Telefon mizéria
2007. 06. 11. | Kategória:Csakugy, Gondolkodom, lol, Obazmeg
Többen kérdezték, hogy miért van új telefonom, miért van biznisz, meg perszonál számom, meg ilyenek. Nos, akkor most kifejtem az egészet, elmondom a teljes történetet
Van nekem egy kedves, drága Édesanyám, aki 2000-ben hozzáment egy Bodnár János nevet viselő csávóhoz. Őt szoktam műfateromnak nevezni, mivel a nevelő apa titulusra nem méltó.
Mivel Édesanyám közalkalmazott, ezért igényelhetett közalkalmazotti vodafonos előfizetést baja város önkormányzatától, és ezt meg is tette. Sőt akkor már műfateromnak is igénylet, mert az jó, és így ingyen tudtak beszélni, mert, hogy a kedves ember nem költözött le vidékre a nagyfaluból.
De történt, hogy nem éppen rózsás a viszonyuk az elműlt 2 évben, és kb azóta a telefon számláját sem volt hajlandó fizetni a kedves ember, és mivel vállalkozó, ezért nem két forintba szokott kerülni. Ezért Anyukám visszakérte tőle a kártyát, amit persze nem adott vissza, mivel 4 éven át arra a számra mentek a netes, és hirdetőtáblás hírdetései. Ezért azt mondtam neki, hogy jelentse be az iskolában hogy elhagyta a kártyát, így azt letiltják, és kap másik horribilis 2 ezer forintért.
Ez így is történt, én pedig megkaptam ezt a kártyát, mert az elmúlt 2 évben velem többet beszél mint a férjével…
Erre történt ma, hogy reggel láttam a jó embert átmenni kocsival a kaszásdűlői HÉV vasúti átjárón. Felhívtam, mert én ugye jófej vagyok, hogy “á látom erre jártál” stb stb. Erre jön a nyálas dumával, hogy “Zsoltikám, lehet-e veled üzletelni?”, lehetni lehet, csak nem veled. Aztán jön tovább a hülyeségeivel, hogy jó-e nekem az, hogy mindíg őt keresik ezen a számon, meg hogy tudja hogy ez ajándék volt, de mivel én tudom ennek a múltját, nem kellett volna elfogadnom, meg hogy ő majd szerez nekem egy másik számot ebbe a flottába, és beszél az önkormányzattal, meg a vodafonnal, meg hogy különben is ő 4 évig használta…
Elküldtem a gennybe, hogy ezt anyummal beszélje meg, én nem tárgyalok erről.
Egyet nem értek. Amikor valaki nincs tárgyalási pozícióban miért erölködik?
Beszélt:
- Édesanyámmal, ő azt mondta hogy nem kapja meg.
- anyukám barátnőjével, (akinek a nevén van az előfizetés), ő azt mondta hogy ő anyukámnak szabad kezet adott.
- az iskolával, aki az önkormányzattól igényelte a számokat, ők azt mondták ez nem az ő dolguk, és nem tudnak benne segíteni.
- a Vodafone-al, ők azt mondták, hogy nem tudnak segíteni, mivel flottás előfizetésről van szó, és az iskola az illetékes.
Akkor azt hitte, hogy pont én fogok neki segíteni ebben.
És szembe megyek anyum akaratával?
Ennyire hülye lennék szerinte?
Címkék:család, mizéria, személyes, telefon
| permalink |
|
|





Layza | 2007 06 11 | Válasz
nem dráágm. csak próba szerencse. de mit vártál, úgy őszintén?:O
DjZoNe | 2007 06 11 | Válasz
tőle?
kb ezt a szinvonalat
de ez a nyálas “zsoltikám” megszólítás annyira gáz, hogy hihetetlen
Harder | 2007 06 11 | Válasz
Tudod hogy van … míg élek, remélek.
Biztos így gondolja ő is!
DjZoNe | 2007 06 12 | Válasz
Lehetséges
No én túléltem a mai estét, némi sörözéssel, némi burn+finlandia mixel, szóval már csak az ágyam vár
Béla | 2007 06 12 | Válasz
“Zsoltikám”…
Így csak én hívhatlak cunciiii!
DjZoNe | 2007 06 12 | Válasz
hajaj
:D:D
előkerült a meleg front is úgy látom
Béla | 2007 06 13 | Válasz
Elő bizony:D
na ki hííív CUNCINAK???:)