Az elmúlt három napban kétszer is találkoztam Krisna tudatú hívőkkel az utcán. Ugya szokás őket, mosolygó szerzeteseknek hívni, talán nem véletlenül. De, hogy miért is szoktam nekik megállni, és a “zadakozzáá-a-rákosgyerekekééé” jellegű embereknek nem:

• tetszik a lelkesedésünk
• mindig mosolyognak
• bizalmat sugároznak
• karitatív és szociális munkát végeznek
• tudom, hogy arra fordítjáka az adományt, amire mondják
• És nem utolsó sorban jól főznek

Apropó, vettem ma tölük egy vegetáriánus szakácskönyvet. Igényes munka, izlésesen kidolgozva, jól illusztrált és szerintem bőven megérte az árát. Legrosszabb esetben oda adom édesanyámnak, ő úgy is nagy vegetáriánus mágus. De szerintem nekem sem árt, hogy ha tovább bővítem a gourmet tudásom. Ugyanis úgy érzem nagyon egysíkúan fözök, kell egy kis változatosság