Nos, egészen sokáig használtam default desktop operációs rendszernek Linuxot, és FreeBSD-t felváltva. Történt ez főleg azért, mert a legelső munkahelyemen FreeBSD-n kellett fejleszteni. Elsőre szokatlan volt egy picit, de volt rajta KDE, amivel azért jó barátok voltunk régóta, és volt rajta konzol, és ugye POSIX kompatibilis, így nagyon jó kijöttünk.

Volt pár dolog, ami fura volt, másképp működött, vagy egyáltalán nem. De beleszerettem. Viszont, amikor 2006 októberben másik céghez mentem, ez megváltozott, kötelező volt xpt használni desktopon (otthon a fent említett 2 unix mellett 2000-et voltam hajlandó megtűrni), de az xpt nem igazán szerettem. Túl csicsás, túl “okos”, és túl lomha. Még úgy is ha minden grafikai csicsát kikapcsoltam.

Node, miért is kezdtem el ezt írni. Olyan két hónapja történt, hogy az egyik barátom áthozta a hugának a legalább 5 éves notebookját, hogy csináljak vele valamit, mert annyira vírusos lett, hogy már be sem lehet kapcsolni, viszont a szerény 20 gigás vincseszterről a képek azért kellenének…

Próbálkoztam egy szűz XP telepítéssel, de nem túl sok sikerrel jártam, mivel nem volt elég hely már a meghajtón egy új rendszernek. A régi fellülírását pedig nem akartam félve attól, hogy ez a Documents and Settings könyvtárat is leradírozza, amiben voltak az értékes állományok.
( Hányszor mondtam el mindenkinek, hogy az elsődleges partíción csak a rendszert tároljuk, és semmi személyeset, hányszor… )

Másodszori próbálkozásra pedig már a partíció típusát sem volt hajnaldó felismerni a drága. Ezért aztán előszedtem egy régi SuSE Live CD-t, ami nagyjából egy idős lehetett a notival, gondoltam legalább ránézek, hogy mit lehet kezdeni vele. Persze Zsuzsika nem ismerte az NTFS partíciót így röptében, ezért őt hagytam.

Viszont egy éve valamikor kivéstem magamnak egy Ubuntu 7 DVD-t, úgy, hogy még egyszer sem használtam. Úgy rémlett, hogy ebben is van telepítés nélkül használható rész, ezért akkor lássuk. Bebootolt róla, kerregett, kattogott, néhány warningot hányt az init, de elindult, látta az ntfst. Hurrá. Akkor most próbáljuk a notimmal összekötni hálózaton…

A próbálkozásaim igazából nem jártak sikerrel ilyen irányban, de nem is eröltettem túlságosan. Viszont betoltam a pendrávjom, és el is kezdtek a bitek átkúszni szépen.

Olyan erős 5 giga adatot menttem át végülis, viszonlag hosszú idő alatt, mert úgy tűnik a notin nem 2.0-s USB meghajtó volt, így viszonylag lassan terelődött át a bitnyáj.

Nem tudom egyébként, hogy viccesnek, vagy szánalmasnak datáljam-e azt a tényt, hogy a Microsoft saját telepítője nem volt képes értelmezni a saját maguk által írt csúcsszuper fájlrendszert, amig egy külső, mondhatni thirdparty alkalmazás, – amit úgy szokás létrehozni, hogy az EULA-t megszegve okos emberek binárisan vizsgálják a fájl tárolási módszert a nodeok és inodeok működését – pedig képes erre, sőt.

Ezért ismét elgondolkodtam látva a visszajelzéseket az új Ubunturól, hogy ismét dual bootos gépet varázsolok a notebookomra is, nem csak az asztalimra.

Ezért a jobboldal 2006-os átalakított választási srófájával búcsúznék:
Hajrá OpenSource, hajrá Ubuntu!