Esti történet – Van igazság

Ököl

Tegnap este az egyik szórakozóhelyre letévedt, egy erősen tapló jellegű srác, aki a történetben most nem én vagyok. Nos Mr. Taplónak sikerült mindekinek beszólni, kötekedni, vagy ezek közül valamelyikre gyenge próbálkozást tenni.

Több ismerősbe is belekóstolt az eb állat. A veszte hazafelé érte utól egyetlen lépésre, a kijárattól. Történt ugyanis, hogy megállt az ajtóban, ilyen se ki, se be effektussal. Ekkor pedig megérkezett munkába a biztonsági őr, és rajta is köszörülte egy kicsit a nyelvét, amit nehezen szoktak tolerálni.

A kijárat konkrétan egy erős fémajtó volt, a srác szemlátomást jól érezte magát az ajtóban, a security pedig csak le akart menni. De ez a barom pedig beszólt neki, hogy “Férjél el…”

Itt azért kinyílt a pofonos zsák, és kapott két akkorát, amitől megfejelte a bejárati ajtót. Majd a security szerint futott, mint a nyúl.

1 perc múlva ismét előkerült, beszólt még egyet, megint izomszagot képzett magakörül… Ennek az eredménye újabb fülesmackó újság gyűjtemény lett. Aztán némi láb munka jött, ami után nem bírt már felkelni a retardált barom a földről…

Miután összeszedte magát, annyira, hogy lábra tudjon állni, a hangos anyázás, és minden hasonló finom dolog még ment. A biztonsági őrt, csak 5-en kértük, hogy ne törje a csontjait apróra, mert különben már az ovisok sem játszahatnak vele humanoid puzzlet :)

Végül szerencsére megérkezett a taxi, amit hívtam nekik, még az incidens előtt, és elrobogtak vele.

Hasonló bejegyzések

14 Hozzászólás

  1. Ákos | 2008 08 09 | Válasz

    Legalább 70%-át értettem a történetnek, úgy érzem ez rekord. :)

  2. DjZoNe | 2008 08 09 | Válasz

    Kétszer aludtam be ülve, miközben írtam :D

  3. » milhó | 2008 08 09 | Válasz

    Mik nem vannak! :D Szegény csávó, teljesen le lett tiporva az önbizalma. :D

  4. Ákos | 2008 08 09 | Válasz

    Zénó, én meg miközben olvastam :D

  5. DjZoNe | 2008 08 09 | Válasz

    wehe :D

  6. kerikak | 2008 08 11 | Válasz

    security sem lehetett valami jó fej.. az hogy “férjél el” még nem indok két pofonra, különben is aki részeget ver sikeres nem lehet :)

  7. Ákos | 2008 08 11 | Válasz

    Egy budapesti szórakozóhelyen sokkal kevesebb is indok rá. Normális ember nem kötözködik ilyen helyen.

  8. kerikak | 2008 08 11 | Válasz

    milyen jó hogy nem járok budapesti szórakozóhelyekre :) igaz kötözködni sem szoktam :)

  9. DjZone | 2008 08 11 | Válasz

    Azért elképzellek, ahogy egy 2 méter 10 centis biztonsági őrbe belekötsz :D

  10. kerikak | 2008 08 11 | Válasz

    naaa :) túl élénk a fantáziád :)

  11. hal | 2008 08 12 | Válasz

    en azt a reszt nem ertettem, hogy taxit hivtal. btw, lattam olyat, aki tobbszor is lefekudt a foldre, es meg mindig csak annyit tudott mondani, hogy k anyad. kapott is meg parat.

  12. DjZoNe | 2008 08 12 | Válasz

    Még az előtt hívtam autót, hogy a balhé elindult volna, ilyen 1-2 perccel előtte.
    Amugy nem végig feküdt a földön, hanem utánna felállt, és a haverja rángattel a szórakozó hely elől, és az utcán hangosan üvöltözött. A biztonsági őrt, meg 5en kértük, hogy ne szedje ki a gerincét.

  13. hal | 2008 08 12 | Válasz

    nemtudom, nekem nem jutna eszembe ilyen fasznyaknak taxit hivni :) negykezlab is lehet maszni…

  14. Kicsi | 2008 08 24 | Válasz

    Muhaha….~:DDDDDDDDDD ne kommenteljetek… meg akartok ölni?~:DDDDDDDDDD muhaha… könnyesre röhögtem magam~:D

Szólj hozzá

Itt szabad hozzászólni, vitatkozni, egyetérteni, hőbörögni, meg mindent, amíg valaki értelmes módon teszi ezt meg, és nem személyekedve.

Önmagában azért, mert az nem konstruktív, másrészt pedig mert az ilyen hozzászólásokat megírni sem érdemes, úgysem fognak megjelenni, mivel megjelenés előtti előmoderálás van érvényben.

A hozzászólásokra vonatkozó szabályokat itt olvashatod el részletesen.