. 11, Subway Pub

Természetesen alkalomhoz illő ruházat szükséges. A hölgyeknek frakk, az uraknak nagy estéji.

Akkor este lent ;)