Mikulás party

Deklaráltam, hogy én bizony nem megyek le ma este Morrison’sba, hanem alszom.
Nos, ez nagyjából három ponton volt elkapálva…

Az egyik az volt, hogy Ákos jelezte, hogy őt este 8 és 10 között ott meg lehet találni.
Ezenkívül Juditnak volt fölös félórája a szerjáozás után, és mit csináljunk, hát mennyünk le.
Seedorf hívott, hogy hol vagyok, meg huzzunk le mif*sz van lent.

Szóval csak lent kötöttünk ki. Bori névnap, Zsófi műsort vezet, Andreas technológuskodik, Márk meg alkoholmentes koktélokat önt magába liter számra.

Ákos és Szabolcs persze még lent voltak, mert miért is ne :)

Judit végül tényleg fél órát maradt, és repült a párjához, Seedorf pedig nagyjából egy órát volt lent.
Aztán noelből próbáltam kihúzni, hogy miért van krónikus világ és ember undora ma, de nem kaptam rá értékelhető választ.

Végül, egy sör, meg egy éneklés után ő is hazament.

Gandi is leért kb 11 körül, és úgy határoztunk, hogy éneklünk párat, és megyünk át kettőbe megnézni hogy ott mivan. Fél egykor hívtam járművet végülis.

Kettő tömve volt, ahogy szokott. Lent találkoztunk Jaxxal, aki nem nézett ki a legjobban, de főleg szarul.

Gyurival énekelgettünk jó párat, meg nyomtunk édeshármast Gabika bevonásával… :D

Végülis háromnegyed háromkor untam meg, és gondoltam úgy, hogy én most így nyúlcipő és huss.

Hasonló bejegyzések

1 Hozzászólás

  1. noel | 2007 12 07 | Válasz

    ma?! nem tanulsz bazmeg, nem tanulsz.

Szólj hozzá

Itt szabad hozzászólni, vitatkozni, egyetérteni, hőbörögni, meg mindent, amíg valaki értelmes módon teszi ezt meg, és nem személyekedve.

Önmagában azért, mert az nem konstruktív, másrészt pedig mert az ilyen hozzászólásokat megírni sem érdemes, úgysem fognak megjelenni, mivel megjelenés előtti előmoderálás van érvényben.

A hozzászólásokra vonatkozó szabályokat itt olvashatod el részletesen.