Tonight
2007. 09. 22. | Kategória:Csakugy, Gondolkodom
Azon gondolkodtam, hogy szokásos módon írok valami arról hogy mivolt tegnap este, meg minden. De marhára nincs hangulatom hozzá, teljesen máshol jár az agyam… Rajta…
Bent ülök az irodában, nézem a Westend fényeit, és azon kattog az agyam, hogy beteg, tölem kapta el hétfön, amikor sörömből ivott. Most lázasan fekszik otthon, rázza a hideg és fáj mindene… Kurva életbe.
Ah, erőt veszek magamon.
Szóval, tegnap este 10-kor adtam le az iroda kulcsát a porta szolgálatnak. Hanna busza 22:40-kore érkezett Operához, én negyedóraával elötte már ott voltam, de felhívtam, hogy én inkább most lemennék, ha nem baj.
Lent hulla szag, a tánctér tök üres, de legalább karaokenál tele volt az összes asztal.
Kalóz, kangi, Csabi, Viki, Ákos és Márk volt a fogadó bizottság szokásosan a pult elején. Beljebb Epstein, Bori, Frida, Nora, Marco, Andreas és Apesz. A karaoke pultnál Lütyő és Giorgio. Ádám pedig poharakat gyűjtött, mint azt az elmúlt két hétben is tette
Kicsi és a barátnője tizenegy körül estek be, és nem is maradtak túl sokáig, mentek vissza Cactus Juiceba.
Miután Ákos elviharzott, lassan mi is szedtük a sátorfánkat, és elindultunk Oktogon irányába. Útközben felvetettem, hogy milenne ha lenéznénk Monte Carloba. Az ötlet hallgató fülekre talált, így két taxival átmentünk.
Az első asztalhoz letáboroztunk, majd megszólalt a telefonom. Kicsi jelezte kommunikációs szándékát felém, ezért kimentem az utcára egyszál ingben, és olyan 20 percet beszélgettünk, amig várt a buszra nyugatinál.
A telefonálásunk úgy szakadt meg, hogy Schipty mikrofonhoz szólított, mondtam neki, hogy majd vissza hívom, miután elénekeltem a “You give love a bad name” et. Így is lett ![]()
Majd Kalózék, és Márkék is felálltak és egyedül hagytak ott.
Utánna ismételtem a Morrison’sos szériát: Somebody told me, Mr. Brightside, Angels… berekedésig.
Fél hétkor értem haza…
Effektíve fél négykor sikerült erőtvennem magamon és felkelnem. Hét után lemerészkedtem a körútra, keresni valami kaját. Aztán haza, megesz, hív hanna hogy mi lenne ha találkoznánk. Hát jó.
Most itt ül mellettem, és zenét hallgat YouTuberól. Azt várja hogy befejezzem a postom és mennyünk Morrison’sba.
Hát legyen
Címkék:Angels, Ákos, buli, Csabi, Epstein, Frida, Hanna, Kalóz, kangi, Kicsi, Marco, Márk, Monte Carlo, Morrison's, Nora, Schipty
| permalink |
|
|





nyanyanya | 2007 09 22 | Válasz
Elobb enni, vagy mifasz:D
DjZoNe | 2007 09 22 | Válasz
jó hogy 1.5 méterről kommentben kommunikálunk.
Bár írtam már ekkora távolságból smst is ugye…
nyanyanya | 2007 09 22 | Válasz
Durvak vagyunk en mar erzem. Na menjunk ma…
DjZoNe | 2007 09 22 | Válasz
nem
nyanyanya | 2007 09 22 | Válasz
Es most?
szandi | 2007 09 24 | Válasz
Ahogy olvasom a naplódat ( mondjuk ez túlzás) inkább olvasgatom,egy dologra rájöttem,hogy Te az a habarodós típus vagy,és ez nálad egyik pillanatról a másikra megy!
” Azért vannak a jó barátok….”
nathy | 2007 09 24 | Válasz
Deja vum van.
Még mindig tudsz valamit…
Tupacko | 2007 09 24 | Válasz
Én álltalában telefonláni szoktam ilyen közelről
Hétvégén is hívok egy ismerőst: – Megkérkeztetek már a partyra? Erre egy hang a hátam mögött: – Nézz már a hátad mögé, és azzal megszakadt
Mit látnak szemeim, egyszerrer érkeztünk.
Hétköznapi kezdett lenni a “közeli” telekomunikació