Esti történetek – Van pasim, három is…

Ezt a storyt pár hete akaratam postolni, de akkor elmaradt, és most megint eszembe jutott. És mivel alapvetően kiváncsi vagyok, érdekel, hogy mit fogtok hozzászólni :)

Szóval, néha előfordul velem, hogy eltévedek chat.hu felé, ahonnét mindig érdekes történetekkel gazdagodva szoktam távozni… Nagyságrendileg havonta újul ki ez a perverzióm. Most egy model csaj mindennapi problémáit fogom feszegetni…

A legutóbbi ilyen esemény kb 3-4 hete történt. A hölgyet nevezzük mondjuk Nórának, róla azt kell tudni, hogy erőteljesen görög származású, előnyös adottságait kihasználva, Görögországban modelkedik. De Magyarországon él.

Nóra kezdte ez forszírozni, hogy hogy állok barátnő ügyileg. Mondtam neki, hogy barátnőm tavaly január óta nincs. Mondta, hogy neki igazából van pasija, sőt igazából három is…
Itt egy picit le akadtam, de úgy gondoltam, hogy érdekes story lesz belőle, szóval elégedetten dörzsöltem a kezem, és kértem, hogy ezt azért fejtse már ki…

Az alap helyzet az, hogy van egy aki 3 éve van, van egy aki más fél, és van egy aki 3 hete. A középsővel jelenleg együtt él. Két pasi van aki tud az édes négyszögről, és egy aki semmiről…
Logikusan akivel együtt él, nem tud az egészről. Fogalma sincs róla, hogy a barátnője, erősen kurvoid hajlamú.

Ami a törénetet még mókásabbá teszi, hogy a csaj nem tudja mit akar. Ami nem meglepő, ha 3 pasit tart.
Viszont ez akivel együtt él, nem rég jegyezte el, és elfogadta a gyűrűt.

Kérdeztem, hogy szereti-e, mondta, hogy nem igazán. De nem tudja ott hagyni, meg kényelmes vele, mindent megad amire szüksége van…

Én pedig így távolról adjak neki tanácsot, hogy mit kellene tennie… :)

Gondolóm most a szakítshabírsz olvasóinak ugyanaz a 3 betű ugrott be. MNK! :D
De nem egészen erre gondoltam :)

Hasonló bejegyzések

20 Hozzászólás

  1. Ákos | 2008 02 01 | Válasz

    Vmi hejesirrás elenőrző cucott tegyél már fell :(

  2. DjZoNe | 2008 02 01 | Válasz

    kapjad már be.

  3. Layza | 2008 02 01 | Válasz

    gondolom, felvilágosítottad róla, hogy minimum a jóízlés határaiba ütközik, amit tesz:O ettől függetlenül, ha nem tudja mit kéne tennie….hát…én dobnám mind a 3at, oszt majd meglássuk a továbbiakat….így szép parisztosan;)

  4. Ákos | 2008 02 01 | Válasz

    Zénó oké. Ma vagy holnap Morri1ben? :)

  5. DjZoNe | 2008 02 01 | Válasz

    ma arena plázában leszek dbloval, aztán a többi pedig kiderül.
    holnap pedig szigorúan m2, de csak éjféltől ;)

  6. Ákos | 2008 02 01 | Válasz

    Mit csinálsz te az aréna plázában? fényezed? :D

  7. kisbuborek | 2008 02 01 | Válasz

    Legalább mondjuk egy pasit adjon nekem, és akkor mindenki jól jár. :D

  8. Jalda | 2008 02 01 | Válasz

    Sziasztok!

    Megvallom nagyon őszintén, hogy még soha nem olvastam Zone blogját… de előfordulhat, hogy ezentúl ez máshogy lesz. Ez nem fenyegetőzés! :)

    Tudom nem muszáj kommentálnom a fent olvasottakat, mégis szükségét látom. Csak mert nekem mindenről megvan véleményem :D

    Layza! Igazad van, sőt…. “minimum a jóízlés határairaiba ütközik” enyhe kifejezés. Szerintem a srácoknak szövetkezniük kellene és jól megszivatni a csajt. Azonban le merem fogadni, hogy a srácoknak inponál az hogy a csaj ilyen könnyűvérű. Így legalább nem kell komolyan venniük a csajt. Az ilyen libák rontják meg a srácokat. S miattuk válnak bizalmatlanná velünk szemben a normális pasik is. Ez már csak amolyan “ördögi kör”. Vicces hogy a csaj még reklámozza is, hogy mekkora ribanc. S annyi ilyen van.

  9. Nathy | 2008 02 02 | Válasz

    Hadd tegyem azért hozzá, hogy a pasik se angyalok, és bizony bizony sok ocsmányságra képesek.
    Nade nem védeni akarom a nőket.
    Szerintem ez nem nemfüggő, a nagy különbség abban rejtőzik, hogy van, aki reklámozza, van, aki titokban csinálja…
    Egyik sem szép dolog, az biztos.

  10. DjZoNe | 2008 02 02 | Válasz

    Mármint persze rajta kivül ugye, mert én földre szállt angyal vagyok gihi :D

  11. Layza | 2008 02 02 | Válasz

    jó, persze. abban igazad van, hogy ez nem nemfüggő. most azon el lehetne vitatkozni, hogy férfiközpontú világunkban ilyen viselkedésért miért csak a nőket szólják meg, mikor számtalan férfi hasonló dolgot művel, aminek minimum a saját baráti társasága tapsol, de ebbe ne menjünk bele:D
    tehát mindegy ki teszi, jóízlés határaiba ütközik:) más kérdés, hogy nőként, ha ilyet is tesz, nem ildomos szellőztetni. Hiszen mindkét nem “erkölcstelennek” bélyegzi, függetlenül attól, hogy maga is műveli ugyanezt, akár titokban, akár nyíltan és akár esetleg egyet is ért vele, akár nem;) bocs, ha hosszú voltam:D

  12. hal | 2008 02 02 | Válasz

    honnan tudod ennyire biztosan, hogy nem egy 14 eves kissraccal beszeltel, akit jelenleg fedezi fel homoszexualis hajlamait?:)

  13. jax | 2008 02 03 | Válasz

    Kurvoid? LOL, ezt még nem hallottam! :) Ez tetszik.
    Gyorsan kitaláltam valami hasonlót: Ribanoid. Na milyen egy Jax-től így reggel 6-kor? :)
    Mondjuk én visszakézből tuti ezt válaszoltam volna a Kurvoidnak: “Szerintem? Hát, ha komolyan a véleményemre vagy kíváncsi, Rohadjál el papírzsákban!”. Tapintatosan kell bánni ezekkel a kizsákmányolt érzelemgazdag tündérvirágokkal!

  14. nvoice | 2008 02 03 | Válasz

    bázz, miért pont nóra? :P

  15. DjZoNe | 2008 02 04 | Válasz

    nvoice, mert ez hasonlított legjobban a valódi nevére :)

  16. bandy | 2008 02 05 | Válasz

    Szóval Dóra :D

  17. DjZoNe | 2008 02 05 | Válasz

    Nem egészen :)
    Görög neve van :)

  18. Ákos | 2008 02 05 | Válasz

    Görög Zita?

  19. DjZoNe | 2008 02 05 | Válasz

    Hogy te mennyire megérzed, hogy mi nem :D
    Ő nehezen 18 éves :D

  20. Ákos | 2008 02 06 | Válasz

    Pedig annyit gondolkodtam görög néven :P

Szólj hozzá

Itt szabad hozzászólni, vitatkozni, egyetérteni, hőbörögni, meg mindent, amíg valaki értelmes módon teszi ezt meg, és nem személyekedve.

Önmagában azért, mert az nem konstruktív, másrészt pedig mert az ilyen hozzászólásokat megírni sem érdemes, úgysem fognak megjelenni, mivel megjelenés előtti előmoderálás van érvényben.

A hozzászólásokra vonatkozó szabályokat itt olvashatod el részletesen.