2008 03 06 archívum

Mindenképpen, talán

Nos, 18:45-től mozizunk Dorkával az Óbudai Palaceban.

Az eddigi évek Westend függőségéből próbálok éppen kigyógyulni. Ennek első jele volt a Duna Plázában nézett 300, a múltheti Mammutban nézett 9 és fél, és ebbe a sorba szépen beleillik ez is így jól :)

Ezután este 9 körül még lesz egy programom, amiért édesanyám már 2 hónapja rágja a fülem.
De végül rászántam magam…

Évám megfertőzött

Reggel, ébredezés közben, kocosan ültem a megszokott helyemen. Évámmal beszélgettünk msnen éppen, és ő mutatta a következő zeneszámot. Először, amikor azt mondta hogy rap, meghököltem, hogy nem azt nem… Olvass tovább

New Technology Meetup, helyett, közben és után…

Akkor itt most elmesélem, hogy milyen volt a márciusi meetup, hogy milyen előadásokat hallgattam, és milyeneket nem. Ki az a magyar blogger társadalomból akivel már régóta szerettem volna találkozni, és ma ez is megtörtént, no meg, hogy hova rajzottunk utánna csoportosan. Olvass tovább