Eheh, vagyis Electric Zuboly Orchestra koncert

Este lerángattam Gandit Morrison’s 2be, ahol végülis a ruhatárban előterében ültünk le sörölni, és beszélgetni, miközben a nagyszinpadon zajlott az Electric Zuboly Orchestra koncertje.

Elsőre, amikor belehallgattam borzasztónak tűnt, majd Gandi is odarakta a füleit, és neki is felállt a szőr a hátán, szóval inkább elvonultunk a már említett legcsendesebb helyre beszélgetni. Ezután megjelent Hori és Schipty, velük pedig szinte kötelező kimenni bulizni, ez így is történt…

Amikor az elsősorban álltunk, elkezdtük élvezni a koncertet, mert megláttuk, hogy a beatboxkoént a szinpadon üzemelő Busa István nagyon jól tolta. Ezért maradtunk, és nagyon megtetszett a zene amit csináltak. Az utolsó számot agrár-technónak nevezték, pedig nem sok technós vonulat volt benne, mondhatni semmi :)

Viszont tényleg marha jók voltak.

Az este további részée úgy alakult, hogy Gandi a sok munka miatt, elhúzott aludni, mi pedig letelepedtünk a Karaoke teremben és elénekeltünk mindet a Hófehér Jaguártól, a Balatoni nyáron át, a Get Downig.
Az est mérlege: 2 üveg Coronita, és egy üveg pezsgő…

Hasonló bejegyzések

Szólj hozzá

Itt szabad hozzászólni, vitatkozni, egyetérteni, hőbörögni, meg mindent, amíg valaki értelmes módon teszi ezt meg, és nem személyekedve.

Önmagában azért, mert az nem konstruktív, másrészt pedig mert az ilyen hozzászólásokat megírni sem érdemes, úgysem fognak megjelenni, mivel megjelenés előtti előmoderálás van érvényben.

A hozzászólásokra vonatkozó szabályokat itt olvashatod el részletesen.