Akció film 3D

Akkor most így még a budapest táblán bellül vagyok, megosztom veletek, hogyan sikerült elérnem a reggeli intercitymet.

6:05-kor néztem rá az órámra, hogy basszus, indulni kellene, mert 25 perc múlva indul a vonatom.
Felhívtam a kedvenc taxi társaságom, kérdezte a tulajdonos (Pali), hogy mennyire aludtam el.
Mondtam, hogy közepesen, félre kellene Keletibe érni.
Mondta, hogy ez megoldható, 10 perc múlva kapok autót.

Sikerült felöltözni, és leérni 6:17-re. És akkor elkezdtünk szágudlani. Akinek az emlékezetében élnek képek a Taxi1ről, valami hasonló élményeket éltem át, az Erzsébet-híd és a Keleti között.

6:22-kor szálltam ki a Keleti főbejáratánál. Beálltam a sorba, hogy akkor én most jegyet vennék. Ekkor megpillantottam dex barátomat, aki mondta, hogy gyere ombre, az életbe nem kerülsz sorra, a kapunál majd veszel jegyet. Helyjegyet, pedig majd a vonaton. Ez így is lett.

Szóval ahhoz képest, hogy 6:10-kor még egyszál boxerben pakoltam be a táskámat otthon, a 6:30-as pécsi InterCityn fent ültem. Új rekord. Az egyetlen gond, hogy a gyomrom az írás pillanatában, még valahol a Grand Hotel Hungária környékén lehet…

És egy bölcsesség, így a végére:

Gondolj bele, abba, hogy mennyivel kellemetlenebb Sláger Rádiót hallgatni.

Hasonló bejegyzések

1 Visszakövetések

  1. 2008 05 25: Szűcs Krisztián itthon | DjZoNe blogol

Szólj hozzá

Itt szabad hozzászólni, vitatkozni, egyetérteni, hőbörögni, meg mindent, amíg valaki értelmes módon teszi ezt meg, és nem személyekedve.

Önmagában azért, mert az nem konstruktív, másrészt pedig mert az ilyen hozzászólásokat megírni sem érdemes, úgysem fognak megjelenni, mivel megjelenés előtti előmoderálás van érvényben.

A hozzászólásokra vonatkozó szabályokat itt olvashatod el részletesen.