Érdekes dolog a zene, képes beleégni az emberbe, a dobhártyád mögé, a retinád mögé, az agyad helyére, mélyen-mélyen bele a véredbe, hogy azonnal felpezsdül tőle, amikor csak eszedbe jut pár taktus.
Nyilván vérmérséklettől függően ez a szám mindenkinek más és más.

Nekem lassan egy hónapja – mióta hallottam Anita Dothtól feat 2Unlimited felállásban Rióban – ilyen a No limitből ez a nagyon gépi basszusos rész. A relative fiatal korom miatt nem emlékezhetek erre a számra a 90-es évek elejéről, de az megvan, hogy hallottam embereket a refrén énekelni és dúdolni.

Emlékszem arra például, hogy ált. suli másodikos voltam. És egy elsős, copfos szöke kissrác ezt énekelte az udvaron, minden szünetben. Ha jól rémlik “No-no kölyök”-nek hívtuk, vagy valami ilyesmi.

Mindegy, nekem most erre forr a vérem.
Tegnap este, hiába készültem Haddaway koncertre, végig ez szólt a fülemben

Azon kívül, hogy hatalmas bulit csinált tegnap este Mr. Haddaway, beszélgetni és fényképezkedni is lehetett vele, majd pedig örömmel dedikálta a CDket és KAZETTÁKAT. Mert igen, volt olyan is, aki kazettát hozott. Ugye ’92-ben nem volt túl ritka dolog.

Az egyetlen megjegyzése csak annyi volt, hogy ezek már régi cdk, és azóta van már sok új is. Csak senki sem ismeri…

Haddaway koncert lesz a Café del Rio-ban.
Erre azt hiszem ki kell menni