Szűcs Krisztián itthon

Elmesélem, hogy milyen volt egy “somlóira beugrani” a Liszt Ferenc térre, és egy asztalnál ülni, a kivételesen 3 napig itthon vendégeskedő Szűcs Krisztiánnal.
Az, hogy a művész úr itthon tartózkodik, igen ritka pillanatok egyike. Megigértem neki a beszélgetés közben viccesen, hogy megörökítem ezt az eseményt, ezért most ennek teszek eleget, a magam módján.

Szóval este felhívott Manna drága, hogy éppen autókáznak Szűcs Krisztiánnal (nem tudom egyébként miért emlegeti mindig polgári nevén… És, még én vagyok mindig fellengzős :D ), és hogy éppen kifelé tartanak a városból, de majd posta, meg autó fordultával felhív, és akkor találkozhatnánk, és megehetnénk valami édességet a Liszt Ferenctéren.

Nos, ebből alapvetően orbitális zabálás lett, legalábbis részükről, vagyis degeszre evés biztosan. De, ne szaladjunk ennyire előre.

Este 11 körül hívott engem ez a drága nő, hogy igazából már visszaértek, és akkor legyen valami. Autót hívtam, és csinosba rántottam magam. Mire kiért az autó el is készültem. Az egyik kedvenc sofőrömet küldték, nevezetesen a 636-as hívókódra hallgatót. (Vele követtük el ezt a manővert pl. ) Mondtam neki, hogy hova megyünk, el is indultunk, útközben gondoltam, hogy felhívom Mannát, hogy mégis akkor mi lesz a hely. Ekkor tűnt fel, hogy a telefonom igazából a szekrényben maradt.
Igen, a szekrényben. Azért mert az akasztós szekrényem felett van egy ilyen nyitható polcos, és miközben az ingemet és a zakómat vettem fel, mesésen lehet onnét kihangosítva autót rendelni.

Szóval, fel rongyoltam érte, és rohantunk is tovább. A választott hely egyébként a Karma café lett. Amikor közeledtem az asztal felé, Krisztián mivel nem ismert már emelte a kezét, hogy igazából rendelne tőlem. Akkor hagyott fel ezzel a szándékával, amikor a jányok ovációban törtek ki, és körbenyaltak.

Az estém nekem csendesen egy Red Bull társaságában telt, amig ők mellettem fejedelmi lakomát fogyasztottak. Ha tudtam volna, hogy normálus helyre megyünk, nem eszem este semmit. No mindegy.

Szóval a művész úr, szürke marhát pörköltet fogyasztott csipetkével, míg Manna steaken nyammogott, Szaffy pedig valami alma tortát eregetett magába…

Én itt csendesen elsunnyogtam Morrison’s Opera irányába. Ahol is körbe köszöntem, ittam egy B52-t, és Kata után vittem a pulton felejtett telefonját… Szóval a napi jó tettem is kipipálhatom.

Ezután sietve ismét Karma café, és olyan gyors voltam, hogy a pincér hölgynek fel sem tűnt szerintem, hogy ott sem voltam fél órát :D

Zárás előtt érkeztem, szóval már befelé csúnyán néztek rám. A hely pedig kezdett üresedni. Viszont még mindig motor verseny ment a Sport 2-n a fejünk fölött. Mondjuk ez legalább izgalmasabbra sikerült, hogy fél órával azelőtt, mivel körönként valaki mindig nagyon durvát burkolt.

Ami a hölgyek kimentek picsulni, meg tartották egymásnak a mellék helység ajtaját, meg mindent, addig faggattam a művész urat, hogy mégis hol van most, mit csinál, miért külföld, miért nem itthon, meddig vagy meddig nem, stb. Aztán, mint kiderült a mi Király lányunk Szűcs Krisztián magyarországi mánágere, szóval na.

A mai gasztronómiai körkép, és bulvár rovat is megvolt.

Már csak annyival tarkítanám, a körképet, hogy lementem még Monte Carloba, így hazafelé, és hát így nem tudom. Kézilabdásokkal, meg 4-5 csajjal volt tömve a hely. De olyannyira, hogy nem lehetett tőlük beférni. Nem, nem voltak olyan sokan, de ahhoz éppen elegen, hogy elálják az ajtót, és voltak annyira bukók, hogy észre sem vették magukat mindeközben. Szóval itt is toltam egy vörös bikát, és go home.

Hasonló bejegyzések

18 Hozzászólás

  1. Ákos | 2008 05 25 | Válasz

    Egyébként ki is ez? Azt látom hogy játszott hat darabban (sic!) meg egy három perces (lol) filmben, de azon kívül?

  2. napsi | 2008 05 26 | Válasz

    na ez volt az a kérdés, amit én nem mertem feltenni. aztán rákerestem a guglin és kidobta a heaven street seven-t és innentől nem is érdekelt tovább…

  3. DjZoNe | 2008 05 26 | Válasz

    Én konkrétan arra várok, hogy Manna drágám nyilatkozzon a művészúrról.
    De, az a Szűcs Krisztián nem ez a Szűcs Krisztián.

    További infó a művész úrról itt.

  4. Ákos | 2008 05 26 | Válasz

    napsi, látod milyen jó arc vagyok, felteszem én, hogy engem utáljanak és ne Téged. :D Amúgy őt én is megtaláltam, de mivel baromi okos vagyok, rájöttem arra, hogy tényleg nem ugyanaz a kettő. Innentől kezdve valahogy még lejjebb csúszott az érdekességi skálán, maradt az az infó, amit írtam elsőre. Na de most akkor ki-e?

  5. Ákos | 2008 05 26 | Válasz

    Hát Zénó, ez az oldal is csak két dologra derített fényt:
    1. A hosszú ő betűk másmilyen fonttal vannak, mint a többi.
    2. Arcról se ismerem a művész urat.

  6. napsi | 2008 05 26 | Válasz

    ez a zsolt öccse (a fizimiskája alapján) :)

  7. DjZoNe | 2008 05 26 | Válasz

    még jó hogy 10 évvel legalább idősebb nálam :)

  8. hal | 2008 05 27 | Válasz

    muveletlen paraszt vagyok, de en sem tudom ki ez a nagy “celeb”

  9. Ákos | 2008 05 27 | Válasz

    Szerintem Zénót vagy engem is többen ismernek :D

  10. DjZoNe | 2008 05 27 | Válasz

    Nem hiszem :)

  11. Ákos | 2008 05 27 | Válasz

    És ha összeadjuk? :$

  12. Ákos | 2008 11 02 | Válasz

    A művész úrnak lejárt a honlap előfizetése, fizetni kéne :D

  13. Rita | 2008 11 03 | Válasz

    Lehet én vagyok ennyire hülye, de ahányszor elolvasom, meg rákeresek, még mindig nem tudom ki ő…
    elnézést tudatlanságomért:)

  14. Ákos | 2008 11 03 | Válasz

    Mi se tudjuk, azért vicceskedek itt :D

  15. DjZoNe | 2008 11 03 | Válasz

    Egyébként vicces, hogy pont ezzel a bejegyzéssel kapcsolatban hívott ma fel valaki. Hogy ő 15 éve ismerte a Krisztiánt, és érdekli, hogy mivan vele. No, meg olvasta, hogy vele vacsoráztam, szóval pár szót csak tudok róla mondani… :D

  16. Ákos | 2008 11 03 | Válasz

    Egyébként vicces, hogy Téged hívott fel és nem őt :D

  17. DjZoNe | 2008 11 04 | Válasz

    Talán 15 éve még nem volt ennyi mobil, és tőlem akart kérni hozzá valami elérhetőséget.

  18. Ákos | 2008 11 04 | Válasz

    DjZoNe = 198 :D

Szólj hozzá

Itt szabad hozzászólni, vitatkozni, egyetérteni, hőbörögni, meg mindent, amíg valaki értelmes módon teszi ezt meg, és nem személyekedve.

Önmagában azért, mert az nem konstruktív, másrészt pedig mert az ilyen hozzászólásokat megírni sem érdemes, úgysem fognak megjelenni, mivel megjelenés előtti előmoderálás van érvényben.

A hozzászólásokra vonatkozó szabályokat itt olvashatod el részletesen.