New Technology Meetup – Budapest

Tegnap olvastam ziona blogját, amiben azt írta, hogy szerepelt egy médiumban.
Nem lövöm igazából le a poént, mivel velem is csak emesenen volt hajlandó közölni, akit érdekel úgyis megkérdezi őt, vagy utánna guglizik. Ez a drága nő, segéd riporter, házigazda és idegenvezető volt a New Technology Meetup legutóbbi rendezvényén készült adás felvételén.

Végig néztem az interjút amit készítettek, és több ismerős arcot is láttam, mint pl. Vudumen is megszólalt, és próbálták interjuvolni, alacsony hatásfokkal ;)

Majd a már linkelt magyar meetup oldalán néztem végig a Google Videóral feltett felvételeket, ahol sok-sok érdekességet láttam. Többek közt MilGrabarátunk Milenia Grafter Server megoldásáról tartott előadásának egyik részlete ütött szöget a fejemben. Amivel kapcsolatban most van is egy ötletem, aztán majd kiderül mit kezdek vele :)

De summa summarum, annyit akartam írni, hogy a következő ilyen rendezvényen ott a helyem, nincs mese :)
Regisztráltam az oldalra, és úgy látom lesznek ott ismerősök rendesen, szóval unatkozni sem fogok :)

Hasonló bejegyzések

Szólj hozzá

Itt szabad hozzászólni, vitatkozni, egyetérteni, hőbörögni, meg mindent, amíg valaki értelmes módon teszi ezt meg, és nem személyekedve.

Önmagában azért, mert az nem konstruktív, másrészt pedig mert az ilyen hozzászólásokat megírni sem érdemes, úgysem fognak megjelenni, mivel megjelenés előtti előmoderálás van érvényben.

A hozzászólásokra vonatkozó szabályokat itt olvashatod el részletesen.