The winner is… Szabó Mariann!!!!

Végülis az előző post megírásakor még jócskán nem indultam el, hanem két órát itthon ültem mosolyogva a gép előtt, mivel Katinka drága, akkor lett onlány, úgy gondoltam megvárom…
Megérte… :)

Éjfélre hívtam a taxit, és ültem is mellette vagy 4 percet. Aztán amikor beértem Schipty éppen akkor jött le a szinpadról… :)
Sikerült kellően alternatívra vennem a figurát aznap este, ezért páran néztek is jól, de alapvetően leszarom, mi több ugyanebben a sapkában és hasonló cuccban megyek holnap munkába :D

Az est legmókásabb pillanata kétségtelenűl az volt, ahogy a “közönség kedvence” énekelte a Szerelem vonatot, ahol sem a dallam, sem a szöveg nem passzolt… De Szilárd szerint (az est házigazdája, egyébként a Danubius BestOf zenekar énekese) a közönség szereti őt…
Erről a vélemények erősen megoszlottak, elnézve az arcokat… :)

Node, ami bennem a legnagyobb rökönyödést váltotta ki, hogy Chico barátunk nem jött le, egy magánéleti dolog miatt. Mármint nem akart lent találkozni valakivel, aki 100%, hogy lent volt. És bár döntős volt, nem jött el…

Na, most ha hasonló helyzetben lettem volna, tuti lehozok magammal valami 10/10-es csajt, csak úgy kisérőnek, fricska ként.

A lényeg, hogy még sosem láttam olyat, aki azon felkúrja magát, hogy első lett… :D

A harmadik helyezett nyereménye, több ajándék csomag, közte egy Jäger ajándék csomag…
A második legnívósabb ajándéka, egy új Motorola kártyafüggetlen telefon 100.000,- ft értékben.
Az első pedig arany mikrofon brosst kap, egyik studióba demo anyag készítést nyer, interjút a Sláger Rádióban, és a VivaTV-n és ajándék utalványokat.

A harmadik helyezett, az egyik NoParához közel álló Erika nevű hölgy lett, ha jól emlékszem.
A második egy békéscsabai, Attila nevű srác volt.
Az első pedig Szabó Mariann volt, Schiptyék egyik ismerőse :)

Mellettem állt eredmény hírdetésközben. Kimondták a harmadik nevét, nagy csalódott arc. “Akkor Jäger helyett telefon…”
Kimondták a második nevét, itt azért egyet harapott az ujjára, hogy “úristen nyertem”. A következő mondata pedig az volt, hogy “Basszus, se Jäger, se telefon…” És, komolyan gondolta :D

Kiment, miután kiszólították, átvette az ajándékokat.
És az eredmény hírdetés végén, magához vette a mikrofont és végig énekelte az eddig háttérzeneként funkcionáló “Just a Gigolo”-t.

Majd vissza jött hozzánk és, elkezdi magyarázni, hogy miért elégedetlenkedik: “Demo anyagom már van otthon, a rádió és tv interjú időpazarlás, aranyat meg nem hordok…”
Itt dobta le az agyam a kötelet, a láncolt, a damilt, és persze cérnát is megtépte…

Mindegy, kabátot húzott mindenki, kijöttünk, ott állt egy taxi, aki utasra várt, beszóltak rádión a központba, hogy kérünk még egy autót. Meg is kaptuk, és édes négyesben lehúztunk Monte Carloba.
A hátsó ülésen Kicsiből kiszorongattuk a maradék lelket is, Mariann pedig elől mesélte a sofőrnek a versenyt, meg hogy első lett, meg, ami jött :)

Miután leértünk azt mondta, hogy most már így nem akar énekelni. De azért 2 számot még csak hallottam tőle.
A műsort a KaraokeLive csinálta, ami hát azért hagyott némi kivánni valót maga után.
A listájukat átnéztem, és lehet hogy szép volt, de normális számok alig voltak rajta.
Egyáltalán nem volt Killersük, egy Greenday számuk volt, és még véletlenül sem ismertem. Volt három Bryan Adams, és csak a Summer of ’69 -t ismertem közülük. Nem volt BackstreetBoys, sem Boyzone, sem Westlife, sem Nickelback, sem Magna Cum Laude… Stereophonicsot már meg sem mertem kérdezni…

Az este pedig számomra fél négykor ért véget, mert ugye én dolgozom :)

Végül még egyszer a lényeg:

Ladies and Gentleman, the winner is for our national Karaoke Championship, is…
Ms… Szabó Mariann!!!

Már sokadszor hajnal egy óta, de gratulálok ;)

Hasonló bejegyzések

15 Hozzászólás

  1. majorann | 2007 12 20 | Válasz

    az a Szabó Mariann aki az Unisex énekesnője volt?:O:)

  2. DjZoNe | 2007 12 20 | Válasz

    Igen :)
    Ellenben indulni kellene dolgozni :D

  3. Nathy | 2007 12 20 | Válasz

    ohh, szegény, dolgozni… :D
    bár most én is szívesebben ücsörögnék bent, mint köhécselek itthon :(

  4. Kicsi | 2007 12 20 | Válasz

    Zone, fel bírtál kelni?~:) kezed jól van vagy már a felkarodig lila?~:DD~:PPPPPPPPPPPPPPP

  5. DjZoNe | 2007 12 20 | Válasz

    Piros, és jól látható a harapásnyom a kezemen :)

  6. Kicsi | 2007 12 20 | Válasz

    a másikra is haraphatok? és akkor nem leszel féloldalas~:DDDDDD amúgy meg ez azért van mert félig ledugtad az ujjad a torkomon jamben~:DDDDDDDDDD csak visszaadtam~:PPPPP

  7. Oli | 2008 03 05 | Válasz

    Amúgy a Mariann,aki nekem nagyon kedves barátom,naon jó bulikat szokott csinálni!!!

  8. Ákos | 2008 03 05 | Válasz

    Nem szeretünk bulizni :)

  9. Marjan | 2008 06 02 | Válasz

    Már régóta tervezem, h írok vmi kedveset. Szóval: a Vivás és Sláger Rádiós riportokból nem lett semmi, pedig meghagytam az elérhetőségeimet, de még csak fel sem hívtak. A stúdiót már 3-szor szerettem volna használni, de nagyon be vannak táblázva, majd szólnak, ha van időpont. Ez megy fél éve, és mostmár lassan megvan a következő nyertes is. Tehát remélem megérted, h miért fakadtam ki akkor és ott. Ez nem az első versenyem volt, sajnos/szerencsére tudom, mit lehet elvárni. A legviccesebb: mégis hordok aranyat :) A medált, mert medál volt, amit kaptam, nem kitűző. Ugyan Karácsony előtt zokon esett beruházni egy aranyláncba, hogy hordani tudjam, de ennyi maradt a győzelemből, meg a nyomtatott A4-es lap a kamunyereményekről.

  10. DjZoNe | 2008 06 02 | Válasz

    Egy rossz szót nem szóltam egyébként :)
    Megértem, hogy ez a két riport nagyjából szem kiszúrás kaliber volt.

    A medált pedig szerintem a zsűri tagoknak adott kitűzővel kevertem.

    Az első hellyel kapcsolatban most eszembe jutott az a klasszikus bölcselet, hogy a férfinek a nő az ajándék, a nőnek pedig a tudat, hogy ő az ajándék. Valami ilyesmi ez az első helyezés is :)

  11. marjan | 2008 06 02 | Válasz

    De jó, h írtál! Majd fél évig vártam, h merjek-e egyáltalán hozzászólni, meg h beigazolódjanak a sejtéseim :) De persze nem tanultam a dologból. Most éppen Londonban egy kicsit monjuk nívósabb énekverseny 3. fordulójára készülök…

  12. DjZoNe | 2008 06 02 | Válasz

    Ennyire harapósnak tűnök? :)

    Sok sikert a versenyhez, várom majd az eredményt ;)

  13. Levi | 2008 08 29 | Válasz

    Nagyon jó zene a “Rád találok” most néztem meg a klippet…Ez a lány színésznőnek is kiválló lenne:)…

  14. DjZoNe | 2008 08 29 | Válasz

    Majd mondom marjannak, hogy olvassa el a hozzászólásod :)

  15. Levi | 2008 09 02 | Válasz

    Jó a sztori is, amit leírtál. :) A klippről csak az jutott eszembe, hogy semmi különösebb látványelem nincs benne (ilyen énekesnő mellett nincs is szükség rá:), mégis tetszik…

Szólj hozzá

Itt szabad hozzászólni, vitatkozni, egyetérteni, hőbörögni, meg mindent, amíg valaki értelmes módon teszi ezt meg, és nem személyekedve.

Önmagában azért, mert az nem konstruktív, másrészt pedig mert az ilyen hozzászólásokat megírni sem érdemes, úgysem fognak megjelenni, mivel megjelenés előtti előmoderálás van érvényben.

A hozzászólásokra vonatkozó szabályokat itt olvashatod el részletesen.