Bécsi Delikát
2008. 06. 05. | Kategória:Csakugy
Ez a neve egy kis boltnak, ami a Kolosy tér és a Bécsi út találkozásánál van. Múltkor voltam bent körbenézni, most pedig ebéd után egy picit betámadtam, és beszereztem némi különlegességet, mivel szinte csak azzal van tele a bolt.
A bolt kínálata mindenféle import dolgokat tartalmaz, főleg európa nyugati feléből. De van néhány egyedi hazai bor, illetve pálinka különlegesség is.
Amiért alapvetően bementem az, hogy csipős szószt akartam venni. Végülis nem találtam olyat amit akartam, de széles mosollyal egy thai chilli szósszal a szatyromban jöttem ki, ezen kívül vettem egy olasz, szűretlen, extra szűz oliva olajat, amit egy kis arasznyi karcsú üvegbe bújtattak. Volt egyébként minden féle, sok sok fajta kiszerelésben, jó barátja a balzsam ecet társaságában.
Majd szószokat nézegettem, pl. jó pár fajta Barbeque.
Ez után láttam mézeket, aztán több polcnyi lekvár, amik megint csak ilyen cukor és tartósítószer mentes ilyen olyan nyugati országokból, főleg angliából származtak, a szívárvány minden ízében lehetett találkozni velük. Az áfonya lekvárukat néztem meg tüzetesebben, de abból most nem vettem, még van otthon két féle.
A bolt közepén egy ilyen lépcsőzetes fa szerkezeten sok-sok féle csoki, deszert és mindenféle finomság van. A pulton amin igazából leesett az állam, egy hűtőpult, amiben különböző édes szószok vannak, mint vanilia, csoki, sörbet és kitudja még mi. Volt kimondottam süteményhez való édes szószok, meg mogyoró vaj, meg ilyen nyalánkságok.
Majd egy nagy állóhűtő, ami tele volt mindenféle üditővel, ahogyan az lenni szokott. De volt benne jó pár különlegesség, amit még sehol nem láttam. Az egyik amin gondolkodtam, hogy kipróbáljam-e az a Dr. Pepper volt, a másik, amiből végül hoztam is, és itt van az asztalomon Diet Coke plus névre hallgat. A nevénél szörnyűbb, hogy mi van benne. Ez gyakorlatilag Coca-Cola Light zöld teával…
A boltos srác azt mondta, hogy finom… Mindjárt ki fog derülni ![]()
Az importőre ennek az üveg piának egyébként a Culinaris, akikről még sosem hallottam előtte.
Fizettem, úgy gondoltam, hogy elég lesz a mókázásból. De a pulton még láttam 3 dobozt tele műzli szeletekkel. Eat Natural volt a márkaneve a dolognak, és egy olyat választottam, ami fehér csokis-joghurtos bevonatba rejtette a benne lapuló áfonyás-pisztáciás csodát. Ízre, és állagra is nagyon jó volt, igaz kellően borsos áron mérték. De már megszoktuk, hogy a minőségnek ára van
Címkék:Bécsi Delikát, ebéd, gasztro, vásárol
Küldés e-mailben
| permalink |
|
|





napsi | 2008 06 05 | Válasz
ez szégyen. mármint, hogy még nem hallottál a culinarisról. ráadásul a nagyobbik boltjuk ott van a közeledben. majdnem. monnyuk én kizárólag fizu után merem betenni oda a lábam.
DjZoNe | 2008 06 05 | Válasz
Érted, vidéki parasztgyerek vagyok, nem tudhatok mindenről
lippije | 2008 06 05 | Válasz
Embeeeeeer, mióta keresek helyet, ahol lehet dr. peppert kapni
Köszi
DjZoNe | 2008 06 05 | Válasz
Te amugy is brit mániás vagy, tetszeni fog a bolt kínálata
napsi | 2008 06 05 | Válasz
legalább van önkritikád!
DjZoNe | 2008 06 05 | Válasz
Ezért szerettek, vagy utáltok, vagy valami
napsi | 2008 06 05 | Válasz
vagy le se szarunk.
amúgy remek ötletet adtál, mert nagyon vágytam egy kis csokira és hová máshová akkor már. még életemben nem ettem trüffelt. a srác egy kekszeset ajánlott. (mathez) és hát atyaég. úgy olvad, mint a vaj a számban. most élvezek. szép estét!
DjZoNe | 2008 06 05 | Válasz
Ez eggyel megint több információ volt, mint amit olvasni akartunk
No mindegy
Megyek Jolly Roger’sbe, mert még úgysem voltam, meg karaoke, meg Dóri, meg minden. Csak a torkom nem tudom hogy fogja bírni, max viszkivel öblögetem
gatterka szakítósról | 2008 06 06 | Válasz
Dr. Pepper is ajánlott kategória! szerintem k jó! legközelebb azt próbáld
Cider | 2008 10 17 | Válasz
Ajánlom a gasztronómia szerelmeseinek a http://www.almabor.hu oldalt. Cider végre itthon is.
A termékeket egyébként a fent említett Culinarisban meg is lehet vásárolni.
pilóta | 2010 08 25 | Válasz
Ajánlom minden Dr Pepper kedvelő figyelmébe ezt az oldalt: http://www.drpeppershop.com