Szakítós buli, élménybeszámoló

Csak nem kerülhettük el a végzetünket, és összekellett hozni a blog rajongó táborát, és a szerkesztőket. Ezt némiképpen megbolondították egy kis inda videós forgatós, nyilatkozós, riporteres mókával is…
Node, ne rohanjuk ennyire előre, lássuk szép sorban

Gondolkodtam rajta, hogy fogom magam, és még 9 elött oda tolom magam. (Amit, mint kiderült többen megtettek,
és tisztes távolságról figyelték a többieket.)
Végülis 20:40-kor hívtam fel a kedvenc taxi társaságom, hogy ugyan legyenek már olyan jók, és küldjenek már valami szállítmányozó eszközt, mert elkésés forog fenn. Tíz perccel később már a robogtunk is.
A sofőr, GPS nélkül is tudta, hogy hova megyünk. Ami azért megnyugtató, mert nekem fogalmam nem volt róla.

Végülis ahogy a nagykönyvben megvan írva 21:00-kor beléptem a helyre, némi pozicionálás után odaléptem a legnagyobb lélekszámú asztalhoz, hogy ugya náluk lehet-e exek fényképével dartsozni?
Felröhögés, igen ülj le.
Kezdetben, ez a legnagyobb lélekszámú jelző velem együtt is csak 7 embert takart, de a következő negyed órában elkezdtek megérkezni az emberek. Főleg miután notit rántottam, és a blog főoldala látszott a kijelzőn.

Ezután nem sokkal érkezett meg, és ült le mellém a maceszes történet szerzője az exével. A másik oldalról pedig a vályogos úriember telepedett le, néhány pohár bor, és egy hölgy kiséretében.

Negyed tíz után érkezett meg Anita alias “Veres Pálné”, akinek a művésznevére érkeztek találgatások, de a konklúziót csak nem hallottam, és Laci alias “vl” is befutott a tesójával, és az indexes különítménnyel. Ekkor indult valójában a LiveBlogolás, és az elb*szott aranyköpés gyűjtés, amit végülis abba hagytam, mert, hogy egy klasszikus idézzek Barnától, úgysem “jön át”.
Az asztalunktól még rémlik brian_a_nazareti és gargoyle neve is, egyébként :)

Az egyetlen komoly problémám az este folyamán a kiszolgálás sebessége volt, amit azért többen is kifogásoltak. Satieval és vl tesójával (nem tudom a neved, sry) 20 percet vártunk a sorunkra a pultnál.
Ennek egyetlen pozitívuma az volt, hogy közben egy hölgyet felhomályosítottam arról, hogy ez milyen buli is. Mivel abban a kényszer képzetben élt, hogy ide sok perverz állat jött, akik egyszerre akarnak szakítani…

Az asztalhoz visszatérve szaffy mellett foglaltam helyet, mivel a notimat bedobtam, egy távoli sarokba, töltődni.
Az aktív beszélgetéseket azok a tények zavarták meg, hogy többen megindultak hazafelé.

Végül éjfél után én is úgí döntöttem, hogy ez így első közelítésre nagyon jó volt, és már várom a februári ValentineBreaket ;)
Az éjszakát egyébként a kedves högyek, és jófej srácok egyvelege jellemezte :)

Hasonló bejegyzések

11 Hozzászólás

  1. Ákos | 2008 01 25 | Válasz

    Hát a leírás alapján überszar volt.

  2. napsi | 2008 01 25 | Válasz

    :D

  3. Layza | 2008 01 25 | Válasz

    kb annak tűnik;)

  4. DjZoNe | 2008 01 25 | Válasz

    Szabad szépen sorbatérdelni és bekapkodni.
    Akik ott voltak, és meséltek róla, mindenki azt modnta hoyg marha jó volt :D

  5. napsi | 2008 01 25 | Válasz

    csak ákos után. :)

  6. VicGilson | 2008 01 25 | Válasz

    Persze, hogy sz.. volt!
    Mert csak az a jó buli, ahol felnőtt emberek nem tudnak értelmesen kommunikálni egymással, gyalázzák, lehányják egymást, esetleg még a lábukat is a másikba törlik, is min. mindenki 2x dug mindenkivel.
    Szép.

    Én sajnos nem voltam (lévén a messzi, vidéki préri gyermeke), de rendszeres blogolvasó/kommentelő vagyok, és abból, akik és ahogyan kommentelnek, ill. akikről tudom közülük, hogy ott voltak, azt kell mondjam: tuti jó kis nyugisan iszogatós, dumcsizós, hangulatos összejövetel lehetett.
    Az ilyen a jó buli. Nem az, ahol a kokót tolják, meg hányásig isszák magukat, és közben a fejüket a falba verik. :)

  7. Ákos | 2008 01 26 | Válasz

    Én maradok a kokónál. No kokó, no party.

  8. parancsolsz?kék daru! | 2008 01 26 | Válasz

    én ott voltam, lesz ez még jobb is. bár nem voltam a főasztalnál, mellém is jó arcok ültek le.

  9. dblo | 2008 01 29 | Válasz

    Ohhh, Zone, híres lettem, köszi! Mindig is ez volt a vágyam… ;)

  10. DjZoNe | 2008 01 29 | Válasz

    Éreztem én :)
    Csütörtökön jössz? :)

  11. dblo | 2008 01 29 | Válasz

    Most csüti? Nem hiszem. Program van. A Valentin napin ugye meg nem leszek még az országban se! :D

Szólj hozzá

Itt szabad hozzászólni, vitatkozni, egyetérteni, hőbörögni, meg mindent, amíg valaki értelmes módon teszi ezt meg, és nem személyekedve.

Önmagában azért, mert az nem konstruktív, másrészt pedig mert az ilyen hozzászólásokat megírni sem érdemes, úgysem fognak megjelenni, mivel megjelenés előtti előmoderálás van érvényben.

A hozzászólásokra vonatkozó szabályokat itt olvashatod el részletesen.