A kényelem kihívása
2008. 07. 03. | Kategória:lol
Még novemberben vettem egy könyvet, amit újra elővettem, mert ugye utaztam Dunapatajra, és hogy elüssem vele az időt.
A lényeg, hogy minden fejezet végén Tim ad egy feladatot, egy gyakorlatot, amit két napig kell csinálni. Tegnapi feladaton, egy picit felvihogtam. Főleg az utolsó bekezdés a mókás.
No, lássuk:
A kényelem kihívása
Szerezz telefonszámokat (2 nap!)
A szemkontaktus szigorú fenntartásával kérd el mindennap az ellenkező nem legalább két vonzó tagjának (minél többet próbálkozol, annál kevésbé lesz stresszes a dolog) telefonszámát!
Hölgyeim, ez azt jelenti, hogy Önök is játékban vannak, és mit sem számít, ha ötvenévesek, vagy idősebbek! Ne feledjük a valódi cél nem az, hogy megszerezzük a stámokat, hanem hogy leküzdjük a kéréstől való félelmünket, úgyhogy a végeredmény lénygtelen! Ha partnerkapcsolatban élsz, egyszerűen hajítsd el a számot, miután megszerezted!Ha gyorsan át akarsz esni a tűzkeresztségen, menj el egy bevásárló központba – ez az én módszerem, hogy mihamarabb túllegyek a kellemetlenségen -, és tökéld el, hogy öt percen belül egy sorban három embert is megkérdezel! Tetszésed szerint felhasználhatod a következő forgatókönyv valamely változatát:
“Bocsásson meg! Tudom, hogy furcsán fog hangzani a kérésem, de ha ezt most nem teszem meg, akkor egész álló nap a falba fogom verdesni a fejem. Épp egy találkozó sietek egy barátommal (vagyis vannak barátaim, és nem prédára lesek), de maga igazán (rendkívüli, állatian) csinos (álmo szép, dögös). Elkérhetem a telefonszámát? Nem vagyok pszichopata – becsszóra. Ha nincs ínyére a dolog, hamis számot is adhat.”
Jajj
Ez tényleg a szájbarágós amerikai stílus jegyében született.
Egyébként a könyv nagyon tetszik, és nagyon jó stílusban ír a srác, de ez volt az eddigi leggyengébb rész benne.
Gondoltam gyártok belőle saját egyszerű verziót. Az valahogy így hangzana: “Bocsásson meg! Tudom, hogy furcsán fog hangzani a kérésem, de le****na?”
Címkék:idézet, könyv, lol, Timothy Ferris
| permalink |
|
|





Dorka | 2008 07 03 | Válasz
a te verziodon jobbat rohognek….
DjZoNe | 2008 07 03 | Válasz
Mert mókásabb is!
kerikak | 2008 07 03 | Válasz
hm, azt hiszem kapnál néhány nagy pofont..
))
Ákos | 2008 07 03 | Válasz
Jó könyv lehet.
DjZoNe | 2008 07 03 | Válasz
Egyébként tényleg jó, de vannak benne gyenge részek
Nio | 2008 07 03 | Válasz
A saját verzióról eszembe jutott az én esetem Morriban

Aki nem emlékezne: Ülök a bárpultnál, csávó odalép,majd megszólál:
-Szia!Leszopsz egy ezresért?
Ezek után lehet,h ő is csak a kkönyv alapján cselekedett
DjZoNe | 2008 07 03 | Válasz
Akkor még nem jelent meg
Ákos | 2008 07 03 | Válasz
Persze, mert ő írta.
TotYa | 2008 07 03 | Válasz
szóval akkor a “Szia, tejet még ma nem ittam” duma ósdi, használhatatlan? hámé nem ezzel kezdted, már rég nem ezzel karcolnék…
muhaha™
kerikak | 2008 07 03 | Válasz
Nio, mi volt a reakciód?
fogalmam sincs mit csinálnék ilyen helyzetben..
DjZoNe | 2008 07 03 | Válasz
Röhögve jött oda hozzám, erre emlékszem
Azt hiszem azt mondta, hogy “kösz, nem”.
Dorka | 2008 07 03 | Válasz
engem meg ilyenekkel sosem talaltak meg de en jot rohogtem azon is mikor par eve kockas iskolaslany rakottszoknyaban meg feher ingben mentem bulizni, terdokni minden ami kell, csavo odajott hogy sakkozhatna-e a szoknyamon….megdicsertem hogy igen kreativ meg egyedi duma de sajnos meg mindig gyenge
Dorka | 2008 07 03 | Válasz
terdzokni na….(kurvauncsi mindig beirogatni a blogoldalam ugyhogy befejeztem
)
DjZoNe | 2008 07 03 | Válasz
Majd megjavítom a cookie kezelést
Azt hiszem annak sokan örülnének végre
(beírtam helyetted
)
Nio | 2008 07 03 | Válasz
kerikak: először kicsit elkerekedtek a szemeim, majd képenröhögtem
Erre a srác rámnéz, majd hangosan konsatálta,h “akkor nem, azért köszi” 
Utána Zone-ék azzal cikiztek,h miért nem mondtam,h “Ezresért nem, de 2 tyűért igen”
DjZoNe | 2008 07 03 | Válasz
Má nincs tyű :\
Mondtam, hogy ne préseltess apukáddal 30.000 darabot, mert feltünő lesz