Az éjszaka, a folyóm, s a fények.
Örök, összetartozó testvérek.

Mikor lábam ma Margit-hídra tettem,
Ők fogadtak – hogyan szoktak – kedvesen.

Tudták ismét válasz útnál állok,
Hisz, ilyenkor látogatok el hozzájuk.

Éjszakát szeretem, hiszen egyek vagyunk.
Lényem része, de mégiscsak csak benne vagyok.

Folyót tisztelem, mert méltóság teljesen tűr,
Megoszthatom vele, ami bánt és gyötör.

Fények pedig, nővéreim, és húgaim.
Segítenek megoldani, bajaim és gondjaim.

Hárman vannak velem, esti dilemmámban.
Segítenek döntenem, mire hídról lelép lábam.

Illúziótól válok meg ismét, örökre.
Eltűnik emlékként, hullámzó körökbe.