Param

Igazából alkotói válságban szenvedek…

Vagyis nem teljesen. Tudnék mit írni, nagyon is, de nem teszem, mert megint megfogom kapni a pofámra, hogy nem tudok egyenesen beszélni, csak a blogomon írom ki magam. Ezért ez most elmarad, és még jelszavas poszt sem lesz belőle :)

Viszont mióta megvan a diktafonként is működő mp4 lejátszóm, gyúlnek rajta a szösszenetek, amiket be fogok gépelni, majd egyszer :D

Viszont, azt elmondom, hogy tegnap egész nap itthon döglődtem az iroda helyett, mert nem éreztem magam a legrózsásabban. Lehet, hogy ez köszönhető a tripla adag Nachosnak, amit Richárd kollegától kaptam a Palace Westend kantinjában, vagy a sok erős paprikának ami hozzá volt, nem tudom. A lényeg a lényeg, hogy a porcelán hercegnő jóbarátom volt hétfőn.

De legalább pihentem :)

Ma este pedig a szülinapom óta nem látott Tamás barátommal ültünk le sörözni, ami fél kilencig tartott. Hazafelé jövet végignéztem ahogy a 4-6 sinjeiről elvontatnak egy régi vágású villamost, ami miatt, Nyugatinál megállt 20-30 percre a villamos forgalom…

No így most ennyit, szerintem alszom egyet, majd hajnalban jövök alkotni jól… :)

Hasonló bejegyzések

Szólj hozzá

Itt szabad hozzászólni, vitatkozni, egyetérteni, hőbörögni, meg mindent, amíg valaki értelmes módon teszi ezt meg, és nem személyekedve.

Önmagában azért, mert az nem konstruktív, másrészt pedig mert az ilyen hozzászólásokat megírni sem érdemes, úgysem fognak megjelenni, mivel megjelenés előtti előmoderálás van érvényben.

A hozzászólásokra vonatkozó szabályokat itt olvashatod el részletesen.