Ének az esőben
2008. 03. 17. | Kategória:Gondolkodom
A hétvégi mentális megpróbáltatások után úgy gondoltam, hogy vasárnap egy kis friss levegő, meg sétálás jót tenne a lelkemnek.
Sikerült 5 óra után neki indulnom egy szigeti sétának.
Egészen hangulatos volt; álltam a sziget déli csücskén, bámultam a Parlament és a Vár vízen tükröződő fényeit, és közben a Saltwater legkellemesebb átdolgozása szólt a lejátszómból, azt kisérve pedig a Sweet Dreams és az I Belive I Can fly. Ekkor kezdett el hullani fentről az égi áldás, de nem mozdultam, csak álltam, és hagytam hogy áztasson, és bámultam a fényeket.
Arra gondoltam, hogy most írok egy smst. Felemeltem a telefonom, hogy valamilyen szó foszlányokból álló mondatot fabrikáljak. De eltettem. Nincs kinek írnom…
(Nyilván nem azt jelenti, hogy üres a telefonkönyvem, mert a nagyon privát telefonomban is legalább 80 név szerepel, a nyilvánosban pedig sokszáz.) De nem volt senki, akinek írhatnék arról ami akkor átfaladt a két fülem közt. Senki.
Ez volt az a pont, ahol rám telepedett a depi, mint valami rádióaktív por, ami bár nem túl látványos, annál mélyebb hatása van.
Majd lassan elindultam a feljáró felé, a hosszabb úton, balról kerülve az atlétikai központot, és közben elkezdtem megázni. Hazérés előtt a Wish you were here volt az utolsó muzsika, amire emlékszem.
Mocsok mód szart volt látni, az édesen sétáló párocskákat. Ezért a fejembe vettem, hogy nagyobb erőkkel fog ezentúl folyni a casting a főszereplő szerepre…
Audio clip: Adobe Flash Player (version 9 or above) is required to play this audio clip. Download the latest version here. You also need to have JavaScript enabled in your browser.
Először úgy gondoltam, hogy ide a V-Tech – Ének az esőben című száma illene a legjobb, mégis másikat választottam.
Slipknot – Vermilion Pt. 2
Címkék:depi, Duna, Gondolkodom, Margit híd, Vár
| permalink |
|
|





majorann | 2008 03 17 | Válasz
na majd egyszercsak (:
kisbuborek | 2008 03 17 | Válasz
Legközelebb kérlek szólj nekem! Szeretek némán sétálni. És lehet ,néha úgy érzek, mint te.
DjZoNe | 2008 03 17 | Válasz
Szavadon foglak
kisbuborek | 2008 03 17 | Válasz
Alig várom.
Ákos | 2008 03 17 | Válasz
Tudsz te szépeket is írni
Azért az a zárójeles mondat szerintem nem kellett volna oda, mindenki értette volna anélkül is. Így kicsit olyan, mint amikor a színművész szaval ez szép verset és közben kiszól a hangtechnikusnak, hogy gerjedünk bazmeg.
Ákos | 2008 03 17 | Válasz
EGY szép verset
DjZoNe | 2008 03 17 | Válasz
Nem tagadtam meg önmagam
hal | 2008 03 17 | Válasz
chicane saltwater roxx.
kezdek rajonni, hogy legszivesebben csak tiszta ruhaert jarnek haza magyarorszagra. aztan kesobb azert sem.
Jalda | 2008 03 18 | Válasz
Érdekes, múltkor én is kimentem munka után a szigetre… pléddel, kajával, notebookal, könyvvel… egymagam.
viszont én most élvezem az egyedül létet. bár hosszú távon biztos nekem is hiányozni fog az ami most Zsoltinak…
sőt tudat alatt biztosan én is vágyom rá, hogy a kedves élményeimet megosszam valakivel.
Zsolti egyébként ha gondolod, bár én nem vennék részt a castingon, de bármikor Veled tarthatok, ha nem akarsz egyedül sétálni.
Tupacko | 2008 03 18 | Válasz
Szvsz, az egyedüllétnek is megvannak az előnyei és hátrányai, de mivel az ember társas lény, kell keresni egy (idézlek): párocskát
“Depire” viszont gondolni sem szabad, az egy bebeszélt valami.
Kissé offtopic, de egy biztos, ha zene utánpótlás kell, akkor nálad és Zionánál megtalálom, ami kell
nyanyanya | 2008 03 19 | Válasz
Tegnap este ota game over..
DjZoNe | 2008 03 19 | Válasz
Mert most mivan?