Voltál már délelőtt 11-kor a Moulin Rougeban? Én igen!

A hely kevésbé rendhagyó, az időpont viszont annál inkább. A Magyar Lemezlovas Egyesület sajtótájékoztatója ma délelőtt 11 órakor kezdődött a már említett, patinás szórakozóhelyen, a több, mint 100 évet megélt Moulin Rougeban a magyar broadwayen.

Moulin Rouge

[ad]

A sajtótájékoztató apropója az évek óta tartó jogilag áldatlan állapot, amely a DJ szakmát övezi. Történt ugyanis, 2006-ban törölték el a vendéglátóhelyeken fellépő zenészek vizsgakötelezettségét.

A sajtótájékoztatót Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő kezdte, mivel anno ő nyújtotta be a kérdés a kormányzathoz azzal a kérdéssel, hogy bárki lehet-e dj. Ezért szokás őt kormányzati körökben Dj Nyitrainak nevezni. Ezenfelül kifejtette, hogy a lemezlovas szakma elfogadtatása a célja a mostani sajtótájékoztatónak is, és a vele járó február 6.-án Studioban megrendezésre kerülő rendezvénynek is.

Erről a rendezvényről azt érdemes tudni, hogy egy két élű dolog. Egyrészt a lemezlovas egyesület erő demonstrációja, ahol a pult mögé fog állni a szakma krémje, a magyar dj válogatott. Másrészt egy jótékonysági rendezvény, amelynek a bevételét Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthona fogja megkapni.

Nyitrai után Spigiboy kifejtette, hogy két és fél éve szenved a szövetség, a kialakult jogi helyzet miatt, és a dj szakmai etikai és szakmai elfogadtatása a cél. A hangsúlyt pedig főleg az etikaira helyezte. Elmondta még, hogy nem a régi vizsgát, és a régi szabályozást szeretnék visszaállítani – mert az a vizsga komolytalan – hanem új szabályozást szeretnének.

Dandy – aki bevállása szerint egyáltalán nem szokott mikronoban beszélni, mivel underground zenét játszik – szerint is kell a szabályozás, mert a mostani jogi helyzetben bárki lehet DJ. Kifejtette abbeli aggodalmát is, hogy az egyre jobban megújuló technológiák, és szoftverek miatt elveszik a szakma lényege, ami a fül, a tehetség.

Náksi arról beszélt, hogy a szakma is, és a közönség is kifogja dobni maga közül a tehetségteleneket. Csak sajnos addig sok idő telhet el, ami alatt az adott ember sok szórakozni vágyó estéjét keserítheti meg, ezzel elásva a vendégek a lemezlovasok tekintélyéről, és szakmai hozzáértéséről kialakult képét.

A végén még Spigiboy annyit hozzátett, hogy a szövetség egy szakmai fórum létrehozását javasolja a témában, amellyel kapcsolatban már megtették a szükséges lépéseket. Ezt pedig a szövetség hamarosan meg is osztja a médiával. Zárszó ként, még annyit elmondott, hogy fontosnak tartja, hogy legyen valamilyen minimális követelmény, hogy ne fordulhasson elő az, hogy egy bulit, vagy egy egész szórakozóhelyet tönkre tudjon tenni egy lemezlovas. Mert egy rosszul sikerült este után jogosan merül fel a kérdés, hogy egy szakmailag nem hozzáértő ember, mint keres a pult mögött, azon kívül, hogy ő most ott szeretne állni.

A rendezvényen egyébként a felsorolt lemezlovasokon kívül jelen volt még a szövetségi tagjai közül Jeszenszky Zsolt a szövetség elnöke, BanDJ, 5vös, és mind közül a legmutatósabb Voksán Virág.

Egy kis személyes megjegyzés így a végére; a különböző médiumokban majd lehet látni képeket, ahol a lemezlovasok, közösen fognak egy bakelitet. Nos, az az én Coca & Villa – La Noche lemezem :)

[ad]

Kapcsolódó cikkek:

Hasonló bejegyzések

155 Hozzászólás

  1. csy | 2009 01 27 | Válasz

    Nem kötekedésképp, de spigiboy, banDJ, 5vös, náksi, jeszenszky zsolt, voksán nemigazán hiteles dj. Ez a felsorolt szarkupac az életben nem rakott még össze egy dobogásmentes mixet. Jeszenszky meg apuci miatt került oda, ahol van. Ő az életben nem dolgozott semmit.
    Mi lesz ha jön egy külföldi dj? zsolti odaáll pl justice ék elé, hogy légyszives mutasd a papirod?
    Szánalmas. Nem a papiron mulik, hogy ki hogyan zenél. Sajnos a “vezető” magyar lemezlovasok szarok. Nem egyszer fordult elő velem, hogy ifjú titánok netről letölthető mixét hallottam vissza egy egy tulfoglalkoztatott szarkupac élő műsorában, mint saját mix.
    Tisztelet a kivételnek.

  2. DjZoNe | 2009 01 27 | Válasz

    No és akkor ki hiteles dj a magyar felhozatalból szerinted? :)

  3. dov | 2009 01 28 | Válasz

    nem a tehetségről, meg a gondviselésről vanitt szó..
    mindenki félti a xaros kis üzletét..
    mint mindíg.. :D
    kortárs magyar tánczenét meg elvből nem hallgatok..

  4. Ákos | 2009 01 28 | Válasz

    Bármennyire is megfogadtam, hogy visszafogom magam a blog kommentelésében, van olyan téma, ami kihozza belőlem a vadállatot. A jó édes anyját a sok ráérő, unatkozó, gazdasági válság által beparázott és újabb bevételeket kereső, dj-szakmai “elitnek”. Persze, etika, mi? Meg azért legyen már belőle pénz is… a faszért kell egy olyan kérdésben törvényi szabályozás, amit a PIAC elintéz.. jahogy nem két nap alatt? hát basszameg és akkor mi a fasz van? Ha egy szórakozóhelynek egy hónap kell hogy tönkremenjen a szar DJ-k miatt és tényleg van olyan balfasz a tulaj, hogy nem cseréli le az első este amikor mindenki hazamegy, akkor mi miért sajnáljuk tőle? Talán van egy-két fontosabb kérdés a szórakoztató iparban, ha nagy unatkozás áll fenn, javaslom a biztonsági személyzetek vizsgakötelezettségét, hogy legalább néha legyen olyan hétvége, amikor nem vernek félholtra egy szórakozni vágyó, FIZETŐ vendéget.

  5. DjZoNe | 2009 01 28 | Válasz

    Ákos, ákos… A mondandód utolsó felében valahogy némi személyes fennhangot érzek :D

  6. Ákos | 2009 01 28 | Válasz

    Igen, nagyon jellemző rám, hogy összevernek, te is tudod :D

  7. Jeszenszky Zsolt | 2009 01 28 | Válasz

    Kedves csy,

    Örülök, hogy ilyen jól ismered személyes élettörténetemet, így nem csak családi hátteremmel, de ezek szerint munkavégzésemmel is teljes mértékben tisztában vagy. Csak azt tudnám, mikor találkoztunk, és vajon ki lehetsz, így a billentyűzet és egy nick mögött megbújva. Ha ilyen jól ismersz, bátran vállalhatnád is magad.
    Mert ezek szerint bizonyára olyan buliban is jártál már, ahol én játszottam, és hallottad a lódobogást. Kérdezem, melyik két szám között? Vagy esetleg a címüket nem tudnád megmondani, mert azt a két zenét (meg a többit, amit játszom) még életedben nem hallottad?

    Valószínűleg az összes top DJ is ugyanilyen szar, nem dolgozott, apuci kedvence, stb., és valószínűleg ezért teltházasak a bulijaink. Nem nekünk van szükségünk a szabályozásra, hanem nektek, hogy meg tudjatok élni ebből a szakmából, és ne furkáljanak titeket a hozzá nem értők. De a zsigeri gyűlölettel eltorzult arccal sajnos a saját érdekeiteket sem látjátok, inkább ostoba, primitív, személyeskedő hangnemben köpködtök össze-vissza. Kár.

    egy szarkupac

  8. Ákos | 2009 01 28 | Válasz

    Azon gondolkodom, vajon a DJ-knek miért van szükség erre, kedves Zsolt. Hogy majd jól ne játszhasson, ha nincs papírja? Amit anno írtál emailben nekem, az még részben fel is vállalható érvelés, hogy nekünk, a közönségnek kell. A közönség hülye és fogni kell a kezét. Ha naiv vagyok, akkor igen, nekem mint közönségnek, nagyon kell. Élni se tudok nélküle.

    Szeretném ha szabályoznád a mozifilmek trailereit is, utálom ha egy szar filmre kell kifizetnem ezeröccázat. Igazán elvárható lenne, hogy csak vizsgázott forgalomazók által, vizsgázott producerek vizsgázott színészekkel és vizsgázott rendezőkkel készült alkotásait engedhessék be a nagy múltú filmszínházainkba. Cenzúrát mindenhova!

  9. DJ Ara-Yan | 2009 01 28 | Válasz

    Köszi a bakelitet, telitalálat (a stílusa is). :)

  10. DjZoNe | 2009 01 28 | Válasz

    Egy igazi unikum, azért ezt hoztam :)

  11. ZsuKov | 2009 01 28 | Válasz

    “Valószínűleg az összes top DJ is ugyanilyen szar, nem dolgozott, apuci kedvence, stb., és valószínűleg ezért teltházasak a bulijaink. Nem nekünk van szükségünk a szabályozásra, hanem nektek, hogy meg tudjatok élni ebből a szakmából, és ne furkáljanak titeket a hozzá nem értők.”

    ez mekkora bullshit duma, ha valaki szarul játszik és nem ért hozzá az a büdös életben nemfog kifúrni senkit, aki jól játszik és ért is hozzá. itt lóg ki a lóláb.

    “erre nem nekünk van szükségünk”

    jajj, dehogynem, hát a vizsgadíjból jól jön a kis mellékes… inkább tényleg lényeges dolgokban kéne törvényeket hozni. tök vicces, kedves Jeszenszky úr, a fél net a maga hülyeségén röhög.

  12. csy | 2009 01 28 | Válasz

    Nemkedves Zsolt (hivhatlak Dj szarkupackirálynak? ) :D

    Igen, tisztaban vagyok a “múltaddal”, ami sajnos a jelenben is kísért. Tisztában vagyok apucival, tisztában vagyok a mahasszal, a proart nevű újabb bőrt lehúzunk dolgokkal. Sajnos belelátok egy picit abba is, amibe nemigazán szeretnéd/tek. Pár dologra nem fogok reagálni, egyszerűen nem érdemled. Teltházasak a bank dance hall nagysikerű bulijai is, a tieitek is. Teltházas egy soulwax/justice/etc buli is. Vonhatjuk a párhuzamot? Nem nehéz teltházasra csinálni egy 20fős vidéki kocsmába szervezett diszkót.
    (abban biztos vagyok, hogy az általam hallgatott zenék 95%-ról nem tudod eldönteni, hogy merre kell keresni…)

    Akkor a lényegi rész, személyeskedést félretéve. Nekem nincs szükségem szabályozásra, és a többi zenét hallgató embernek sem. Sok ember hülye, de nem mindenki. Ennyi erővel létrehozom a magyar tejivók szövetségét és kérés nélkül majd jól megmondom, hogy milyen tejet igyanak, mert én a 2.8 -asat szeretem. Létrehozom a magyar szórakoznijárók szövetségét és megmondom, hogy a djszövetség tagjai csak !!!alapos!!! tesztelés után mehetnek hanglemezek 10m-es körzetébe. Ne Te és hasonszőrű sterbinszkáj és társai korporésön döntsön arról, hogy nekem/künk mi a jó és mi nem. Elfelejtetted, hogy a kedvenc időszakod 1989ben véget ért, ma már nincs olyan, hogy felettem álló szervezet dönti el, hogy mi a jó nekem. Nem fogok megélni ebből, nem zenélek, csak hallgatóság vagyok. Ezért merem bátran mondani, hogy mi kell nekem/künk és mi nem.
    Te például nem. A szervezeted sem. A döntéseitek sem. Ne döntse el spigiboj, nyúl, hamvai, hogy nekem mi jó és mi nem.

  13. csy | 2009 01 28 | Válasz

    @ZsuKov
    jön ott mellékes az adathordozómatricából is :)
    Várom azt a pillanatot, amikor egy bátor szervezet szarrápereli őket…

  14. DjZoNe | 2009 01 28 | Válasz

    Szerintem a személyeskedést tegyük félre, és emberhez méltó módon folytassunk érdemi vitát.

  15. Jeszenszky Zsolt | 2009 01 28 | Válasz

    Kedves Ákos,

    A nmásodik bekezdésben felhozott, erősen a karzatnak szóló, kissé demagóg csúsztatást, ha nem haragstzol, válasz nélkül hagynám.
    Az első fele viszont egy értelme kérdés, és nagyon egyszerű is rá a válasz.
    A DJ-knek azért van szüksége a szabályozásra, mert ebből a munkából szeretnének megélni. A világon mindig mindenütt azok a szakmák piacképesek, és magas presztízsűek, amelyeknek szabályozása van, amely szakmát végezni bizonyos fokú megbecsülést jelent. Ma a DJ-k megbecsülése (néhány ezer partizó rajongón kívül) a társadalomban nagyon alacsony. Ezért a megélhetési lehetőségek is nagyon kedvezőtlenek. Nézzük meg: egy DJ átlagfizetése a 90-es évek közepén kb. 10 ezer forint volt egy este. Egy pultosé mondjuk 2 ezer. Ma egy pultos átlagfizetése egy este 10 ezer forint. Egy DJ-é? 10 ezer forint. (Ennyi, ne áltassuk magunkat, a sztár DJ-k gázsiai nyilván magasabbak, de a tisztességesen dolgozó, próbálkozó vidéki rezidensek 10-15 ezerért dolgoznak, az aláígérgetős 5 ezres emberekről nem is beszélve.) Ez azért van, mert a szakmában semmilyen szabályozás nincs, tényleg bárki lehet DJ, ha odaírja a neve elé, és OK, hogy a klub is tönkremegy 2 hónap alatt, ha szar DJ-t alkalmaz, de a sok szar DJ, sok szar buli, sok szar klub oda vezetett, hogy egyrészt a fiatalok nagy tömegeinek ment el a kedve a bulik látogatásától és inkább otthon rúgnak be, másrészt egy komplett szakmát sikerült teljesen lehúzni a klozetton, elértékteleníteni. Szerintem minden DJ, függetlenül attól, hogy a mainstream-ben vagy az underground szcénában dolgozik, hogy milyen zenét játszik, hogy Budapesten vagy vidéken él, ő a buli szíve-lelke, és szeretne tisztességes pénzt kapni a munkájáért. Persze lehet, hogy én tudom rosszul. És talán szeretné, ha az ő szakmája is legalább annyira megbecsült lenne, mint egy kertészé, szakácsé vagy egy fodrászé – amelyekre szintén szablályozás vonatkozik. Ezért ezek a szakmák működnek is. De a szabályozástól még nem sérül az a liberális elv, hogy az “alkalmassági teszt”-en átment fodrászok, kertészek, szakácsok közül a legjobb, legtehetségesebb, legügyesebb érvényesül a legjobban, a piacon ők lesznek a legkeresettebbek. Nézzük meg a világ legjobban működő országait Az USA-tól Skandinávián, Svájcon és Izraelen át Ausztráliáig. Szigorú szabályozás vonatkozik a gazdasági, társadalmi élet szinte minden területére, de aki a szabályokat betartja, szabadon vállalkozhat, érvényesülhet, sikeres lehet. Zimbabwéban, Pakisztánban nincsenek szabályok, ezeken a helyeken nagyjából az “ember embernek farkasa” elv érvényesül. Számodra, Magyarország számára melyik a vonzóbb út?

  16. Bagi Rudolf | 2009 01 28 | Válasz

    Egyreszt: 2006-ban sem veletlenul toroltek a dolgot. Most sem lesz maskent.

    Masreszt: Ki jogositja oket fel arra, hogy masokat biraljanak? Ok honnan kaptak papirt? Kitol? Es leginkabb mire? A felsorolt nevek nagyresz a szakma kontarjai, azok akik mas munkajat adjak el, es PONT EZEK AZOK AKIKTOL A KOZONSEGET MEG KELL VEDENI. Egy kulturalt, szinvonalas mixet sem tudtak SOHA ELETUKBEN osszehozni.

    Dandy az egyetlen aki valamelyest is tehetseggel bír a felsorolt muveszek(lol) kozott. Persze neki is hibas a velemenye a
    szabalyozasrol.

    Kedves Jeszenszky:

    - Ha szeretned megallni a helyedet mint aki epp most vagy perpillanat (mosoly jel), akkor jobb lenne ha valoban a munkaddal foglalkoznal es nem a sajat nevedre keresgetnel a tetves interneten.

    - Miert gondoljuk, hogy nem illesz oda es a segged be lett pakolva? Mert en pl. meg soha nem hallotam a nevedet, most eloszor hallom egyaltalan, nem is beszelve arrol, hogy a dj szakmaval egy lapon emlitve meg annyira sem hallottam mint egyebkent. (12 eve kedvelem a minosegi elektronikus zenet es vagyok odaado rajongoja).

    - A pofad eleg nagy, a neved meg sehol sem hallani. Mire fel?

    - Nem, csy nem volt a bulidon. Miert? Mert rolad sem hallott, a bulidrol sem. Ellentetben az AZERT TELT HAZAS BULIK MIATT, mert a kis taknyos 16 eves fogmorzsoloknak ez van hulyere reklamozva. Ezekbol eltek, elarulom neked. Nezz majd egyszer korul jobban valamelyik fent felsorolt DJ(lol) bulijan. Ez ilyen egyszeru kedves Zsolt. Sajnalom, ha egy ilyen szervezet tagjanak mint te, nekem kell elmagyaraznom, hogy marketing is van a vilagon, illetve, hogy sok szart is el lehet adni vele, es meg is teszitek.

    A szabalyozasrol:

    - Soha sem lehet muveszetet szabalyozni. (!) Leginkabb azert mert ez nem matek, hanem szubjektiv megiteles alapjan dol el, hogy jot csinal e vagy sem. Mekkora mementalis okor aki barmi mast is allit?

    - A muveszetben a tehetseg a szabalyzo, ha az vagy visznek es kellesz, ha nem akkor nem. Mindenki debutal egyszer, mindenkirol levonjak a megfelelo kovetkezteteseket.

    - Ismet Jeszenszkynek: igen, nekunk van szuksegunk a szabalyzasra, ez mi meg is tesszuk, azzal, hogy azt latogatjuk aki nekunk tetszik (mi ertlemisegiek), a muveszet mindig arrol szolt, hogy a kozosneg eldontotte, hogy tetszik e neki vagy nem. A gyenge minosegu lemezlovasok hulyere marketingelese miatt nepszeru a nem ertelmisegiek koreben a fenti garda. Ne feledd, oket sem mi valogattuk ossze.

    - Nem ostoban es primitiven kopkodunk, csak mar NAGYON elegunk van (nekunk ertelmisegieknek) abbol amit csinaltok, es ahogyan teszitek tonkre azt amit allitolag segiteni akartok. De latom te itt most nagyon okosnak szerettel volna tunni, elarulom nem sikerult, hiaba a fennhangzo fogalmazvany.

    A szovetsegrol:

    - Oltari vicc: Voksan Virag (lol), BanDJ (ezki?), 5vos (gimis bulik ftw), Spigiboy (hamisitott es lama diszkotrensz), Náski (lasd spigiboy), Jeszenszky (egoista apucifia, lehet, hogy jol zenel, speciel nem hallottam meg, de ha rola sem, akkor…) csesszetek meg mar ez is egy oriasi vicc. Rohogni sajnos nem, csak sirni tudok tole.

    A magyar elektronikus zenei tarsadalom szegyene ez a “szovetseg” es annak tagjai is.

    Sok sikert a hamaros ismetelt bezarashoz.

    Bagi Rudolf

  17. csy | 2009 01 28 | Válasz

    a mai nap kérdése:
    a dj szövetség alapítóinak ki adott dj papírt?

  18. Bagi Rudolf | 2009 01 28 | Válasz

    Zone,

    ” Egyrészt a lemezlovas egyesület erő demonstrációja, ahol a pult mögé fog állni a szakma krémje, a magyar dj válogatott. ”

    Ezt nagyon remelem, hogy nem te irtad.

  19. DjZoNe | 2009 01 28 | Válasz

    Ez hasonló formában elhangzott, de nem tudom kinek a szájából.

  20. Jeszenszky Zsolt | 2009 01 28 | Válasz

    Kedves Rudolf,

    Az a helyzet, hogy pont az ilyenektől próbáljuk megvédeni a szakmát, mint Te.
    Akik semmiféle tisztelettel, de még a minimális emberi toleranciával sincsenek mások, kollágák iránt. Akik az “elektronikus zene” szégyenének nevezik azt, aki másfajta zenét csinál, akik oly mértékben meg vannak győződve saját nagyszerűségükről, hogy minősítő jelzők garmadával dobálózva, állandóan másokat pocskondiázva próbálnak 15 perc hírnévhez jutni. Én nem nagyon veszem mindezt magamra, mert rockzenét játszom, de ahogy nálad sokkal többet az asztalra letett, komoly szakmai múlttal rendelkező Dj-ket minősítesz csak azért, mert nem tetszik neked, amit játszanak – a legékesebb bizonyítéka a hivatalos szervek, döntéshozók felé, hogy miért van szükség a szakmai szabályozásra. El is menntjük az ilyen hozzászólásokat. Az underground szcéna valóban tehetésges, releváns lemezlovasai érdekes módon maximálisan elismerik a mainstream DJ-k munkáját, azzal, hogy nem az ő műfajuk, de tiszteletben tartják egymást. Nem köpködnek tücsköt-bogarat. Erre a kölcsönös tiszteletre lesz szükség ahhoz, hogy ez a szakma előrelépjen, elismerést és megélhetést tudjon nyújtani azoknak, akik ezt űzik. Akik pedig ezt az elv- és viselkedésrendszert nem képesek magukévá tenni, szidhatják majd tovább a blogokon a többieket, de a szakmában nem lesz helyük. Légy nyugodt, hogy nem aggódunk, még ha “ismételt bezérást” is jövendölsz, de a magasabb döntéshozói szinteken már belátták, hogy elhamarkododtt döntés volt a szabályozás megszűntetése. Lehet, hogy nem vizsga lesz, hanem másfajta kövelteményrendszer. Ha odafigyelnél arra, amit mondunk, nem írnál ilyen szamárságokat, hogy ki fogja eldönteni, honnan kapott papírt, stb. Ugyanis nem akarja senki sem azt elbírálni, hogy ki hogy mixel, ezt majd eldönti a közönség. De valamilyen szabályozás lesz. Barátkozz a gondolattal. Mint ahogy azzal is, hogy ennek részeként tisztességes, emberi módon kell megnyilvánulnod a szakma, a közönség, általában embertársaid felé, még ha néhány blogtárs számára esetleg jól is hangzanak a személyeskedő, “odabaszós” beszólásaid. A szakmában ennek nincs helye, akármilyen jól is mixelsz.

  21. csy | 2009 01 28 | Válasz

    NemKedves Zsolt.

    Kérdem én, Te funkcionális analfabéta vagy? Idézem Rudolfot:
    “12 eve kedvelem a minosegi elektronikus zenet es vagyok odaado rajongoja”
    Ez nem azt jelenti, hogy ő DJ.

  22. Jeszenszky Zsolt | 2009 01 28 | Válasz

    és Kedves Mindenki,

    Sajnos azt látom, hogy az esetlegesen értelmes érvek, viták helyett ezen a blogon is a személyeskedés, és a másik leminősítése az egyetlen érv sokak számára.
    Illetve a mérhetetlen félreinformáltság és ehhez kapcsolódó iszonyú határozottság a jogdíjakkal, jogkezelőkkel kapcsolatban.
    Komolyan, valaki ép ésszel azt gondolja, hogy a közös jogkezelés intézménye nem szigorú törvényi alapokon nyugszik, és majd “valaki szarrá pereli”??? Csak azért, mert nem szerettek fizetni a zenéért, és azt gondoljátok, hogy az alkotók azt csak úgy, passzióból készítik nektek, pláne azoknak, akik pénzt keresnek vele?
    Bármilyen tévhitben bátran maradjatok meg, sőt, a személyemet és a vezetőségünk többi tagját érintő bírálatokat is nyugodtan mutogassátok a csajoknak. Ezek a “ki adott nekik papírt” szövegek már csak azért is szánalmasak, mert mi is éppen így, hozzátok hasonlóan a régi, OSZK-féle, rossz, értelmetlen vizsga ellen vagyunk.
    Elég sok helyen vitázunk, érvelünk, hamarosan az illetékes minisztériumban, azt hiszem, itt egy kicsit meddő volna folytatnom…

  23. Bagi Rudolf | 2009 01 28 | Válasz

    Kedves Jeszenszky,

    Ha elolvasnad amit leirok es megprobalnad processzalni azzal ami a kis fejedben van, akkor rajottel volna, hogy en bizony a kozonseg vagyok aki mellesleg ert is a szakmahoz, nem sorolnam honnan es kitol es mennyi ideig “tanultam”. Meglepodnel, hogy vannak olyan nevek is akiket tenyleg ismernek, nem csak a magyar elcseszett reteg akikbol ti eltek. Kontar vagyok gyakorlatban a zenelesben, nem is gyakorlom de a fulem azert ott van ahol kell (ezert nem is jatszom, nem is akarom jatszani masnak, DE NEM IS ALAPITOK SZOVETSEGET!!!).

    Az elektronikus zene szegyenenek nevezem AZT AKI EL AKARJA RONTANI, KI AKARJA HASZNALNI. Ez jelenleg nem en vagyok, ugye, hisz en fizetek azert, hogy a DJ jatsszon es nem en kapom tole a penzt. Inenntol fogva en nagyon nehezen lehetek a szakma szegyene.

    Magasabb donteshozoi szinteken? Es ki az? A Nyitrai? Szeretnem a figyelmedbe ajanlani a nepszabadsag cikket… Erdemes elolvasni. Politikat es lehuzast csinaltok ebbol is, raadasul kontarok vagytok.

    Es nyugodj meg, be lesztek zarva. Meg magasabb donteshozoi szinteken ez mar eldontott. :)

    A tobbire nem reagalok, mert a feluletes olvasasod hibajanak szulemenye. Ellenveteseim persze vannak.

    Azt meg megjegyeznem, hogy az altalad kiforgatott szavaimmal nem azt sugalltam, hogy mas mufajt elitelek. Azt itelem el, amikor a popularisabb trash-t (amiben a lemezlovas a legnagyobb hiba, tehat nem a mufajra gondolok magara) eladjak hatalmas marketinggel, es kontarok igy szereznek maguknak nevet, majd politikai mismasolasbol es onos erdekek miatt alapit egy szovetseget. En ezt itelem el.

    Egyebkent meg jatsszon mindenki a maga kozonsegenek. Rajta mulik ez mekkora. A klubtulajt kerdezd miert hiv olyat aki nem ert ahhoz amit csinal. Nem az a lemezlovas a hibas aki nem ert hozza de szeretne ott lenni, hanem az aki berakja.

  24. csy | 2009 01 28 | Válasz

    “Csak azért, mert nem szerettek fizetni a zenéért”
    Ezt vehetem rágalomnak? Bármilyen szakértő elé odamerek állni a gépemel – telefonommal -mp3 lejátszómmal.

    DVD-t utoljára 2 éve vettem, azóta is megvan a fele. Kizárólag a saját fotóim archiválom rá. A memóriakártyám a fényképezőgépben van, mégis megfizettem a sarcot nektek (hisz vélelmezett jogsértő vagyok)

    Azóta inkabb iStore ból vásárolok és reménykedem, hogy van az országban egy tökös jogász…

  25. Bagi Rudolf | 2009 01 28 | Válasz

    HA ismetlem HA hozzaerto es szeles korben elfogadott tagjai lennenek a szovetsegnek, kepzeld, hirtelen mindenki maskent latna a dolgokat.

    Masreszt, a DJ ugye abbol kapja a penzet, hogy bulikban zenel (ne keverjuk a producerseggel). Akkor mi a turoert nem szeretunk mi fizetni? Szerinted mindenkit pacsira engednek be egy szorakozohelyre? lol?

    Merhetetlen felreinformaltsag? Te ne haragudj mar, de a Voksan peldaul mi a turot csinal ott? En vagyok akkor felreinformalt, vagy netan te is azt allitod, hogy o is beletartozik a magyar elektronikus szfera elitjebe? lol.

    A miniszteruimi vitara sok sikert. Csak egy tipp: nem fog sikerulni. Honnan tudom? Tudod a “magasabb korok”. Lehet apuci keze mar nem er el tul messzire? Ki fog derulni, es hiaba szovitek bele a fideszes politikat, hiaba akarja a fidesz tamogatni, mert ezzel megynerne maganak meg x ezer valasztot.

    Meg azok is atlatjak a hazugsag es illuzio halotokat, illetve azt, hogy szakmailag nem vagytok versenykepesek akik egy cseppet sem konyitanak a zenehez, de nemi eszuk van.

    Elert valamelyiktek is akar egy fikarcnyi kulfoldi sikert? Nem, nem a hatarmenti falusi diszkokra gondolok, hanem mondjuk a DJ-mag-ba valamelyiktet szerepelt mar egyaltalan? Nem.

    Igen? Itt is a pocskondiazas megy es mashol is? NA VAJON MIERT? :D

    Gratula. Tartsd csak meg a kimasolt postokat, hagy terjedjen, lassa mas is mennyire nem ertesz hozza TE SEM.

  26. Ákos | 2009 01 28 | Válasz

    J. Zsolt!

    Óriási tárgyi tévedésben vagy. Ha szar egy buli, akkor a fiatalok “nem otthon rúgnak be”, hanem keresnek másikat. Tudod, már több szórakozóhely van a legtöbb városban.

    Kedves DJ Zone!

    Van-e papírod, vagy jogosulatlanul használod a DJ előtagot? :D :D

    ui. told le az arcod ma A Helyre :)

  27. DjZoNe | 2009 01 28 | Válasz

    Ákos,
    mivel erre nem vonatkozik semmiféle szabályozás, így teljes léleknyugalommal használhatom ;)

    Másrészt mikor leszel lent este? :)

  28. Ákos | 2009 01 28 | Válasz

    8-tól 10-11-ig

  29. hal | 2009 01 29 | Válasz

    na mar megint a szittyozas…

  30. csy | 2009 01 29 | Válasz

    rudolf :)
    itt van a voksán kisasszony. 2 MasterCraft szuperszett között még játszik egy kicsit:
    http://velvet.hu/blogok/gumicukor/2009/01/29/voksan_viragot_hazi_pornovideojaval_zsaroljak/

  31. kicsinapsugar | 2009 01 30 | Válasz

    asszonták olvassam el, hogy röhögjek egy kicsit…igazuk volt.

  32. csy | 2009 01 31 | Válasz

    menekül a gyáva, amikor már nem tud mit csinálni :)
    Napsugár, jeszi nekem az első válasza óta vidám perceket okoz :)

  33. djmike | 2009 02 02 | Válasz

    Tényleg ami manapság folyik a Dj. szakmában, sajnos tűrhetetlen. Magam már több, mint 9 éve úzöm ezt a hivatást, elég sokmindent átéltem. Emlékszem, amikor elkezdtem 16 évesen, mint fiatal “zöldfülü”, teljesen más világ volt. Először iskolai rendezvényeken, művházakban csináltuk a bulikat, és természetesen bennem volt, hogy felküzdjem magam a “nagyok” közé, nagy discokban, nagyobb közönség előtt zenélhessek.Csak akkor volt ennek egy menete: Mindig voltak megyei szinten befutott “öreg róka” dj-k, akik szívesen foglalkoztattak tanítványokat, buli elején zenélni, vagy buli végén, megtanulhattad tőlük a szakma rejtelmeit, mind zenei, mind technikai részen, és ha volt hozzá sütni valód, akkor tudtál tovább lépni.Így legalább a “mester” által kiszűrődött 2-3 tanuló közzül, hogy kiben van tehetség.Aki ügyes volt a szakmában, annak mindig volt hely, ahol tudott zenélni.Sajnos ez mára teljesen eltünt.Az a szomorú, hogy ezt a láncot megszakítva rögtön bele a közelébe, minél olcsóbban, szakmai felkészűltség nélkül., akár a disco, vagy club és természetesen a rutinosabb Dj-k rovására megy. Valahol ez nagyon elromlott, és amíg ez nem változik, addig a szakmának nem lesz tekintélye.Hiába jó valaki, hiába van megfelelő technikája, több éves gyakorlata, a kontárok kerülnek ki győztesként. Ez mindenhol igaz.Tudom, hogy valahol el kell kezdeni, de nem így.Mindenkinek a lépcsőket meg kellene másznia, mint régen, teljesen más lenne.
    Én most arra felé hajlok, hogy a munkám mellett kiváltottam az egyéni vállalkozói igazolványt,mint dj igy teljesen legálisan csinálom, nem kiskönyvvel.A klub tulaj is örül, hogy számlát adok róla, elszámolja költségként, én is számos dolgot leírhatok.

  34. Ákos | 2009 02 02 | Válasz

    Azért vicces, amikor egy 25 éves beszél a nagy szakmai múltról meg a régi szép időkről :) bocs, nem bántás akart lenni…

  35. DjZoNe | 2009 02 02 | Válasz

    Szerintem 25 évesen 9 év szakmai múlt, az tiszteletre méltó :)

  36. Ákos | 2009 02 02 | Válasz

    Ja hát végülis én is beleszámolhatom a vezetési rutinba azt, amikor 4 évesen matchboxoztam :D

  37. Bagi Rudolf | 2009 02 02 | Válasz

    Vallalkozoi az alap, most nem is errol van szo. Amit leirtal mike az ma is tokeletesen ugyanugy mukodik. Nehany amator diszkotulajdonos bakija miatt ne magyarorszagon inditsunk revoluciot, mert nevetseges.

    Foleg ez a bagazs ne:

    - nem kell az alszent szoveg, hogy “miert jo ez nektek”, vicc az egesz, nekik lesz jo nem a dj-knek sem nekunk kozonsegnek

    - nem adjuk a magyar elektronikus zenei ipar iranyitasat nekik

    - nem hagyjuk onos erdekek es marketing celok miatt megalakulni a szervezetet

    - nem hagyjuk errol is lehuzni a sapot

    - nem adjuk a szavazatainkat sem erte (lasd fidesz)

    - es nem, nem kerunk kontar cenzurat sem, eleg nagy baj, hogy egyaltalan mukondek es butitjak a kozonseget

  38. djmike | 2009 02 02 | Válasz

    Először is:

    Nem 25 éves vagyok, hanem 27.
    A 9 éves szakmai múlt az a kezdetektől értendő, amit nem nevezek nagynak,mert igaz zenéltem már 2000-es közönség előtt is, de 30 fős közönség előtt is, szerintem az az igazi kihívás amikor 30 főt kell “megtáncoltatni”, és hétről hétre ezt a létszámot növelni.
    A tulajokra visszatérve sajnos nem az van, hogy hosszabb ideig müködtessék a helyüket, hanem pár hónap, 3 hetente lehívnak egy “sztár” vendéget, telt ház van, megszedik magukat, leül a hely, nyitják a következőt, vagy jobb esetben egy kis festés, új név, aztán kezdődhet minden előről.Persze, hogy nem fizetik meg a dj-ket.Nem tudom, ki hogy van vele, de egy DJ legyen Dj.Én nem tudnák pen drive-ről, vagy számítógépről zenélni, mert oké, lehet kényelmes, meg nem kell cd-t írni, de azért a legjobb, ha az ember pakolgatja a lemezeit.Annyira eltorzúlt az egész, oké, fejlődjünk, de ennyirreee……
    Rendben, legyenek 5 ezer forintos dj-k, de ne a nagy klubbokban, iskolában, kis bulikban, én is úgy kezdtem.Tényleg, aki ért hozzá, azt túrják ki a helyéről, mert drága.De azért számoljunk egy picit:Egy alap,discos cucc 300 ezernél kezdődik, és keveset mondtam, jogdíj Mahasz-nak évi 108 ezer( persze aki nem akar rizikózni), egyéb kiadások cd-k, internet, üzemanyag, aki távolabb dolgozik.Ha ezt mind saját erőböl veszi meg az ember, az nem kevés.
    Itt is, mint máshol szabályozásra lenne szükség
    Igen is legyen komoly vizsga kategorizálva.

  39. Jeszenszky Zsolt | 2009 02 03 | Válasz

    Mike, de örülök, hogy az értelmes vélemények is megjelennek, amikből persze 10-szer több van, de a prüszkölők mindig lelkesebben nyomogatják a billentyűzetet…
    Nem, csy, nem menekültem el, csak kicsit sok a dolgom, a minap épp az egyik illetékes minisztérium államtitikárával tárgyaltam a szabályozás gyakorlati kérdéseiről…heh, lehet lassan barátkozni vele… De addig is elnézésedet kérem, hogy nem fordítok Rád itt kellő figyelmet, nyugtatja azért a lelkiismeretemet, hogy így is vidám percekkel tudtam gazdagítani életedet.

  40. Bagi Rudolf | 2009 02 03 | Válasz

    Na mostmar aztan elegem van a nagykepusegedgbol es a butasagodbol de tenyleg.

    Szerinted az index miert irta azt amit?
    Szerinted a nepszabadsag miert irta azt amit?
    Szerinted a nepszava miert irta azt ami?
    Szerinted mindenhol miert vannak ellened/ ellenetek/? (keress ra a pici nevecskedre pl. amit mar nagyon ugyesen csinalsz, es megdolni latod a 10x emleletedet)

    Tehat morzsolhatod itt a magas lovon ulo kukoricadat es jatszhatod a komplexusos nagyfiut csak kar, hogy mar magadbol csinalsz egyre nagyobb hulyet.

    Jatszod itt az eszedet a fellengzos miniszteriumi szovegeddel? Tudod mit? Kitorolheted. Olyan buta vagy, hogy nem latod, amit szeretnel kifacsarni es amin szivesen eluralkodnal mar reg “turned off”. Halistennek a mai ujsagirok mar kepesek hasznalni az internetet es latjak mi az emberek velemenye rolad es a hozzad hasonlokrol, meg ha nem is ertenek a lemezlovas szakmahoz (ie. konnyeben veritek at oket, dehat az indexet sem sikerult) Nem veletlenul kerdezem, hogy szerinted mit irtak az ujsagot, mert szemmel lathatoan nem erted/nem akarod/keptelen vagy megerteni. Mike szinten legalabb ekkora ertelemmel megaldott kedves olvaso mint te, csak epp o az artatlanabb hulyek koze tartozik, aki nem latja az orratol az erdot. (legalabb nem akar uralomra torni).

    Szerencsere magyarorszagon az utobbi idoben eleg sok jeles muvesz utotte fel a fejet az elektronikus zenei iparban. Ezek jelentos mennyisegnem NEM csak a bankdancehallban es a hasonlo tinirombolo helyeken ismert, hanem szeles korben kulfoldon is, elismeresuket jelzi, hogy megjelentek szamos magas presztizsu a szakma valodi birainak tartott jeles magazinokban. Jeeee tenyleg, ez is ellentmond annak amit allitasz. A francba, akkor biztos megint en mondok hulyesegeket.

    Masik kerdes: biztos vagy benne, hogy a studios bulitok ezalkalommal is le lesz megfeleloen zsirozva, hogy ne nezzek at a fiatalokat veletlenszeruen a hatosagi szervek?

    Egy ujabb kerdes: tessek mindannnyitoknak elhuzni pisilgetni orvoskakhoz, vizeletmintacskat drogteszt celjabol kivizsgaltatni es publikussa tenni az eredmenyt. Utana lehet pofazni, hogy a gyerekeket akarjatok vedeni, szemtelen banda. Komolyan mondon a pofam leszakad rajtatok. Eszmeletlen mit meg nem engedsz/engedtek magatoknak.

  41. Ákos | 2009 02 03 | Válasz

    Végre valaki…

  42. ambu | 2009 02 03 | Válasz

    Ne haragudj meg Zsolt! Én m ár hallottalak zenélni. Nos hallottám már sokkal jobb amatőrt, engedély nélkül! Nem másért, csak mert nincs pénze a lenyúlos dj vizsgára meg a tagsági díjra! Hallotam Virágot is zenélni! Na az katasztrófa volt! Ez az eli??? Na köszönöm!

  43. djmike | 2009 02 04 | Válasz

    Helló mindenkinek!

    Na végre elindult valami az országban az igazi Dj-k érdekében.Teljes mértékben támogatom, hogy igen is aki zenélni akar netről, vagy máshonnan beszerzett zenéből, az fizessen jogdíjat, hiszen ha én készítenék egy zenét, ami “befutna”, és a közönség tetszését is elnyerné, örülnék a szakmai siker mellett az anyagi juttatásnak, mivel annak, hogy ezt megvalósítsam, elég komoly anyagi háttere is van.Stúdió munkák, különböző kiadói díjak, és még sorolhatnám az alkotói és szellemi munkát is beleértve.

    A dj vizsgára visszatérve én 2001-ben tettem le az OSZK-s vizsgámat, amit tudni illik eltöröltek 2006-ban, nem tudom, hogy ekkor milyen volt a vizsgáztatás, de amikor én vizsgáztam azért ott teljesíteni is kellett, mind elméleti, mind gyakorlati szinten, kb 15-en voltunk, és csak 10 ember kapta meg a bizonyítványt.

  44. Bagi Rudolf | 2009 02 05 | Válasz

    Mike, legalabb olyan ugyesen fogalmazol mint a zseszi. Tenyleg, nem az egyik feltoro szemelyisege vagy veletlenul?

    Csak mert egyedul o kepes olyan elkepeszto okossagokat mondani, hogy valaki mar 1 eves “tapasztalattal” dj es szakmai vizsgat tehet. Igaz mike? 2001-ben, 9 eves szakmai tapasztalattal a kezdetetkol…

    Csak egyvalamit emelnek ki. Egy klubtulaj soha nem tesz be a pult moge valakit 1 eves hozzanemertessel. Aki meg nem kerul be a klubokba az a nagykozonseg ele sem. Ilyen egyszeru a szabalyozas. Tokeletes pelda vagy zseszi butasagara mike, koszonjuk a hozzaszolasod.

    Masreszt vannak itt olyanok akik az igen korai idokbol befolyast szereztek maguknak es azota nem hajlandoan elhagyni a palyat es nincs egy csepp szegyenerzet sem bennuk, amiert butitjak a kozonseget igenytelen hozzaallassal, tehetsegtelenseggel, felkeszuletlenseggel, hanem ezenfelul eszmeletlen nagy arcot novesztenek es szottyadt korukig uralkodni szeretnenek a szferan. Ezek ti vagytok.

    Sokkal szelesebb korben ismert mara mar az elektronikus zene magyarorszagon, ezert tobben is ismerik meg az igenyes muveszetet a keveresben, a kozonseghez mar eljut a tehetseges lemezlovas is es ti hamarosan kihaltok.

    R.I.P.

  45. D-Lord | 2009 02 05 | Válasz

    “jogdíj Mahasz-nak évi 108 ezer( persze aki nem akar rizikózni)”

    Ne legyél már hülye! Miért fizetnél 108 ezret a mahasznak? Barátom ha veszel 100 dalt mondjuk a Beatporton, akkor nehogy már még 108 ezret kérjen egy brigád? Mire fel? Mire fel? Fizettél a zenéért! Évente 108 ezerből 500 dalt veszel legálisan, ezen felül mire fizetnél egy Mahasznak? Mire fel, ezt mond el?
    Hogy azok a Magyar zenészek éljenek belőle akiknek egy dalát nem játszottad? Vagy mire fel?

    Másik:
    A Jeszenszky Zsolti korrektségéről és szavahihetőségéről csak annyit, hogy miközben irja nekem levélben, hogy le akarja buktatni ezt a drogos brigádot, rá pár napra azzal a Rács Balázzsal elmélkedik a dj kérdésről akit le akar buktatni drogkereskedelemért! Nem vicces? Nem, siralmas!
    Persze, nektek adja a szépet meg a jót meg a törvényeset, közben a Rács Balázs féle csapat, az édesanyámat fenyegeti nehogy baleset történjen vele, mert el mertem mondani, hogy levadásztak két gyereket (Rajnay és Strehó)!
    http://www.indavideo.hu/video/Discos_Hit_Radio_1

    Ezt is érdemes megnézni!

    Ezt meg olvasd el mindenképp:
    http://index.hu/politika/belfold/varga629/
    Rájössz egyből, hogy igaz amiről a diszkó hit videóban beszéltem, nevezetesen, hogy ezek III/III-as ügynökök!

    Szóval ennyit erről, én már tudom, hogy mit művelnek ezek. Tudod ki vagyok Zsolti? Király András, engem nem tudtatok beterrorizálni a Rács Balázs és Anatolij Stecura féle brigáddal! Szóval így működik ez a dolog, van egy pár lemezlovas aki a rendszerváltásnak nem nevezhető átverés előtt már be voltak szervezve, ezek nevezik magukat a szakma krémjének. És annak kapcsán, hogy elvették tőlük a lóvét és “hatalmat” pár hónapra rá levadásztak két fiatalt, aztán Debrecenben elbaszták a bulit, földről szedegették a kabátjaikat a fiatalok, ki csinálta ezt a bulit? Disco’s Hit Bárány Atika a Dj szövetség volt alelnöke, milyen érdekes, már megint ő? Ahonnan eltünt Rajnay Zoltán és Strehó Gergő ott is ők voltak. A dj szövetség tagjai, milyen érdekes nem? Én konkrétan tudom, hogy ti gyilkoltátok meg ezt a két srácot. Nem véletlen tudom, mert én lettem volna a harmadik! És ha nem állok ki annak ellenére, hogy be akartak terrorizálni ezzel a Rács féle brigáddal. Ma senki nem tudja, hogy kik a gyilkosok és hogy miért gyilkolták meg ezt a két srácot. Nem szervkereskedők voltak, hanem III/III-as ügynökök akik lemezlovasok!

    Üdv: Király András (Képem a videóban)
    Nem fogtok ti engem terrorizálni!
    Nem fogjátok tönkre tenni az életemet, ha mégis és mondjuk ez rányomja az életemre még jobban a bélyegét, akkor meg fogom találni a módját annak, hogy megfordítsuk ezt a helyzetet, nevezetesen jössz velem vagy te vagy a Bárány! És akkor garantáltan tönkre fog menni ez a szakma, és dj szövetség. Ugyanis azt már nem fogjátok tudni, az orosz rendőrbűnözőkkel eltusolni elhallgatni!

  46. D-Lord | 2009 02 05 | Válasz

    Egyébként vigyázzatok a Jeszenszky féle brigáddal, mert már most arra gondolnak, hogy majd kormányváltás után megkeresnek és elintézik a sorsotokat. Ez nem vicc! Vegyétek komolyan! Ezek gyilkosok, embert gyilkoltak pénzért a hatalomért! Ezek 17 éves gyerekeket gyilkolnak, minden szívfájdalom nélkül! Még egyszer elmondom, ez nem vicc! Én nem vagyok már se baloldali se jobboldali, azért nem mert mind egy kutya! Egyik rosszabb mint a másik! Egyik gusztustalanabbul gyilkol, mint a másik!

  47. Bagi Rudolf | 2009 02 05 | Válasz

    A fent emlitett eleg riaszto dolgokrol nem tudok, a III/III-as temaban sem vagyok jartas, eleg nagyleptu dolog lenne – szerintem itt azert nincs ekkora cirkusz. Bekepzelt tarkogyuro “maffiozok” persze fenyegetozhetnek, de azert a gyilkossag… Bar belove barmire kepesek – megmutassak kinek a nagyobb, azert a videok azert mar eleg viccesek.

    A rendszervaltas elott kinek lehetett dj felszerelese? ;)

    Lelkes parttag apuci anyuci elkenyeztetett kolykocskeinek akit kiengedtek kulfoldre, hozzajutott nemi boditoszerhez, latott lemezjatszot es megvetette maganak mert az meno. Hazajott, es mivel nem volt masnak a kornyeken, ezert o lett a magyarorszagi elektronikus dj “tekintely”. En erre csak ennyit roviden: eleg szomoru.

    Es meg mindig ezek a tehetsegtelen szerencsetlen barmok akarnak “felugyeleti szervet” alkotni.

    Szerintem itt csak ennyirol van szo, en legalabbis nem alazom le magam ilyen “bandalet” szintre, ahol a bicepsz meret versenyben all az iq szinttel, szoval nem is ismerem, nem is szeretnem ismerni ezt a tarsadalmi vakvagyanyt. Sajnos a videokat interpretalo fiatalember beszedstilusa es hanglejtese ugyanezt a reteget kepviseli (abbol is a ‘wannabe’ kategoriat).

  48. D-Lord | 2009 02 05 | Válasz

    Ezt a videót is viccesnek találod?
    http://www.indavideo.hu/video/Allamtitok_80_evre
    Vagy ezt?
    http://www.indavideo.hu/video/Napkelte_Az_AVO-s_Kommandos

    Ha ezeket megérted, akkor meg fogod érteni, a Disco’s Hit videót is.

  49. D-Lord | 2009 02 05 | Válasz

    “Sajnos a videokat interpretalo fiatalember beszedstilusa es hanglejtese ugyanezt a reteget kepviseli (abbol is a ‘wannabe’ kategoriat).”

    Én vagyok egyébként az, aki interpretálja ezt a videót. A kommunikációban jártas emberek, megértik.
    Hja egyébként zenélek is, nem azért mondom, mert olyan nagyon jól:
    http://www.myspace.com/dlordofficial
    Csak azért mondom, hogy értsd, mi köze a grafikának, a zenének, a számoknak, a kommunikációhoz! Ha megérted amit a my space oldalamon látsz (Pl. LOGO és egyéb grafikát), akkor tudni fogod, hogyan lehet kommunikálni a grafikával a számokkal a zenével, vagy ezek keverékével. Ezek felhasználásával információt lehet cserélni, például úgy ahogy a Disco’s Hit videóban is láthattad. Bár kétségtelen tény, hogy sokat kell tanulni, amíg az ember megtanulja a kommunikáció azon formáit, amely után nem csak látja és hallja, hanem fel is fogja azok tartalmát. Ki tudja olvasni az információkat. Te felmész mondjuk a my space-re és látsz egy két zenét meg grafikát. Sokan mást látnak ugyanabba amit te. Jelentéssel bírnak, információt hordoznak.
    Aki jártasak a médiában a kommunikációban, azok értik ezeket az üzeneteket. Nagyon sok helyen tanítják, ez színtiszta kommunikáció!

  50. Bagi Rudolf | 2009 02 05 | Válasz

    Igen, tisztaban vagyok vele, hogy te vagy az… :)

    Ha valakit titokban el akar valaki masnak juttatni informaciot azt megirja kodolt emailben, mi a fenenek kezdene mar itt jelkepekkel meg titkos jelentesekkel operalni? Es igen, viccesek a videoid. Ez mar paranoia. Amiket allitasz as sem fugg ossze. Van par “egyuttallas” amire ra lehet huzni elmeleteket, te ezekre igen erdekes elmeletet gyartottal. Jartas vagyok mind a mediaban, mind a kommunikacioban (a szakmam is ez).

    Nincs ertelme annak amit mondasz. Szektanak allitod be oket akik kedvtelesbol hetvegente gyilkolnak. Azert ez nem igy van. Gyilkolni gyilkolnak, de csak a joerzesu emberek izleset.

  51. D-Lord | 2009 02 05 | Válasz

    Még utoljára. Intelligenciáról beszéltél. Töltsél ki egy intelligencia tesztet, pont ugyanaz mint a disco’s hit videó. Vannak ábrák(grafikák), szimbólumok, számok, ugye? Nem mindegy melyiket hova helyezed, mivel kötöd össze. Ugyan ez a disco’s Hit videó (vagy a my space oldalam, aki valóban intelligens az veszi a lapot). Van egy disco’s Hit nevű műsor, A hit-nek több jelentése van, lehet sláger-rablás-gyilkosság. Apropó rablás: Véletlen Debrecenben a földről szedegették a ruháikat a fiatalok már akinek megvolt, azok csináltak a bulit akiknek a rablás és gyilkosság szó benne van még a nevükben is…
    Érdekes, a hajógyárin is ők csinálják a bulit, ott volt két eltünés, az egyik srácot meggyilkolták. Véletlenül az után tünt el ez a két srác, hogy megszüntették ezt a dj vizsgát.
    Véletlen ötágú csillag van a hátukon, véletlen III/III-3-as a telefonszámuk. Ezek nem véletlenek, csak sokan el sem tudják képzelni, hogy a kommunikációnak milyen formái vannak.

    Vagy nézd meg hogyan lehet bánni a szavakkal, mondatokkal, hogyan lehet manipulálni az embereket:
    “A Magyar DJ Szövetség
    szervezésében az ország legismertebb lemezlovasai állnak a
    lemezjátszók mögé nemes és nagyszerű ügyek érdekében. Eddig soha nem látott szakmai összefogás szem- és fültanúi
    lehetünk. ”

    Nemes és nagyszerű ügyek! A legismertebb lemezlovasok, “szakmai összefogás”! Mintha mindenki ezt a szabályozást akarná ebben a szakmában (LOL) stbstb. Minél többször mondod el, annál könnyebben hiszik el az emberek! Ez mind kommunikáció ezt speciel Göbbels óta mindenki érti, így működik egy propaganda gépezet. Így működik a politika, a jobboldal és a baloldal is.

    A kommunikációnak olyan formái és technikái vannak, amelyet az átlag emberek legalábbis elsőre nem értenek meg. Aztán egyszer csak kinyílhat a szemük!
    Nem szabad őket lebecsülni nagyon okos emberek, intelligensek. Úgy tudnak kommunikálni, amelyet kevés ember ért, ezért ha ellened fordulnak, nehéz elmagyarázni az embereknek. Pláne azoknak, akik sokszor még az írott szövegeket sem tudják értelmezni.
    Mindig lehet mit tanulni, és kell is. Remélem most már világosabb?

  52. djmike | 2009 02 05 | Válasz

    Úgy gondolom a dj szakmában az, hogy ki milyen tapasztalt, ki milyen ügyes az megmutatkozik.Természetesen ezt a közönség dönti el.Mint minden szakmában a gyakorlat és rutin dominál.Sajnos a mai világban két véglet van, vagy van végzettséged, de nincs gyakorlatod, vagy az ellenkezője.Én a saját tapasztalataimat írom le.Vannak, vagy inkább voltak “öreg” dj-k, akiktől rengeteget lehet tanulni Azt pedig, hogy mi is zajlik mostanság, a legjobban a Dj-k tudják igazán.
    Mindenképp szabályzásra van szükség.Az az idő már elmúlt, hogy bárkiből bármi lehet végzettség nélkül.Ahogyan egy kőművesnek kell szerszám, hogy dolgozni tudjon, a tervezőknek kell tervező program, amivel tervezhet, beszélhetünk itt erről, hogy nem lehet netről letöltött progival tervezni hivatalosan, hiszen, ha megveszed annak az árába bele van kalkulálva a jogdíj amiért a készitő igen is kapja meg az őt illető pénzt, mivel a program nélkül nem tud dolgozni a tervező.És itt szellemi termékekről beszélek.Ugyan ez van a dj-knél is.zenére szükség van,mivel az előadók által készített dalokat használjuk fel. Vagy boltban, vagy neten vásárolom meg, vagy a Mahasz-nál befizetem a jogdíjat, amit a Mahasz továbbit az illetékes előadóknak.
    Nem vagyok egy elkényeztetett ficsúr, nem a szüleim, rokonaim által értem el azt amit, akár ebben a szakmában, vagy az eredeti szakmában,Mindent saját magam építettem fel a semmiből.Sokan vannak, akik ebből élnek, családjukat tartják el belőle.Itt az a legnagyobb probléma, hogy jön egy másik dj, aki pénzben aláígér, pár ezer forinttal.Persze itt a club tulajok is hibásak, mert az esetek nagy százalékában rossz irányba megy el a dolog, leépűl a hely.Az igaz, hogy olcsó húsnak híg a leve.

  53. D-Lord | 2009 02 05 | Válasz

    „Nem lehet elméletileg eldönteni, hogy egy bizonyos propaganda jobb-e, mint a másik, hanem az a jó, amely eléri a kívánt eredményeket, és az a rossz, amely nem vezet a kívánt eredményekhez. Nem számít, ha ez utóbbi intelligens propaganda, mivel a feladata nem az, hogy intelligens, hanem az, hogy sikeres legyen… A propaganda azzal mutatja meg, hogy jó, ha bizonyos időszakon belül meg tudja nyerni a népet, és izzó lelkesedést tud benne kelteni egy eszme iránt.”- Joseph Göbbels, 1928.

    Teljesen mindegy, hogy Jeszenszkyék mekkora hazugságokat írnak le, nem az a lényeg, az a lényeg, hogy azt látszatot keltik, hogy ez annyira nemes és nagyszerű a cél. Eddig soha nem látott szakmai összefogás szem- és fültanúi
    lehetünk.

    Ezek üres sallangok de ha elérik az embert, aki nem tájékozódott akkor sikert érhetnek el vele.

    Elmondják még azt is gyere el támogasd a vakokat, összekötötték a saját érdekeiket a vakok támogatásával!

    Ezzel sokan azt hiszik, látjátok milyen nemes cél, vakokat támogatunk azzal ha elmegyünk erre a bulira! Az nemes ha vakokat támogatnak, de az már nem, ha ezt összekötik azzal, hogy elérjék a saját céljaikat! Érted miről beszélek?

    Annyira gusztustalan ez a brigád. Annyira gusztustalan, ezekhez képest Göbbels kutya fasza!

  54. D-Lord | 2009 02 06 | Válasz

    Na jó be is fejeztük. Fog a faszom küzdeni, isten bizony nincs értelme. Nem neked mondom ezt, de olyan hülyék vannak Magyarországon, akik még a leírt mondatok tartalmát sem tudják értelmezni. Nem hogy ki tudnának tölteni egy intelligencia tesztet.

  55. D-Lord | 2009 02 06 | Válasz

    Nézd Mike, bizonyos értelemben még meg is lehetne érteni amit mondasz. De akkor mi a szabad piac és a verseny? Ugyanis a szabad piac és verseny azt jelenti, hogy bizony bárki alád ígérhet! Jön egy ember és azt mondja, hja hogy te ebből meg akarsz élni? Minket meg nem érdekel a pénz, azért csináljuk mert szeretjük ezt csinálni, erre mit válaszolnál?
    A te hozászolásodból derül ki igazán, hogy kizárólag a pénz érdekel titeket. Akárcsak Jeszenszky, apuci berakta a dj szövetség élére, kisfiam ezek a te szolgáid majd ők fizetnek neked, ha valamelyik nem akar fizetni, majd szólsz a Rács Balázsnak meg az Anatolij Stecurának.

    Másik fele pedig az, hogy nem látsz egy olyan szobrászt, aki azt mondaná, hááá mostantól minden szobrász nálam vizsgázik. Mire fel mondhatná ezt egy szobrász?
    Arról nem is beszéltünk még, hogy ki milyen alapon dönt el, objektívan nem mérhető teljesítményt? Ki és milyen alapon akar erkölcsről beszélni? Milyen erkölcsről? Vagy mutassál nekem Nyitrai Zsolti vizsgát arról, hogy te lehetsz a parlamentben képviselő, ugyanis nagy felhígult a politikus szakma. Már ilyen nyitrai Zsoltik is bekerülhetnek, akik azt sem tudják mi az a szabad piac és a verseny. Honnan tudná? Listáról került be a parlamentbe.

  56. D-Lord | 2009 02 06 | Válasz

    Vagy akkor legyen szakmai kérdés. Csak az lehessen lemezlovas aki zenét is tud írni, Ugyanis akkor joggal mondhatja azt a producer, hát a lemezlovasok elveszik a helyet előlünk. Miközben a mi zenéinket játsszák, mi nem tudnunk játszani?! Mi tanultunk annyit mint az állat, erre pár parazita kiszorít minket a saját zenéinkkel. Miért nem mondhatná ezt egy producer?

  57. rootkiller | 2009 02 07 | Válasz

    Nekem az jutott eszembe erről a szabályozósdirol, hogy aki nem a haverunk, és nem tetszik az arca, annak nem adunk papírt, és ezáltal nincs lehetősége játszani, és így a haverjainkat tudjuk nyomni orrba-szájba, mert sajnos errefelé (meg máshol is) így működnek a dolgok, hogy a saját embereinknek osztjuk a munkát. Ezt kéne belátni az illetékeseknek, és nem szabadna, hogy ilyesmi létrejöjjön, de létre fog, mert érdekelté lesznek téve az illetékesek, és valakik ebből plusz zsebpénzhez jutnak. Sajnos ez így működik, és nem is lesz más. És a továbbiakban nem érdekel, hogy az ilyen Jeszenszky Zsolt-félék hogy kommentálják a dolgot, mert úgyse ismernék el az igazam, nekik ez nem érdekük. Ennyi.

  58. Jeszenszky Zsolt | 2009 02 07 | Válasz

    D-lordnak igaza van: az a legkomolyabb teljesítmény, aki zenét is tud írni, a producer-DJ-ket külön segítjük, és igyekszünk helyzetbe hozni őket.
    De minden lemezlovast segítünk, aki tisztességesen és jogkövetően dolgozik.
    Nem foglalkozunk a méltatlan, nemtelen kritikákkal, és a különféle konspirációs elméletekkel, hogy mindenféle szűk csoportérdekekről van szó, stb.
    Minden diszkós érdekeiért dolgozunk, aki komolyan veszi, szívvel-lélekkel csinálja ezt a szakmát és betartja a szabályokat.
    Például azért a diszkósért, aki tavaly még 20 ezerért dolgozott egy este, majd kifúrta egy 5 ezer forintos ember. Most, a VPOP-s razziák hallatán a klub tulajdonosa megijedt, és fölhívta, hogy ugye neki rendben van a jogdíja, mert szeretné visszahívni dolgozni. 28 ezerért ment vissza! Egy másik városban ugyanez történt; ott 25-ről 30 ezer lett a fizetés.
    Két DJ, akik évek óta tisztességesen fizetnek a zenéért és nem lopják azt el az alkotóktól. Akár egy nagy kiadó, akár egy független producer munkájáról van szó, mint pl. D-lord, a munkáért, a szellemi termékért jövedelem jár mindenkinek.
    Ez a két korrekt DJ így most hetente 8, éves szinten 400 ezerrel keres többet. Már ezért is megérte a DJ Szövetség fáradságos munkája. Jogkövetés, az alkotók tisztelete, jobb megélhetés.
    És ez még csak a kezdet: a DJ-szakma presztízse és a DJ-k megélhetése meredek javulásnak indult, és mindenkit várunk, aki szeretne részt venni a foytatásban.

  59. rootkiller | 2009 02 08 | Válasz

    Ez mind szép és jó, ez az, amit a pultra lehet tenni. De van háttér is.

  60. Jeszenszky Zsolt | 2009 02 08 | Válasz

    Magyarország azért tart ott ahol – sehol – mert a Kádár-rendszer belénk nevelte az állandó irigységet és gyanakvást, hogy mindig át akarnak minket baszni, és mindenki csak a saját önös érdekeiért tesz mindent. Némileg sajnos érthető, mert 50 éven keresztül tényleg ez volt a jellemző.
    Skandináviában egyáltalán nem ez a mentalitás sem az állammal, sem a civil szervezetekkel szemben. Nézzük meg, hol tartanak ma ezek az országok.
    Ezt az örökséget nagyon nehéz lesz leküzdeni, de muszáj, mert ez a magyar társadalmi-gazdasági fejlődés legnagyobb kerékkötője. Hogy ha nekem szar, nehogy már másnak jó legyen. Hogy ha valaki csinál a SEMMIből VALAmit, akkor nem azon gondolkodom, hogy tudnék én is alkotni valamit és így sikeresnek lenni, hanem “micsoda rohadék, csaló, remélem, megszívja”.
    Könnyű bárminemű tények nélkül “háttér”-ről beszélni, és biztos 15 perc népszerűséget lehet is vele szerezni. A munkával sokkal nehezebb. De mi ezt vállaltuk, és ezért is vagyunk büszkék az eredményekre. Ha pedig valaki nem csak alaptalanul vagdalkozni akar, hanem részesülni is az eredményekből, szeretettel várjuk a DJ Szövetségben.

  61. D-Lord | 2009 02 08 | Válasz

    “mert a Kádár-rendszer belénk nevelte az állandó irigységet és gyanakvást”

    Neked kell tudnod a legjobban, hogy a Kádár rendszerben még a papok is be voltak szervezve a III/III-ba, nemhogy a lemezlovasok. Te tudod a legjobban, hogy a ma is működik ez a hálózat, még az ügynöklistákat sem hozták nyilvánosságra Zsolti! Nem volt rendszerváltás. Legyünk őszinték Zsolti, aki 1990 előtt kezdte a lemezlovas szakmát, az mind be volt szervezve, mind ügynök. Kutyát nem érdekelte volna még az sem, hogy ügynök, ha nem “botlok” bele két halottba. Több mint egy éve azért nincs munkám, mert jelezni mertem az orosz rendőrbűnöző katonáknak, hogy MEGGYILKOLTAK két fiatalt! Elvesztettem az állásom, az autómat amiért megdolgoztam, mindent elvesztettem! Több millió forintba került az nekem és az életembe, hogy meggyilkoltak ezek az emberek két kitűnő tanuló sportoló gyereket! Élő halott vagyok Zsolti, akárcsak azok akik részt vettek ebben! Bárány és társai, ezáltal te is! Ezzel kelek, ezzel fekszem! AZZAL KELEK ÉS AZZAL FEKSZEM, HOGY MEGMUTATOM NEKTEK, MILYEN HA EGY EMBER ÁLLATTÁ VÁLTOZIK!

  62. D-Lord | 2009 02 08 | Válasz

    ÚGY FOGOK ELMENNI A VILÁGBÓL, HOGY MINDEN EMBER MEGÉRTSE, HOGY ILYET CSAK AKKOR TESZ EGY EMBER, HA LE AKARTÁK GYILKOLNI ÉS TÖNKRE TETTÉK AZ ÉLETÉT! JÖTTÖK VELEM ZSOLTI! TE IS, AHÁNYAT TUDOK! OLYAN TÜRELMES LESZEK MINT MÉG SOHA SEMMIVEL!

  63. rootkiller | 2009 02 08 | Válasz

    Fater egy idős kollegája is megmondta: “Nem volt itt rendszerváltás, a kuplerájban csak a bútorokat cserélték.”

  64. D-Lord | 2009 02 08 | Válasz

    Még bútort sem cseréltek, velem olyan történt Magyarországon, amit nem tudom hogy valaha ki tudok e heverni. Nem tudok értelmesen gondolkodni, olyat tettek velem ezek az emberek a Bárány féle csapat, amiért bármelyik ember gyilkolna! Ez nem vicc! Legyilkoltak két srácot, épen csak megúsztam, ennek ellenére az életem ment tönkre, nekem nincs munkám, engem írtak le, mert ők gyilkoltak! Vagy helyre hozzátok amit elbasztatok az az életem, vagy jöttök velem!

  65. rootkiller | 2009 02 08 | Válasz

    Úgy értette, hogy csak a bútorokat cserélték, hogy a kurvák maradtak ugyanazok.

    D-Lord: te tedd, amit jónak látsz. Talán másoknak is jobb lesz ezáltal.

  66. Hulk | 2009 02 08 | Válasz

    Ki bántott téged D-lord??? Miről beszélsz?

  67. D-Lord | 2009 02 08 | Válasz

    Mit látok én jónak?

    Egy korrekt vizsgálatot akartam csak. Nem volt.

    Most két lehetőség van, vagy helyre teszik a dolgokat, vagy nem lesz más lehetőségem. Csak felfogják, hogy nekem már nincs mit vesztenem.
    Elvesztettem mindent! Olyan ez mint amikor a vadász elvéti a célt, elvétették a célt. Egy állattal kerültek szembe aki le akarja GYILKOLNI AZT A VADÁSZT, amelyik az életére tört! Elvették az életemet, tudja ezt Jován BÁRÁNY ÉS MINDEN GECIIIII!
    JÖSSZ VELEM TE GECI!

  68. rootkiller | 2009 02 08 | Válasz

    Ez még az átkosban történt, vagy mikor?

  69. D-Lord | 2009 02 08 | Válasz

    A hajógyári diszkóban megmérgeztek mint egy kutyát! Ott ahonnan eltűnt Strehó Gergő és Rajnay Zoltán! Én lettem volna a harmadik!
    Megmérgeztek aztán öngyilkosságba és börtönbe akartak kergetni! Megmutatták nekem titkosszolgálati eszközökkel, hogy ők gyilkolták meg ezt a két srácot! Jeleztem a hatóságoknak, hogy mi történik EMBEREK rá HÁROM NAPRA NEM VOLT MÁR MUNKÁM SEM! Bárányék gyilkolták meg ezeket a fiatalokat, a Rajnay-t és Strehó Gergőt! Nem sokkal azután, hogy megszüntették ezt a határozatot! De még mindig nem volt elég, Bárány Atika kiadja a telefonszámom Rács Balázsnak a hajógyári üzletvezetőjének, aki megfenyegeti az édesanyám, nehogy baleset történjen vele!
    Nem érted megmérgeznek, aztán öngyilkosságba és börtönbe akarnak kergetni és terrorizálják a családomat a Rács féle brigáddal!
    Elvesztettem az állásom, az autóm, mindent! Egy csapat III/III-as ügynök miatt akik legyilkoltak két fiatalt!
    Mindezt Magyarországon! Több mint egy év küzdök ezekkel a gecikkel elegem VAN! LE FOGLAK GYILKOLNI TE GECI! LE FOGLAK GYILKOLNI TE GECI!

  70. D-Lord | 2009 02 08 | Válasz

    NINCS MÁS LEHETŐSÉGEM VISZLEK MAGAMMAL A HALÁLBA TE GECI! EGYÜTT MEGYÜNK A HALÁLBA!

  71. Hulk | 2009 02 08 | Válasz

    Figyelj már, orvosnál már voltál? Most nem azért, de ezt a storyt már hallottam és olvastam is.
    Hogy vesztetted el a kocsi vagy a munkád pl.??

  72. rootkiller | 2009 02 08 | Válasz

    Ezt már hallottuk. Inkább tedd meg, ne magyarázz.

  73. D-Lord | 2009 02 08 | Válasz

    http://www.indavideo.hu/video/Discos_Hit_Radio_1

    Nézd meg ezt a videót:
    Tedd fel a kérdést utána magadnak:
    1: Miért ment el a kedvük ennyire?
    2: Miért szállt ki DJ Jován
    3: Nem hozták még nyilvánosságra az ügynöklistát. Azaz ugyanúgy működik a III/III-om ahogy mindig is. Azaz pont annyira véletlen III/III-3 a telefonszámuk ahogy véletlenül 107 a rendőrségé, és pont annyira véletlen az ötágú csillag a hátukon!
    4: Rács Balázsból nem néznéd ki, hogy megfenyegette az anyám, igaz?
    5: Van egy halott fiú meggyilkolták, Rajnay Zoltánnak hívták. Van egy eltűnt fiatalt, Strehó Gergő.
    6: És vagyok én büntetlen előéletű erkölcsi bizonyítvánnyal több szakmával rendelkező Magyar állampolgár, aki el tudja mondani, hogy kik voltak a gyilkosok! Bárányék és az a III/III-as brigád akiknek kivették a pénzt a zsebéből!
    7: Még ezen a Dj válogatott partyn is ott volt Arató András, aki szintén III/III-as ügynök. Nem véletlen.

    Olyan gyilkos koncepciós peren vagyok túl emberek, amit nem tudom hányan éltek volna túl. Belevésem mindenkinek a fejébe, hogy mi történt velem, aztán viszem magammal valamelyik gecit! De előtte mindenkinek elmondom, hogy miért. Már elég sokan tudják, nem akarok úgy elmenni, hogy még én legyek utána a terrorista.
    Elmondom előtte mindenkinek, miért adja a fejét ilyenre egy ember, mert le akarták gyilkolni a hazájába! Viszlek magammal te GECI OROSZ!

  74. Hulk | 2009 02 08 | Válasz

    A kérdésekre válaszolj???
    Miért ölték meg a két srácot? Miért akartak téged is megölni? Ismerted a 2 srácot? Félsz? Hogy vesztetted el az autód meg a munkahelyed? Ha tudnál egy speciális csoportot, akik ilyen ügyekkle foglalkoznak, elmondanád neki? Mennyi idő vagy? Bp. élsz?

  75. rootkiller | 2009 02 08 | Válasz

    Amúgy meg ha kiakartak nyírni, akkor le kellett volna lépni a picsába vidékre, és befogni a szád. Ezek többen vannak, erősebbek, messzebbre elér a kezük. Vagy nyírd ki mind vagy menekülj.

  76. Ákos | 2009 02 08 | Válasz

    D-Lord, te tényleg kezeltesd magad.

    Üdvözlettel: egy ügynök

  77. D-Lord | 2009 02 08 | Válasz

    Nem félek. Már nincs mitől.

    Nem ismertem a két srácot.

    Bárkinek elmondanám hogyan történt mindez, ha meghallgatnának, de nem volt rá lehetőségem, hogy elmondjam. Egyébként 31 éves vagyok büntetlen előéletű, erkölcsi bizonyítvánnyal rendelkezem. Budapesten lakom. Nagyon tömör leszek, mert ha részleteibe belemennék, kb. egy száz oldal minimum kellene a történetnek. Ezért először tömören!

    Kérdésekre a válasz:
    1: Kérdés
    Miért ölték meg a két srácot?

    Válasz:

    Először azt hittem szórakozásból gyilkolnak, vagy politikai esetleg egyéb okai vannak, népirtás. Ilyenkor minden megfordul az ember fejében, és nyilván nem mindig a jó választ találja meg. Ki is lehet akár nevetni, de én ezen nem tudok nevetni, hiszen van egy halott és egy eltűnt fiatal. Nem beszélve arról ami velem történt. Ami velem történt az konkrétan egy gyilkos koncepciós per volt, amelynek a valódi célját értelmét én nem láttam. De ahogy elkezdték erőltetni a lemezlovas kérdést, rájöttem, hogy sokkal komolyabb indítékokat is lehetne mondani annál, hogy szórakozásból gyilkolnak:

    Például azért gyilkolták meg Rajnay Zoltánt és Strehó Gergőt: Mert megszüntették azt a határozatot, hogy kötelező legyen dj vizsgát tenni, ezáltal kivették a pénzt egy „részét” a zsebükből. Érdekes módon pont abban az időben kezdődtek az eltűnések a hajógyárin, amikor megszüntették ezt a határozatot! Kik dolgoznak ott, ahol az eltűnések voltak? A Dj szövetség volt alelnöke és tagjai, akiknek ez anyagi és egyéb veszteséget okozott. Azért ez minimum elgondolkodtató nem? Most meg feltették a kérdést: Felel e a Dj a gyerekekért?! Lásd Nyitrai -féle indítvány.
    Elmagyarázzák, hogy nagyon sok buli fog elromlani és sok ember fogja rosszul érezni magát, amíg nem lehet rendezni ezt a kérdést!

    Ha nem értenéd akkor nézd meg ezt a videót, ezt nem én csináltam:

    Debrecenben szilveszterkor a fiatalok a földről szedegették a ruháikat, véletlenül azok csinálták a bulit akik elmondják, hogy sok buli fog elromlani és sok ember fogja rosszul érezni magát. Kik nyilatkozták ezt? A Dj szövetség alelnöke és tagjai akik annyira szeretnék ezt a szabályozást, de persze csak „véletlenül”!

    „Véletlenül” el is romlott a buli(!), hát a földről szedegették a gyerekek a ruháikat! Miközben kifizették a hatalmas pénzt! Lehúzták őket és megalázták őket, ahogy ezt ez a brigád szokta úgy általában! „Véletlenül” ezek az emberek vannak a hajógyárin is, ott ahonnan eltűnt a 17 éves Strehó Gergő, aztán a 24 éves Rajnay Zoltán akit egyértelműen meggyilkoltak, hát olyan külsérelmi nyomok voltak rajta, amelyek embertől származnak! Véletlenül abban az időben történt mindez, amikor ezt a határozatot megszüntették. Annyira szeretnék ezt a szabályozást ezek az emberek, hogy meggyilkoltak két fiatalt aztán feltették a kérdést: Felel e a Dj a gyerekekért? Ha nem értenéd: Majd akkor nem lesznek eltűnések és nem fogják a fiatalokat a Dunából kihúzni, nem fogják a földről szedegetni a ruháikat ha szabályozva lesz megint ez a kérdés.

    Miért akarják ezt a szabályozást annyira? Mennyi pénzről van szó?

    A szó valódi értelmében véve rengeteg pénzről, és egyéb érdekekről szólhat ez a határozat illetve eltörölt törvény. Egy mezei(!) dj tanfolyam 50 ezer minimum, és ebben nincs benne a vizsgadíj. A belépés ebbe a dj szövetségbe 6 ezer, plusz évente 30 ezer a tagdíj, ez csak ezer fővel számolva durván 30 millió forint évente! De ebben nincsen benne az új belépőktől és a dj tanfolyamokból beszedett pénz. És ha majd nem tudsz másként dolgozni csak ha tanfolyamot végzel és belépsz, akkor még több pénzről lesz szó. Nem beszélve az egyéb visszaélési lehetőségekről, amit a végén kifejtek.
    De ez már elég indíték lehet a gyilkosságra, ennél jóval kevesebbért is öltek már embert!

    2. Kérdés:
    „Miért akartak téged is megölni?”

    Először nem tudtam hogy miért, azt hittem, esetleg népirtás van, vagy csak szórakozásból mint anno Göth a haláltáborokban, aki távcsöves puskával lőtte az embereket. Esetleg politikai vagy egyéb okai vannak. Ilyenkor mint mondtam minden megfordul az ember fejében! Azt az elejétől tudtam, hogy ez a III/III-as ügynökhálózat és azt is, hogy gyakorlatilag egy koncepciós per. A részleteiben bele sem megyek egyenlőre, mert órákig tartana. Szóval azt tudtam, hogy nem véletlen III/III-3 Bárány Attila műsorának a telefonszáma, nem véletlen van ötágú csillag a hátán és a szívén! Nem véletlen, diszkó gyilkosság és diszkó rablás a neve ennek a műsornak. Azt viszont nem tudtam miért gyilkolnak. Miért történik velem mindaz ami. Érdekesnek találtam azt is, hogy mindkét fiú kitűnő tanuló sportoló, és arra is gondoltam, hogy esetleg zsidónak is nézték őket. De minden jel arra mutat, hogy azért gyilkoltak mert pénzt vettek ki a törvény megszüntetésével a zsebükből.
    Nézd meg ezt a videót:
    http://www.indavideo.hu/video/Discos_Hit_Radio_1

    Hadd tegyek fel ennek kapcsán egy pár kérdést!

    1. Kérdés: Miért ment el a srácok kedve ennyire?

    2. Kérdés: Miért szállt ki Dj Jován ebből a projektből?

    3. Kérdés: Véletlenül pont Diszkó gyilkosság a neve ennek a műsornak, és véletlenül pont ott dolgoznak, ahol meggyilkoltak egy fiút, egy másik pedig pont eltűnt? Mindezt véletlenül abban az időben, hogy megszüntették ezt a határozatot? Véletlenül pont annak az érdekeit sértette, hogy megszüntették ezt a határozatot, akik diszkó gyilkosság néven rádióznak, III/III-3-as telefonszámuk és ötágú csillag van a hátukon és a szívükön, és véletlenül pont ott dolgoznak, ahol ezek az eltűnések történtek?

    4. Kérdés: Véletlenül fenyegette meg burkoltan az édesanyámat Rács Balázs, a Dj szövetség alelnökének főnöke?

    5. Kérdés: Véletlenül pont ezek az emberek csinálták azt a bulit is, ahol a fiatalok a földről szedték a ruháikat, már akinek megvolt? http://www.youtube.com/watch?v=9lihy2nmTMY

    6. Kérdés: Véletlenül pont nekik jutott eszükbe beterjesztetni illetve kilobbizni azt a törvénytervezetet, amelyet majd szeretnének elfogadtatni? Nevezetesen, hogy szabályozni lehessen ezt a kérdés.

    7. Kérdés: Véletlenül majd ők fogják kidolgozni, melyek legyenek ezek a szabályok.

    8. Kérdés: Ezek az emberek kapcsolatot tartanak a hatóságokkal, és a hatóságok véletlen nem veszik figyelembe az orvos szakértői szakvéleményt, amely kimondja:
    Rajnay Zoltánt meggyilkolták!? Véletlen?

    9. Kérdés: Véletlenül legyilkosoztam, leügynököztem ezeket az embereket, olyan videókat csináltam róluk, amiért bárki perelne, egyik sem tette meg, nem perelt be, miért?

    10. Kérdés: Nem túl sok a véletlen? Ezek nem véletlenek, de egyéb olyan dolgokat is tudnék mondani, amivel alá tudom támasztani mindazt amit idáig állítottam.

    Térjünk vissza a te kérdéseidre:

    „Hogy vesztetted el az autód meg a munkahelyed?”

    Úgy, hogy jelezni mertem a hatóságoknak, hogy fiatalokat gyilkolnak a hajógyári szigeti diszkóban! Jeleztem már egyébként a rendőrségnek, az NBH-nak is, sőt járt is nálam az NBH-tól egy ember(!), és azt mondja:

    “hát ezek bűnözök, de egy tanúvédelem keretében elmehetek az országból!”

    Mondom ne mondja már tényleg? Pont úgy éreztem magam, mint akit még deportálni is akarnak. Hát bizonyítható, hogy a lemezlovasok kapcsolatot tartanak a hatóságokkal! A hatóságok akik tartják ezekkel az emberekkel a kapcsolatot meg elmondják, hogy hát ezek bűnözök. Ilyenkor szűnik meg az emberben a hatóságokkal való kapcsolat, és tudatosul az emberben, hogy itt nem volt rendszerváltás.

    Pár nap múlva nem volt munkám! Bementem és kaptam egy telefont, várjál meg. Mindjárt nem volt munkám sem. Közös megegyezés jó? Nehogy, elkezdjél magyarázni nekem munka törvénykönyvről! Ebből adódik miért vesztettem el az autóm, amire egyébként egy rakás lóvét fizettem be! Nagyon sokat.

    3: Kérdés:
    „Ha tudnál egy speciális csoportot, akik ilyen ügyekkel foglalkoznak, elmondanád neki?”

    El de én nem hiszek el már senkinek semmit, megpróbáltam törvényesen, nem segített a kutya sem.
    Elvesztettem az emberekbe és a hatóságokba az országba vetett bizalmam, elvesztettem az életem és valami olyat, amit soha nem fogok tudni visszakapni.
    Ez nagyon tömör volt, órákig esetleg napokig tartana, mire részletesen elmondanám mindazt ami velem történt. Ez egy bűnszervezet, akik embert gyilkoltak a pénzért.

    Én úgy látom ez egy olyan „játék” volt amelyben lemezlovasokat „gyártottak” pénzért aztán, a szándékosan rosszul felépített rendszerből kiszórták őket, illetve zsarolhatóvá váltak, kiszolgáltatottá, hát hiszen ki tud kifizetni évi 108 ezer átalányt a Mahasznak? Ki tudja kitermelni az átalányt és az egyéb költségeket? Miközben először lesz havi egy két fellépése? Jó esetben, 5-10 ezer forintért. Mivel eleve lehetetlenek a feltételek, ezért aztán bárkit meg lehet fogni, zsarolhatóvá, beszervezhetővé válik. Azáltal pedig, hogy megszüntették ezt a határozatot elestek egy nagyon komoly bevételtől is, és attól, hogy csak azután jönnének rá a fiatalok arra, hogy kifizettek volna már a tanfolyamra a pénzt. Becsapták a fiatalokat, elhitették velük, hogy lemezlovasok lehetnek, aztán úgysem tudtak ilyen feltételek mellett megélni ebből, viszont a régi lemezlovasok nagyon jól éltek ebből. Amikor elvették ezt a kötelező jellegű vizsgát, akkor meg eltűnt két fiatal meggyilkolták őket, szándékosan elrontották a bulikat lásd Debrecen Disco’s Hit szilveszter. Terrorizálják a fiatalokat ilyen Rács Balázsokkal meg Anatolij Stecurákkal. Nem beszélve arról ami velem történt. Természetesen a feltételek ma is ugyan olyan lehetetlenek mint az élet minden területén, és ma is zsarolható sok lemezlovas, de ma már nem tudják beszedni azt a pénzt amelyet a tanfolyamokból tudtak beszedni, illetve már nem annyit. Aztán ha majd megint kell vizsga akkor szedik be a pénzeket, a lehetetlen feltételekkel pedig garantált, hogy kiszorítják őket a piacról vagy zsarolható állapotba hozhatóak amely által kisebb összeg megfizetése mellett a dj szövetségben való tagsággal esetleg megúszhatják az ellenőrzéseket. Ez zsarolásra ad lehetőséget és egyéb bűncselekményekre, amelyet természetesen ki is használnak. Véletlenül a Mahasz egyik tagja az az ember, aki a DJ szövetség elnöke Jeszenszky Zsolt, amely már önmagában is összeférhetetlen, hiszen visszaélésre ad lehetőséget. Ezek érdekek, és pénzek, alá és fölérendelt viszony, amelyben egy ember és csapata, bűnszervezetben elkövetett, nagyon jól felépített zsarolásokat és egyéb bűncselekményeket hajt sorozatosan végre. Kijátszhatóak a törvények, amely a dj szövetség számára és a Mahasznak is anyagi hasznot jelenthet. Csalással illetve becsapással bevételt lehet generálni, hiszen egy ígéretre alapozva befizettetik a fiatalokkal az átalányt meg mindent. Aztán amikor már befizették nem lesz munkájuk, illetve ha lesz is, arra fognak dolgozni, hogy kifizessék a Mahaszt vagy a dj szövetséget esetleg mindkettőt! Hogy érthető legyen. A Mahasz akárcsak a dj szövetség egy bűnszervezet. Amely a szándékosan rosszul felépített rendszerben, illetve a lehetetlen feltételekkel olyan visszaélésekre ad lehetőséget amely önmagában is megérne egy nagyon komoly vizsgálatot! Jeszenszky Zsolt a Mahaszon keresztül részt vehetett és vehet a lehetetlen feltételek kialakításában, érdekelt annak fenntartásában. Ezzel biztosítják a piaci előnyüket és azt, hogy a lelhetetlen feltételekkel zsarolás útján beléptethetik a lemezlovasokat a dj szövetségbe, emellett egyéb bűncselekményekre is lehetőséget add.
    Ez számukra pénzt, hatalmat, pozíciót és egzisztenciát jelent.
    Ezért a pénzért hatalomért és egzisztenciáért pedig embereknek kellett meghalniuk, gyerekeknek!

    Üdv: András.

    Ha tényleg van rá lehetőség, hogy kivizsgálják állok elébe, ha hatósággal beszélek tudniuk kell rólam mindent.

  78. rootkiller | 2009 02 09 | Válasz

    Hát ez sokkkk már nekem is. Nem véletlenül nem megyek discoba. Nem vagyok kiváncsi az itthoni bullshitre, mert Arminra meg Marcusra vagyok kiváncsi. Ha meggazdagszom, le is költözök a picsába Ibizára, itt hagyom ezt a szemetet.

  79. Ákos | 2009 02 09 | Válasz

    D-Lord, komolyan beszéltem. Te súlyosabb vagy, mint bárki itt (még Jeszenszkyt is beleértve).

  80. D-Lord | 2009 02 09 | Válasz

    Figyeljél már Ákos, a tényeket vedd figyelembe!
    Van egy halott! Vannak dátumok, vesd már össze! Ne tehetek róla, hogy hozzád hasonló emberek még a leírt szövegeket sem tudják értelmezni. Csak az nem érti amit leírtam, aki nem akarja érteni. Olyan világos mint a nap. Két lehetőség van, vagy lesz egy vizsgálat, és helyre teszik a dolgokat, ha nem, jogom van büntetlenül embert gyilkolni!

  81. D-Lord | 2009 02 09 | Válasz

    Vagy lesz korrekt vizsgálat, vagy valamelyik jön velem a halálba! Nincs más lehetőség! Válasszatok, melyikőtök?!

  82. DjZoNe | 2009 02 09 | Válasz

    Te tényleg megkattantál.

  83. D-Lord | 2009 02 09 | Válasz

    Bármelyikőtök megkattant volna, ha megmutatják neki, hogy embert gyilkolnak, még miután megmérgezik mint egy kutyát tönkre teszik az életét a karrierjét! Elveszti az állását az autóját, mindent amiért megdolgozott! Bárki tönkre menne ebbe! BÁRÁNYÉK GYILKOLTÁK LE STREHÓ GERGŐ RAJNAY ZOLTÁNT!
    Vizsgálatot akarok! Vizsgálatot mert le fogom GYILKOLNI VALAMELYIK GECIT!

  84. DjZoNe | 2009 02 09 | Válasz

    Oké, de ne itt.

    Kezdj aláírást gyűjteni, szervezz pártot, mozgalmat, írj a képviselődnek, az a parlamenti pártok vezetőinek, az alkotmány bíróságnak, az illetékes hatóságoknak, a miniszterlenöknek, vagy a kormányfőnek… Bárkinek.

    De azzal, hogy itt habzol nem érsz el semmit.

  85. D-Lord | 2009 02 09 | Válasz

    Akkor töröld légyszíves mindet, majd ha a te testvéredet húzzák a Dunából, ne félj mert ember nem lesz aki kiálljon érte! Töröld minden hozzászólásom, tudjátok mit? Jeszenszky legyen dj vizsga, gyilkoljátok le az összes parazitát Bárányékkal!

  86. Ákos | 2009 02 09 | Válasz

    Hát ha két rossz közül kell választani, akkor inkább a dj vizsga, mint a te hozzászólásaid.

  87. D-Lord | 2009 02 09 | Válasz

    HULK, Segíts nekem! Hadd legyen vizsgálat, bizonyítékaim vannak a gyilkosságra!

  88. Omlás | 2009 02 09 | Válasz

    Kedves Zsolt!

    Én hiszek a törekvésed pozitív irányultságában, ezért segítek neked bebizonyítani. Csináljátok ingyen a DJ vizsgát, és senki nem fog szólni egy szót sem.
    Egyébként ebbe a faszságba – amikor kezdett kifogyni a pénz a kasszából, vagy nem volt elég a bevétel – a karaoke műsorvezetőket is be akarták vonni. Engem ki vizsgáztatott volna? Bárki előtt levizsgázom, aki nálam régebb óta csinálja.

  89. rootkiller | 2009 02 09 | Válasz

    D-Lord! Mikor volt a gyilkosság? (év, hó)

  90. DjZoNe | 2009 02 09 | Válasz

    rootkiller, 2006-ban.
    Index is írt róla.

  91. Jeszenszky Zsolt | 2009 02 10 | Válasz

    Kedves Omlás!

    Úgy tűnik, valamilyen információt elnéztél, vagy legalábbis valaki félrevezetett Téged.
    Ugyanis semmiféle ráhatásunk nem lesz a vizsga árára – mivel nem mi fogjuk csinálni. Sem vizsgáztatni nem szeretnénk, sem pénzt szedni érte. A DJ Szövetségnek köze nem lesz a vizsgához: azt az illetékes minisztérium, illetve annak erre kijelölt szerve fogja lebonyolítani, ugyanúgy, ahogy pl. a műkörmösök számára kötelező szakvizsga is állami felügyelet alatt történik.
    Az, hogy mondjuk ne legyen ingyenes, az talán érthető: a műkörmös vizsga sincs ingyen. Sehol sincs olyan, hogy a vizsgázó diák azt mondja: OK, de én ingyen akarom ezt a képesítést megszerezni! Lassan hozzá kellene szokni, hogy nincs “ingyenebéd”, ha az ember szeretne valamilyen szakmát űzni, valamilyen tevékenységet folytatni, egyáltalán valamit elérni, akkor először ebbe bele kell fektetni. Legyen az diszkózás, műköröm-építés, autószerelés, atomfizika vagy bármi.
    Persze a legkényelmesebb az a demagóg érvelés, hogy valakik a zsebüket akarják tömni, stb., amit úton-útfélen hallunk. Mindenki eldöntheti, hogy ezeknek a baromságoknak ül föl, és birkaként szajkózza tovább (na jó, a birka csak megy a tömeggel, a papagáj szajkózik) :) , vagy odafigyel a tényekre, az elhangzottakra, és értelmezi a helyzetet és a valóságot. Szerintem Te bőven képes vagy az utóbbira.

  92. rootkiller | 2009 02 10 | Válasz

    Kedves Zsolti!
    Részemről ott hibázik a dolog, hogy a lemezlovasság nem feltétlenül egy főállásban űzött szakma, hanem valaki hobbiból is játszhat, mint ahogy én dobolok (én is szerezzek képesítést, hogy felléphessek a bandámmal a helyi rockkocsmában??). Nem mindenki ebből él, ha valaki szereti csinálni, és szerelemből csinálja, és nem ez a megélhetése, akkor miért ne csinálhatná? Miért kelljen neki vizsgáznia, miért ne léphetne fel “csak úgy” a helyi iskolában, kisebb szórakozóhelyen? Miért adjon ki sok pénzt még a vizsgára, mikor úgyis drágák a cuccok? (nekem is félmilliómba van a dobcuccom). Ezt kéne megérteni, hogy a zene nem mindenki számára főállás, megélhetés, sokak számára hobbi.

    Nem vagyok ellene a vizsgának, aki főállásban akarja űzni, az tegye le, de aki hobbiól nyomja, az hadd nyomja, csinálja a saját kedvére.

  93. D-Lord | 2009 02 10 | Válasz

    2006 februárban megszűnt ez a törvény, de aztán kiderült valami jogi hercehurca miatt késett picit, illetve nem lépett hatályba. De már mindenki úgy tudta, hogy hatályba lépett. Magyarul megszünt a határozat 2006 februárban! Mikor tűnt el Strehó Gergő? Pont 2006 február 11! Honnan tűnt el? A hajógyáriról, kik voltak ott? A dj szövetség tagjai akik foggal körömmel harcoltak ez ellen! Miután biztos volt, hogy a jogi herce hurca sem menti meg a dj vizsgát véletlenül eltűnt Rajnay Zoltán! Mikor? Június 3.-án!
    Magyarul eltörölték a kötelező vizsgát, és mindjárt tűntek el a fiatalok! Meggyilkolták őket! Nem vicceltem, ezek gyilkosok!

    Ez bűnszervezetben nyereségvágyból elkövetett gyilkosság.

  94. D-Lord | 2009 02 10 | Válasz

    Tönkre basztátok az életemet!

  95. Jeszenszky Zsolt | 2009 02 10 | Válasz

    Rootkiller, ebben tökéletesen igazad van. Aki hobbiból csinálja, annak ne is kelljen vizsgáznia. Az csináljon bulikat a haveroknak, ismerősöknek, vagy az osztálykiránduláson, legyen bedroom-DJ egy-egy házibulin, stb. De aki pénzt keres ezzel, az már sehogy sem nevezhető hobbinak, amatőrnek.
    Bárki fuvarozhatja szívességből az anyukáját, a barátnőjének az anyukáját a piacra, a haverokat egyik buliból a másikba, de akár még idegeneket is szívességből, ha sokáig nem jön a villamos.
    De ha ezzel már pénzt keres, azt úgy hívják: taxis, és ahhoz bizony még a jogsi sem elég, ahhoz ún. PÁV (pályaalkalmassági vizsga) szükséges.
    Lehet, hogy anyukád is kiválóan főz – az enyém igen. :) Nagyon komoly vacsorákat rendez a barátaiknak, akik imádják ezeket. De étteremben, fizetésért már nem szakácskodhat.
    Én kiválóan beszélek angolul, egy amerikai sem veszi észre a beszédemen, hogy nem vagyok bennszülött. De angolórákat csak a haverjaimnak adhatok, nyelviskolában már nem taníthatok törvényesen. Szemben a húgommal, aki angoltanár. Pedig én beszélek szebben angolul. :) Ő viszont nem csak magát a nyelvet, a nyelvtant, fonetikát, fenológiát, stb. ismeri, hanem képzett pedagógus is.
    Bizonyára Neked is van egy szakmád, végzettséged, végzel valamilyen tevékenységet, amit lehet hobbiból is űzni, de te szakember vagy, fizetést kapsz a munkádért. Ezért a szakmád értékes is. A DJ szakma is értékes kellene, hogy legyen. Kit fizetünk meg jobban? Egy szakképzett kőművest vagy a szomszéd Józsit, aki fusiban fölhúz nekünk egy sor téglát?

  96. djmike | 2009 02 10 | Válasz

    Hali mindenkinek!

    Én, mint lemezlovas saját tapasztalataimat és gondolataimat írom le.
    Teljes mértékben támogatom a Lemezlovas Szövetséget, a Mahasz-t, a DJ vizsgát.
    Miért?
    Azért, mert mindenki csak mocskolódik, anyagi érdekekre hivatkoznak, meg minden baromság.
    Lehet hobby szinten is zenélni, ezzel nincs is baj, lehet fő állásba, vagy mellék állásba, ez teljesen rendben is van.De…..
    A Lemezlovas szövetségbe nem kötelező belépni, mindenkinek a maga választása.Hozott létre más valaki hasonló szövetséget?NEM.Miért akarnának rosszat “nekünk”?Senkinek nem érdeke. próbálják összetartani a szakma képviselőit, megosztani egymással a szakma dolgait, személyes tapasztalatokat, tartozni valahova.
    Anyagi rész:Akár melyik szövetségben, legyen az horgász, vadász, pártok, minden hol van tagdíj, ez természetes is.
    Mahasz:Ez is mindenkinek a saját választása, hogy fizet-e jogdíjat, vagy eredeti zenét vásárol, vagy az esetek többségében Nem fizet.
    Valahogy el kell juttatni közös képviselőn keresztűl a zene készítőinek az őket megillető jogdíjat. A mai világban nincs semmi ingyen, pedig már ott tartunk, hogy a legolcsóbban a legjobbat!Ez nem működik.Persze pénz kérdése.
    Jó technika, jó zenék, legfőképp a tehetség, ami nem korhoz kötött.Nem csak abból áll az este, hogy összekeverünk 2 zenét.A közönség szórakozni, mulatni jön, és “Én” vagyok az este irányítója.Rajtam múlik minden. Ha ez le lenne szabályozva, nem lenne itt semmi baj.
    Mi megy manapság:nincs vizsga,letöltök a netről zenéket, kiírom, van technikám, irány a discó, 5000 ft-ért már zenélhetek is.Pár hét, vagy hónap, és csodálkozik a club tulaj, hogy a potenciális fizető vendégek eltünnek.Röhej!!!!
    És aki tisztességesen, a törvények betartásával csinálja???
    Legyen egy komoly vizsga,akár OKj-s ről, akár OSZK-s ról beszélünk.Legyen akár több hónapos, elméleti és gyakorlati alapon.tökéletes elméleti anyagot össze lehetne rakni.Gyakorlatban pedig közönség előtt, éles helyzetben megmutatni, ki is érdemli meg a DJ előtagot.

  97. Rács Balázs Gergely | 2009 02 10 | Válasz

    Kedves András ( aka. D-Lord vagy D-Ler? )!

    Csak kutyafuttában, pár pontba szedve reagálnék:

    1., Ügyvezető vagyok, nem üzletvezető.
    2., A rendezvények 98%-án nem vagyok jelen, nekem a reklám a fő területem!
    3., A telefonszámod és emailcímed te magad küldted el nekem, nem Bárány Attilától tudom.
    4., Édesanyáddal mindig tisztelettel beszéltem, mindkét alkalommal egy kedves, aggódó ANYA hangjával találtam szembe magam, aki megerősítette, hogy “valami történt a fiammal, egyszerűen kifordult magából”.
    5., Többször felhívtalak, normális hangnemben megbeszéltük, hogyan tudnék segíteni neked, két alkalommal találkozót is megbeszéltünk, az egyiket te mondtad le, a másikat én!
    6., Említesz valami állítólagos maffiózót, akivel szerintem a cipőmet nem pucoltatnám ki, s bár szerfelett tájékozott vagyok, biza nem tudom ki az úriember.
    7., A két srác eltűnéséről: Strehó Gergő és Rajnai Zoltán immáron bizonyítottan elhagyta a Hajógyári komplexumot, nemhogy eltussolni szeretném az ügyeket, hanem elérni, minél nagyobb publicitást kapjanak ezek a tények, elemi érdekem lenne, de nyilván a nyomozás miatt bizonyos tényeket még nem fognak publikálni!
    8., Legutóbbi minimálisan skizoid feljentésedet az NHH azzal utasította el, ha óhajtjuk, feljelenthetlek téged hamis vádért! Nem tettem! ( Tudni illik, az úriember regisztrált több weboldalunk hírlevelére, az e-mailcímére érkező linkkel érvényesítette a regisztrációt, majd feljelentett minket spam küldésért! )
    9., Fenyegetéseidre nem reagálnék, nem sok olyan főportást tudok mondani ma Magyarországon, aki mondjuk úgy 2006-ig annyi keménynek tartott alvilági figurával tárgyalt face to face, mint én, tehát hidd el, álltam már pisztolycső, katana és vipera előtt higgadtan és látod itt vagyok.

    Tisztelettel: Rács Balázs Gergely

  98. rootkiller | 2009 02 10 | Válasz

    “Valahogy el kell juttatni közös képviselőn keresztűl a zene készítőinek az őket megillető jogdíjat.”

    Ezzel nem értek egyet. A Mahasz lenyúlja a lóvét. Egyik zenész ismerős azt mondta, hogy nyugodtan másolhatom a lemezeiket – van belőle vagy 18-20 eddig neki különböző bandákból – ő úgy se lát belőle egy vasat se. Ellenben még a Mahasz akar a SAJÁT koncertjükön játszott SAJÁT szerzeményeik után jogdíjat fizettetni. Ezekután fel kéne oszlatni, ellehetetleníteni, beszüntetni, tönkretenni a Mahaszt, mer csak a lóvét nyúlja le, a tagjai meg húzzanak kapálni, végre becsületesen, verejtékes munkvál kereshetnék meg a kenyérre valót.

  99. D-Lord | 2009 02 10 | Válasz

    1: Szóval ez katasztrófa, Sipigiboy azt mondja minimális szabályozásra van szükség etikaira, erre meg már azt írod Zsolt, hogy legyen vizsga?! Most hogy van ez?

    2: Bárki lehet szobrász aki meg tudja venni az anyagot amiből dolgozik! Bárki lehet festő. Ha nem tetszik valamelyik festő képe, nem mész el a kiállításra! Hogy a galéria tulajdonos kit hív meg? Mi közöd hozzá, öve a galéria! Amiről te beszélsz az a bürokrácia. Amely egyébként az élet minden területén fojtogatja már régóta a Magyar népet.

    3: “De angolórákat csak a haverjaimnak adhatok, nyelviskolában már nem taníthatok törvényesen.”

    Ne tudom Zsolti, te hol és milyen vizsgát tettél, hogy lemezlovas egyesület elnöke lehess? Most mondhatod, hogy bárki lehet egyesületi elnök, de akkor bárki lehet DJ.

    Akkor legyen Egyesületi illetve szövetségi elnök vizsga is. Legyen politikusi vizsga is.
    Legyen showman vizsga, és akkor nem lesznek Gyözikék, legyen varászló és kuruzsló vizsga és akkor nem lesznek Gyurcsók Ferencek.
    Legyen mentalista vizsga, legyen póker vizsga, hiszen pénzt keresnek vele, legyen billiárd vizsga, legyen darts vizsga, legyen, futballista vizsga, napestig lehetne sorolni.

    4: Akkor legyen törvényes minden:
    Ne lehessen kiskorú lány a táncos!
    Ne engedjenek be 18 év alatti fiatalt!
    Ne áruljanak drogokat.
    Adjanak számlát a belepöröl!
    Adjanak számlát az italról és minden fogyasztásról. Adjanak számlát a ruhatárról.

    Ne terrorizálják maffia eszközökkel az embereket.

    Ne gyilkoljanak fiatalokat!

  100. DjZoNe | 2009 02 10 | Válasz

    Remélem tisztában vagy vele, hogy a hozzászólásaid, nagyközönség előtti felszólásnak minősülnek.
    Vagyis jogilag olyan kategóriába esnek, mintha ezeket a vádakat, valamelyik tvben, vagy rádióban jelentek volna meg.

  101. Ákos | 2009 02 10 | Válasz

    Ettől olyan szép ez az egész! Remélem egyszer a Fókuszban is benne leszünk, én már most INTEGETEK A NÉZŐKNEK!!! :D

  102. Jeszenszky Zsolt | 2009 02 10 | Válasz

    Rootkiller, az előző egy meglehetősen értelmes, vállalható hozzászólásod volt, amivel bár nem értek egyet, vitaalapot képezhet, ezért is reagáltam rá érdemben. A mostanival kicsit lejjebb vitted a mércét saját magad előtt is.
    “A MAHASZ lenyúlja a lóvét” kijelentésed, pontosan úgy, ahogy DjZoNe is írja, nagy nyilvánosság előtt tett vádnak minősül, ami akár büntetőjogi kategóriába is eshet.
    Túl azon, hogy elképesztő ostobaság. Például azért is, mert ez, hogy “a Mahasz akar a SAJÁT koncertjükön játszott SAJÁT szerzeményeik után jogdíjat fizettetni”, ez a teljes tájékozatlanság ordító jele. Ugyanis a MAHASZ, mint a hangfelvétel-előállítók közös jogkezelő szervezete, a hangfelvételek felhasználása után szed jogdíjat – a jogosultak megbízásából, törvényi felhatalmazás alapján. Az élő zene után az Artisjus, a szerzők közös jogkezelője szedi a díjat. És igen, a közös jogkezelés természetéből és az erre vonatkozó törvényből adódóan minden koncert után jogdíjat kell fizetni. Azt ugyanis a szervező/üzemeltető fizeti, nem a zenekar. Amennyiben a zenekar saját maga szervezi a koncertjeit, akkor egyszerre jogosult is és felhasználó is lehet, és felhasználóként ez esetben történetesen neki kell befizetnie a jogdíjat. Ezt nem muszáj érteni, lehet alulinformáltan hőbörögni rajta, de akkor is egy konzekvens, nemzetközileg bevett rendszer, és aki egy kicsit is hajlandó túllépni a hőbörgésen, az meg is szokta érteni mind a működését, mind a funkcióját, mind a jogi hátterét.
    Az, hogy te nem értesz egyet azzal, hogy az alkotóknak ellenszolgáltatás jár a munkájukért, szuverén jogod – de azért erről kérdezzük meg őket is… Persze az informálódásnál és a tények ismereténél sokkal egyszerűbb és hangzatosabb elküldeni kapálni azokat, a nagy nemzetközi kiadóktól kezdve a kisebb hazai cégeken át az olyan egyéni hangfelvétel-előállítókig, mint pl. Jay Lumen, Belocca, Spigiboy, stb. Ugyanis ők is hamgfelvtétel-előállítók, s közülük kerülnek ki a MAHASZ tagjai is. Ha szerinted kapálniuk kéne, velük beszéld meg.

  103. D-Lord | 2009 02 10 | Válasz

    Kedves Balázs!

    Nem D-ler, azok ott vannak a dokk-ban meg a coronitában a wc-ben, te tudod ezt a legjobban. Ott árulják a drogot, gondolom nem tudsz erről sem?

    “A telefonszámod és emailcímed te magad küldted el nekem, nem Bárány Attilától tudom.”

    Balázs, én küldtem el a telefonszámom? Bárány Attila küldte el neked! Aztán felhívtál! Az emailam viszont utána én adtam meg telefonon! Te hívtál fel Balázs, miután Báránytól megkaptad a telefonszámom!
    ————————

    “Többször felhívtalak, normális hangnemben megbeszéltük, hogyan tudnék segíteni neked, két alkalommal találkozót is megbeszéltünk, az egyiket te mondtad le, a másikat én!”

    Itt mondod, hogy többször is felhívtál.
    Én is tisztelettel beszéltem veled.
    Elmondtam már neked akkor is, hogy ezek a gyilkos kommunista rendőrbűnöző hatóságok, amellyel ti együtt működtök. Ugyanis ami velem történt, arra nem képesek “szimpla” bűnözök. Kizárólag a titkosszolgálatok és a rendőrök tudnak ilyet csinálni, amellyel egyébként a dj szövetség együtt működik. Elmondtam, hogy az 50-60 éveket kenterbe verő koncepciós perben volt részem. Én 3x voltam a megbeszélt helyen. Háromszor! Aztán mit írtál? Baleset történt az anyukáddal! Azok után ami velem történt, hogyan értelmezhettem volna ha nem úgy, hogy nehogy baleset történjen az anyukámmal?
    ———————–

    “Említesz valami állítólagos maffiózót, akivel szerintem a cipőmet nem pucoltatnám ki, s bár szerfelett tájékozott vagyok, biza nem tudom ki az úriember.”

    Magát Anatolij Stecurának kiadó, feltehetőleg kábítószer kereskedő, mivel fél kiló kábítószer van a kezében, esetleg talán még bérgyilkos.
    Meg oda van még írva, hogy KGB. Biztos véletlen. Érdekes pont azután jelentkeztek nálam ilyen emberkék, miután elmondtad nem tudtunk találkozni, mert véletlen baleset történt az anyukáddal.
    ——————–

    “A két srác eltűnéséről: Strehó Gergő és Rajnai Zoltán immáron bizonyítottan elhagyta a Hajógyári komplexumot, nemhogy eltussolni szeretném az ügyeket, hanem elérni, minél nagyobb publicitást kapjanak ezek a tények, elemi érdekem lenne, de nyilván a nyomozás miatt bizonyos tényeket még nem fognak publikálni!”

    Bizonyítottan elhagyta a hajógyárit, csak esetleg nem a saját lábán. Velem olyan dolgok történtek ott és utána, ami után ember nincs, aki elmagyarázza, hogy nem ez a hajógyári brigád volt. Sőt dátumokkal és egyéb módon is alá lehet támasztani, hogy ez a hajógyári brigád volt, akik a dj szövetséghez olyan közel állnak, és annyira szeretnék ezt a kérdést, és akik egyébként összehangolt tevékenységet végeznek a hatóságokkal. Lásd Jeszenszky VPOP, BRKF, ORFK, NBH.
    ——————–

    Legutóbbi minimálisan skizoid feljentésedet az NHH azzal utasította el, ha óhajtjuk, feljelenthetlek téged hamis vádért! Nem tettem!

    Jelentsetek fel! Kössenek hazugságvizsgáló gépre mindenkit, Bárányt, Jovánt stb. Be fogom bizonyitani, hogy gyilkosság történt és azt is be fogom bizonyitani, hogy Bárány Atika tud erről, ahogy Dj Jován is. Biztos véletlen szállt ki a Disco’s Hitből?! Véletlen. Menjetek már, ember nincs aki kiszállna a “leghallgatottabb” esti rádiós műsorból! Csak úgy. Emellett mondok majd több nevet az nbh-től magas rangú tisztekét, többek között azt az embert aki nálam járt és elmondta, hogy ezek bünözök. És, hogy egy tanúvédelem keretében elmehetek az országból. Mindnezt úgy, hogy a dj szövetség a hatóságokkal tartja a kapcsolatot, vpop orfk, brfk, nbh.
    Elvesztettem a munkám, az autóm.
    Ellehetetlenítéssel és megfélemlítéssel akartak és akarnak elkergetni a hazámból.
    Olyan módon mindezt, amely egyébként kimeríti az ensz népirtásról szóló határozatának több pontját.
    ———————————

    “nem sok olyan főportást tudok mondani ma Magyarországon, aki mondjuk úgy 2006-ig annyi keménynek tartott alvilági figurával tárgyalt face to face, mint én, tehát hidd el, álltam már pisztolycső, katana és vipera előtt higgadtan és látod itt vagyok.”

    Ne én állítom, hogy te tárgyaltál ilyen emberekkel hanem te. Magyarul kapcsolatod tartasz ilyen emberekkel. A hatóságok mellett, és azzal együtt.

    —————————

    “de nyilván a nyomozás miatt bizonyos tényeket még nem fognak publikálni!”

    Persze hogyne! Még az orvos szakértői szakvéleményt sem vették figyelembe! Ezek diplomázott orvos szakértőket söpörnek le, persze, hogy nem lehet bizonyítani a gyilkosságot.

    Legyünk már őszinték, egy KGB tiszt vezeti a hatóságokat, Laborc Sanyika meg kgb-s társai.
    Véletlenül nem hozták még nyilvánosságra az ügynöklistákat sem. A dj szövetség tagjai köztük Bárány is pedig III/III-as ügynökök, biztos véletlen. Itt még a papok is be voltak szervezve nemhogy a lemezlovasok.
    http://index.hu/politika/belfold/varga629/
    Még a történész is elmondja, hogy ma is működik ez a hálózat és azt is elmondja, hogy a képviselők is ennek a markában vergődnek.

    A mai napig nem hozták még nyilvánosságra ezeket a listákat. Ha nyilvánosságra hoznák, akkor mindenki látná, hogy rajta van Bárány, Spigiboy és mindegyik, amelyik 1990 előtt kezdte a lemezlovas szakmát. Egyből látnák az emberek, hogy hát bizony nem véletlen III/III-3 a telefonszáma Báránynak, és nem véletlen van ötágú csillag a hátán. De ezt te is tudod Balázs. Tudod te nagyon jól, hogyan mennek itt a dolgot.

    Ami pedig a fenyegetést illeti: Nem neked szolt, bár te burkoltan megfenyegetted az édesanyám. Ha “mozdulnom” kell, majd a dj szövetség alelnökeire-elnökeire fogok mozdulni. Mert annak lenne igazán visszhangja. Nem vagyok terrorista, de azt akarnak belőlem csinálni azáltal, hogy legyilkoltak két gyereket, aztán engem is le akartak gyilkolni, emellett tönkre tették az életem, ellehetetlenítettek, elvesztettem a munkám, az autóm mindent! Csodálkoztok, hogy azon gondolkodom hogy fejbe lövöm valamelyiket?

    Ez nem terrorizmus, ez Honvédelem. Nekem ezt dobta ez a geci orosz kommunista rendőrdiktatúra. Amelyben gazdasági és fizikai értelemben véve is gyilkolnak minket, a parazita III/III-as ügynökökkel karöltve.

    A Magyar képviselőket és parazitáikat nem lehet leszoktatni arról, hogy a saját vérüket pénzért egy egyéb okok miatt gyilkolják, gyilkoltassák. Úgy kell leszoktatni őket, hogy fel kell baszni az összes képviselőt a lámpavasra! Akkor talán majd nem fognak ilyen események történni Magyarországon!

    Idén minden esély megvan erre.

  104. Ákos | 2009 02 10 | Válasz

    Neked hogy a faszba van időd ennyit írkálni?

  105. DjZoNe | 2009 02 10 | Válasz

    Úgy, hogy nem dolgozik.
    Logikus.

  106. Jeszenszky Zsolt | 2009 02 10 | Válasz

    Amennyiben utóbbiak nekem szólnak, ismét egy jól informált, felkészült, tényekre alapuló, cseppet sem személyeskedő, magas színvonalú hozzászólás.

  107. DjZoNe | 2009 02 10 | Válasz

    Szerintem ez D-Lordnak szólt.

  108. D-Lord | 2009 02 10 | Válasz

    Ami azt illeti dolgoznék ha hagynák, de van egy pár parazita aki még dolgozni sem hagy. Emellett pedig azért mégis csak dolgozok, zenét írok, grafikát készítek. Kiadom a dalaimat. Újságot írok. Hja, és egy csapat orosz gyilkossal küzdök.
    Ha ez nem munka gyerekek, akkor semmi!

  109. Jeszenszky Zsolt | 2009 02 10 | Válasz

    akkor ezer bocsánat, én kérek elnézést. :)
    lehet, kissé paranoiás vagyok, hisz’ megszoktam, hogy mi “nem dolgozunk”, a “zenészeken élősködünk”, és el kéne mennünk kapálni… ;)
    no meg persze gyilkosságra vetemedünk a DJ-vizsga érdekében. :) ))

  110. Ákos | 2009 02 10 | Válasz

    Jeszenszky Zsolt, örülök hogy ingednek érezted és magadra vetted, de tényleg D-Lordnak szólt :D

  111. D-Lord | 2009 02 10 | Válasz

    Azt azért úgy mellékesen azt is elmondom, hogy külföldön olyan emberek nem is lehetnek “sztár dj-k” mint sokan Magyarországon. Ott az a minimum követelmény, hogy zenét írjanak. Itt vannak olyan lemezlovasok, akik tíz-húsz éve “zenélnek”, és egy dalt nem tudtak még összerakni. Mindegy milyet, bármilyet. De nem ő annyira ért a szakmához, hogy más lemezeit játssza 10-20 éve! Ezek akarják ezt a szabályozást, mert majd ők vizsgáztatják azokat, akik jobbak náluk. Itt a fiatalok reggelire megeszik az összes régi lemezlovast, mind tudásban mint bármi másban!
    Mindegyik arra veri a mellét:

    “9 éve dj vagyok, zenét ugyan még nem irt a 9 év alatt de elmondja: Ezt a szakmát évekig kell tanulni, anyád picsája: Azt tanulod évekig, hogy két zenét összerakjál?
    Ez vicc bazmeg. Más ennyi idő alatt kiad 50-60 zenét és folyamatosan tanulja. Ezek meg évekig azt tanulják, hogy összerakjanak két zenét? LOL
    Ez vicc.

    Kint a sok parazita akik vér szívóskodnak mások dalain lemezein, nem lehetnek sztárok. Azt kint nem értékelik semmire, ha összetudsz mixelni két dalt. Akkor lesz értéked, ha zenéket is írsz. Hát hiszen ki ért a zenéhez? Aki csak keveri, vagy aki meg is tudja írni? Én úgy látom, hogy itthon el akarják taposni a tehetségeket. Azért, mert kiderülni, hogy azok akik csak évek óta kevernek és nem hajlandóak tanulni fejlődni, csak vérszívó paraziták.

    Tényleg Jeszenszky Zsolti, és mi lesz a producerekkel? Nekik is kell dj vizsgát tenni, hogy lemezlovasként dolgozhasson? Nem mondjátok komolyan, ha mégis akkor viszont azok akik vizsgáztathatnak a konkurenciájukat taposhatják el! Nehogy már, egy producer megmondja a másiknak, hogy lehetsz e lemezlovas? Nehogy már egy producer, egy másik producert mint lemezlovas ítélhessen meg? Milyen alapon? Ezt barátom, visszaélés, monopólium, tisztességtelen piaci magatartás!

  112. rootkiller | 2009 02 10 | Válasz

    Zsolti!
    Akkor én nyilvánosan elnézést kérek a Mahasztól, és tagjaitól. Majd du. válaszolok, most infó van. Bár a hallottak alapján ez jött le nekem amit leírtam.

  113. D-Lord | 2009 02 10 | Válasz

    Hát Zsolti akkor ezt kapd ki. Remélem minél több helyen le fogják hozni!

    Nyílt levél a Dj szövetséghez!

    Írta: D-Lord

    Veszélyben a kultúra!

    A lemezlovas szakma. Sokan hallhattak mostanában a lemezlovas kérdésről és szabályozásról, illetve arról, hogy szabályozni kell ezt a kérdést. Ebben az írásban azokra a visszaélési lehetőségekre és ellentmondásokra szeretném felhívni a törvényhozók figyelmét, amelyek veszélyeztetik a kultúrát. Emellett pedig veszélyeztetik a szabad piacot ezáltal a versenyt, a szabad szólás és véleményt biztosító alkotmányban előírt jogokat. A lemezlovas szakmát nem lehet elkülönítve kezelni a produceri szakmától. A lemezlovas is producer, dalokat mutat be a közönségének, természetesen saját ízlése és kulturális érdeklődése alapján. Teheti mindezt olyan módon ahogyan neki jólesik, hiszen ez az alkotmányban előírt szabad véleményt, szabad szólást biztosító joga alapján megilleti. Demokráciában elfogadható szabályokkal azt lehet és szabad csak szabályozni, hogy a szerzői jogi és egyéb törvényeket betartva történhessen mindez. De ehhez nem kell lemezlovas vizsga, pláne nem törvényben előírt. Attól a ponttól kezdve ugyanis, ha egy lemezlovas vizsgáztatni akar egy másikat, az összeférhetetlen és visszaélésre ad lehetőséget. Azokról a visszaélési lehetőségekről beszélek, hogy egy rossz törvény miatt, egy lemezlovas egy nála akár tehetségesebb versenytársát producert aki dalokat is ír, ki tudja ezáltal szorítani a piacról. Talán az egyik legfontosabb kérdés az, hogy egy producert aki dalokat ír és lemezlovasként is szeretne dolgozni (ahogy ez Európában és a világban megszokott), melyik lemezlovas fogja vizsgáztatni? Esetleg egy másik producer? Milyen alapon?

    Ki fogja a szabad véleménynyilvánításom és a kulturális érdeklődésemet, művészetemet megítélni illetve osztályozni? Annak a követelésnek a hátterében, hogy szabályozva legyen a lemezlovas kérdés nem egyéb áll (többek között), mint kartellbe tömörült producerek, akik a lemezlovas vizsgán lehetőséget kapnak a produceri versenytársaik kiszorítására. Ellehetetlenítésere. Azzal a nem túl hihető érvel próbálnak becsapni minket egy Dj szövetség tagjai, hogy a lemezlovas tevékenység az szakma amelyet lehet és kell szabályozni. Teszik mindezt azért, mert tudják jól, hogy ezáltal a produceri tevékenységet tudják majd szabályozni, illetve a versenytársak sérelmére-kárára alkotmány ellenesen piaci előnyt szerezni. Az alkotmányban előírt, a szabad szólás és vélemény nyilvánításhoz való jogainkat próbálják jelenleg korlátozni. Jogomban áll bármilyen dalt illetve zenét írni! De ha nem adhatom elő piaci feltételek mellett, mert szabályozzák azt a tevékenységet amelyet nem lehet elválasztani a zene írástól, akkor a szabad szóláshoz és vélemény nyilvánításhoz való jogomat korlátozzák. A Dj szövetség tagjai akiknek egy része producer, jelenleg egy pártnak alárendelve a művészetet, a kultúrát, a versenytársaikat próbálják törvénnyel kiszorítani, illetve piaci előnyt szerezni. Ez több mint felháborító, ez alkotmányellenes. Ez ellen minden szabad kultúrát támogató embernek fel kell lépnie.

    A szerzői jogi törvények betartása mellett, mindenkinek lehetőséget kell biztosítani, hogy a közönség és a piac ítélhesse meg a munkásságát. A lemezlovasok sokszínűsége és egyénisége biztosítja a zene és a kultúra fejlődését, nem pedig a szabályok és olyan sémák amelyeket lemezlovas tanfolyamokon kell és lehet majd elsajátítani. Amely tanfolyamnak és szabályozásnak egyetlen célja van, lemezlovasként egyébként egy hamis látszat mögé bújva, a produceri tevékenységet szabályozni, illetve a versenytársakat kiszorítani. Természetesen lehet lemezlovas tanfolyamokat indítani, de nyilván az emeli ezeknek a tanfolyamoknak az értékét és fényét, ha mindezt nem a törvényben előírt kötelező szabályozás hatására végzik el. Alkotmányos jogokat sért, ha sérül az egyén szabad szóláshoz és véleménynyilvánításhoz való joga. A zene ez a jog, a szabad vélemény és szóláshoz való jog! Nem lehet és szabad törvényben szabályozni. A szerzői jogi törvények betartása mellett, nem lehet és szabad semmilyen szabályozással korlátozni illetve csorbítani az egyén szólás, kulturális, vagy egyéb véleménynyilvánításának alkotmányban előírt jogait. Márpedig, ha a zeneszerzést egy tőle el nem választható tevékenységgel a lemezlovas szakmával kötik össze és szabályozzák, az alkotmány ellenes. Ki fogja azt előírni és milyen alapon, hogy melyek azok a jó és követhető irányok, amelyeket feltétlen törvényben meghatározott módon tanítani kell? Egy példával szeretném érzékeltetni, mennyire megfoghatatlan és mennyi abszurd az a vágy, hogy törvényben szabályozzák a művészetet és az előadás stílusát, illetve technikáit. Ha megnézzünk egy Michelangelo képet vagy szobrot mindenki számára egyértelmű, hogy egy remekművet látunk. De vannak olyan absztrakt alkotások akár a festészetben akár a szobrászatban, ahogyan a zenében is, amely csak egy bizonyos réteg érdeklődését kelti fel, illetve teszi azt magáévá. Nem lehet szabályok közé szorítani, hogy milyen anyagból dolgozhat egy festő, nem lehet szabályok köze szorítani milyen anyagból faraghatunk szobrot, vagy írhatunk dalt. Azért nem lehet mert ez egy fejlődési folyamat amely attól olyan szép, hogy mindig vannak emberek akik ujjat tudnak majd mutatni. De csak akkor és azáltal, ha nem törvényben előírt sémák alapján állítanak elő egy szobrot vagy festményt, egy dalt. Egyszerű példával élve, a szobrásznak sem kell kőműves vizsgát tenni ahhoz, hogy bemutathassa a köböl faragott szobrát. Márpedig a lemezlovas szabályozás arra irányul, hogy csak akkor fogom tudni bemutatni a dalaimat a zenémet mint zeneszerző illetve producer, ha egy lemezlovas vizsgát is teszek. Ez abszurd és felháborító! A művészetet nem szabad és lehet törvénnyel szabályozni. Amennyiben törvényben próbálják ezt szabályozni, az alkotmányellenes hiszen a szabad szólást, véleménynyilvánítást és olyan alapvető emberi jogokat sért, mint az önkifejezés vagy az alkotás. Amelyet egyébként mindenkinek joga van gyakorolni, a saját ízlésének megfelelően. Abszurd és alkotmányellenes az a követelés, hogy törvényekben előírva akarják szabályozni, hogy egy lemezlovas jó e vagy sem, illetve megfelel e valamilyen követelménynek. Milyen alapon? Milyen követelményeknek keljen megfelelni? Ki fogja megszabni, milyen követelményeknek kell megfelelni? Majd azok a producerek, akik ezáltal a törvény által a konkurenciáik felett ítélkezhetnek .Az emberek pénz éhsége, féltékenysége, a politikusok mindent behálózó diktatórikus nézetei elvezettek odáig, hogy a kultúra, az egyén, alkotmányban előírt szabad szólás és véleménynyilvánításának a jogát akarják törvényben elvenni újra. Mindehhez pedig jelenleg az a párt asszisztál, amely az egyén szabadságáról, a szabad piacról, a demokráciáról tart nagy nyilvánosság előtt értekezéseket. Az a párt amely az Európai unióról beszél, miközben a volt szovjetunió törvényei és nézetei, az emberek, az egyén kulturális elnyomása, a szabad piac és az egészséges verseny ellen teszi le a voksot. Ez több mint felháborító.

    Nyíltan ki lehet jelenteni, Magyarországon veszélyben van a kultúra! Egy szövetség és a köré gyűjtött bólogató Jánosok, nyereségvágyból és egyéb előnyök miatt feladták a művészetet, az emberi értékeket, az alkotmányban előírt jogokat. Veszélyeztetik a szabad szóláshoz, az önkifejezéshez, alkotáshoz, a szabad vélemény nyilvánításhoz, a szabad szóláshoz való jogunkat. Egy csapat kontár, akik soha nem voltak és lesznek művészek, az éhségükkel és a féltékenységükkel veszélyeztetik a kultúrát!

    Mondjuk nemet együtt, a cenzúrára, az egyén és a kultúra elnyomására, a szabad szólás a véleménynyilvánítás csorbítására, mondjuk nemet a Dj szövetségre!

  114. Jeszenszky Zsolt | 2009 02 10 | Válasz

    D-lord, ez egy nagyon jó levél, emellé már csak egy-két korábbi hozzászólásodat fogjuk csatolni, és máris állami elismerésed lesz róla, hogy segítségre szorulsz.

  115. D-Lord | 2009 02 10 | Válasz

    Szóval én már tudom milyen alja nép vagytok ti, főleg te Jeszenszky.

    Színtiszta érveket írtam!

    Hja, hogy ha jön valaki aki érveket mond, azzal már nem tudsz mit kezdeni, igaz Zsolti? Ha jön valaki és elmondja mindazt amit én, nem tudják és nem merik perelni sem, mert bizonyítékai vannak!?
    Ez a Jeszenszky Zsolti ez úgy hazudik mint a vízfolyás, de hát tudjátok ti is. Minden parazita politikus hazudik, ezt szerintem apádtól tanultad.

    Írtál nekem levelet Zsolt? Írtál, mit írtál? Le akarod buktatni ezt a drogos brigádot! Megvan a levél Zsolt! Ha kell bemutatom a rendőröknek is! Megnézhetik nálam:

    Hát ezért nem perelnek be semmiért, mert mindent alá tudok támasztani! Azt mindannyian tudjátok, hogy drogokat árulnak a Dokk-ban meg a Coronitában is, legyünk őszinték csak az tagadja ezt le, aki már a tükörbe sem tud nézni! Ebből a drogos brigádból aztán senki nem nézné ki, hogy pénzért embert ölt. És miközben van képe azt írni nekem, hogy le akarja buktatni ezt a drogos brigádot, még ezután azzal a drogos brigáddal ül le a lemezlovas kérdést megbeszélni, akit le akar buktatni drogkereskedelemért. Neked Zsolti olyan vastag bőr van a képeden, mint ebben az országban senkinek! Ez konkrét. Ezt te is tudod meg én is.

  116. Ákos | 2009 02 10 | Válasz

    Szerintem D-lord nem más mint Jeszenszky Zsolt beépített embere, hogy rajta szakadjunk és terelődjön a téma az eredetiről. Mindenesetre én remekül szórakozom :D

  117. jew offer | 2009 02 10 | Válasz

    ha én neten vásárolok számot,albumot,azzal én már fizettem annak akinek kell,szerző és kiadó!

    ti jól vagytok?gondolkozzunk már.

  118. rootkiller | 2009 02 11 | Válasz

    Egy kérdés:
    Armin van Buurennek, Markus Schulznak, Tiestonak, Paul van Dyknek, stb. van DJ vizsgája? :D :D

  119. Jeszenszky Zsolt | 2009 02 11 | Válasz

    Európa legfontosabb országaiban nem kötelező a DJ-knek az igazolvány – Anglia kivételével! A többi országban viszont kötelező a kamarai/szakszervezeti tagság, és csak ennek megléte esetén tevékenykedhet legálisan a DJ. Armin, Markus, Tiest, stb. mind-mind tagjai az adott ország DJ-szervezetének. Hollandiában pl. a sajtkereskedőktől a fogmosópohárkészítőkig minden szakmának kamarája van, kötelező tagsággal, etikai kódexxel, stb. Igen, a DJ-knek is.

  120. rootkiller | 2009 02 11 | Válasz

    A brit állampolgár DJ-knek kötelező, vagy ha Armin a Londoni Ministry of Soundban játszik, akkor töle is kérik? Mondjuk tőle ki kérné. ☺

  121. Jeszenszky Zsolt | 2009 02 11 | Válasz

    Az EU-tagállamok között törvények, illetve az ennek alapján álló, az egyes országok szakszervezetei között fennálló megállapodások szigorúan szabályozzák a kölcsönös munkavállalás feltételeit. Így ha A országban fellép egy diszkós B országból, akkor pontos információkat és igazolást kell adnia arról, hogy ő jogosult-e DJ-ként fellépni, illetve az a minimum, hogy B országban is fellépjen egy lemezlovas A országból.
    Nagyon is védik a DJ-k a saját érdekeiket minden országban, és a szabályozás pontosan az ő érdekeiket szolgálja.
    Srácok, ez az abszolút felkészületlen, dilettáns, de nagyképű és másokat lekezelő hozzállás tudom, hogy a blogoszférában nagyon menő és mi vagyunk itt a cikik, és ez valamelyest az egész magyarországi médiára sajnos jellemző, de higyjétek el, a való világ azért szerencsére nem így működik. Ha bármilyen releváns döntéshozói szervnél, de akárcsak egy mezei munkahelyen el szeretnétek érni valamit, előtte valóban tájékozódni kell, és még utána sem szabad mindenféle magabiztos kijelentéseket tenni – kérdezni viszont nem szégyen, főleg ha az kultúráltan és őszintén történik, nem pedig már eleve prejudikálva a vélt választ, és két smiley-val a mondat végén, amiben implicite az van benne, hogy “na most aztán nagyon megfogtalak, te kis hülye”. Ilyenkor van az, hogy általában nem arról derül ki, hogy hülye, akit ily módon kérdeznek…
    Az ilyen, súlyos tévedésen alapuló hangzatos megnyilvánulásoktól és az ezekre épített meggyőződésektől már csak néhány lépés vezet a d-lord féle összeesküvés elméletekhez, ahol fiatalokat gyilkolnak a szervkereskedők, akikről aztán kiderül, hogy valójában a KGB ügynökei és a DJ-vizsga eltörlése miatti elkeseredésüket Kóka János voodoo-babája helyett húszéves fiatalokon töltik ki. :)
    De természetesen senkinek nem szeretnék életvezetési tanácsokat adni vagy “sikerotientált kommunikációs tréning”-et tartani, ez is csak egy hozzászólás, ebben is számtalan kapaszkodót és belekötési pontot fognak találni a tisztelt bloggerek, hajrá. Eddig ugyanis minden negatív megnyilvánulás, bárhol a sajtóban, kifejezetten segítette a törekvéseinket, mind a szabályozás, mind pedig a jogszerű működés területén, légyszi, még, még, még… ;)

  122. D-Lord | 2009 02 11 | Válasz

    Rootkiller vigyázz mert megvezetnek téged.
    Látod feltettél egy kérdés, kell e Arminnak Tiestonak vizsgát tenni, erre kaptad a választ:
    Nekik is van kamarai tagságuk.

    Nem a kérdésedre kaptál választ.
    Itt megint össze van mosva két dolog, a kamarai szakszervezeti tagság külföldön nem jelenti azt, hogy vizsgát kéne tenni a konkurencia előtt.
    Tehát választ nem kaptál, egyébként nem kellett Dj vizsgát tenniük főleg nem a konkurenciájuk előtt, függetlenül ettől, még lehetnek kamarai tagok.

  123. D-Lord | 2009 02 11 | Válasz

    Szervkereskedőkről soha nem beszéltem, viszont III/III-or igen! Érdekes te jutalmaztál III/III-as ügynököket életműdíjjal. Biztos véletlen?! Biztos véletlen hívtátok meg erre a bulira. Biztos véletlen, hogy Spigiboy és Társai már 1990-előtt is lemezlovasok lehettek, ez nem véletlen ez azért lehetséges mert III/III-as ügynökök.

    Írtál nekem levelet Zsolti? Mit írtál benne? Le akarod buktatni ezt a drogos brigádot, vagy le fogod tagadni már megint?

    Ne hazudozzál már Zsolti, te is elmondtad, hogy ez egy drogkereskedő brigád. De nem kell bevallanod, mindenki aki lejár oda tudja. Ahogy azt is, hogy ettől a kábítószer kereskedő rendőrbűnöző csapattól minden kitelik. Igen a gyilkosság is.

    De biztos azért kellett, lemondania Báránynak mert csúnyán beszélt, meg nem akart ártani a Dj szövetségnek stb. Ember nincs aki hinne nektek már Zsolti.

  124. D-Lord | 2009 02 11 | Válasz

    1: A diszkók adjanak számlát, a belépőről!
    2: Adjanak számlát az italról.
    3: Adjanak számlát a ruhatárról.

    Mikor kaptatok ti diszkóba számlát valamiről? Mikor?

    Ezek törvényekről beszélnek miközben alap törvényeket nem tartanak be. Szóval ez a vicc, hogy miközben itt a lemezlovast el akarják számoltatni, közben a diszkó tulajdonos nem ad számlát semmiről. Neki mindent szabad, neked semmit.

  125. Ákos | 2009 02 11 | Válasz

    Nem akarok beleszólni az okoskodásodba, de ahova én járok, mindig kapok számlát a belépőről is, a ruhatárról is és fogyasztásról is. Nyilván máshol csalnak meg nem ez az általános, de ilyen is van.

  126. Jeszenszky Zsolt | 2009 02 11 | Válasz

    Ákos, ezek szerint egy helyre járunk, csak nem tudunk róla? ;)

  127. Ákos | 2009 02 11 | Válasz

    Merem remélni hogy nem ;)

  128. Jeszenszky Zsolt | 2009 02 11 | Válasz

    ez elég csúnya, ugyanakkor beszédes válasz volt egy jobbkézre

  129. DjZoNe | 2009 02 11 | Válasz

    Zsolt,
    nem hiszem, mert akkor téged is lehetne látni a pultban Bandi mellett.

  130. Ákos | 2009 02 11 | Válasz

    Zsolt! Valóban csúnya vagyok és valóban csúnyákat mondok, néha viccből, néha komolyan. Akik ismernek, tudják hogy mikor melyik áll fenn. Te nem ismersz.

  131. DjZoNe | 2009 02 11 | Válasz

    De azért még állítólag szeretünk.

  132. Jeszenszky Zsolt | 2009 02 11 | Válasz

    :)
    DjZone, diszkópultban én csak nyáron állok, ilyenkor télen max. a bárpultnál, annak is a túloldalán. Bandihoz egyszer-egyszer szívesen lemegyek, de valahogy a Morrison’s korosztállyal már nehezebben találjuk meg a közös hangot egymáshoz. :)

  133. Ákos | 2009 02 11 | Válasz

    Most akkor hirtelen elsírom magam a meghatottságtól :)

  134. DjZoNe | 2009 02 11 | Válasz

    Zsolt,
    tudom, hogy csak nyáron zenélsz:)

  135. Ákos | 2009 02 11 | Válasz

    Persze, mert oda is a blogoszféra jár :)

  136. rootkiller | 2009 02 11 | Válasz

    Mondok valamit Zsolti! Szeretem az ilyen felkészült embereket. ☺

  137. Omlás | 2009 02 12 | Válasz

    Zsolti!

    Szerintem téged vezettek félre. Itt nem arról van szó, hogy vki el akar kezdeni diszkózni, karaokezni, és azt betanítják, azaz szakmát adnak neki, mint Te említed, hanem arról, hogy akik évek óta űzik ezt, azt akarják megsarcolni. Ez azért köszönőviszonyban sincs a Te műkörmös vizsgáddal.

  138. D-Lord | 2009 02 12 | Válasz

    Zsolti van telefonszámod? Beszéljünk már telefonon, nyugodtan, higgadtan!?
    Mit szólsz hozzá?

    Emailom tudod, ha gondolod én is elküldhetem a számom, vagy te nekem a tiédet. Ahogy neked jobb.

  139. DjZoNe | 2009 02 12 | Válasz

    D-Lord, ha ugyis tudod az e-mail címét miért nem ott kéred el? :)

  140. Ákos | 2009 02 13 | Válasz

    Hátha beírja ide :D

  141. shop | 2009 03 15 | Válasz

    Kedves Zsolt. Csak nektek szakma, ezt értsétek meg végre. Nem értem mi alapján tudjátok összehasonlítani a különböző stílusu zenéket játszó embereket. Hogy kerülhetnek egy szabályozásba az ún. “Top Djk és olyan meberek akik olyan stílusu zenét játszanak amiről valószínüleg még sosem hallottak a tisztelt szövetség tagjai. Hosszabb lett mint szerettem volna és közben rájöttem, hogy leginkább ez a szakma szó piszkál az egészben.
    Ui: Az USÁt a legjobban működő országok között emlegetni jelenleg szerintem furcsa.

  142. Luke Sky Walker | 2009 03 16 | Válasz

    Legyünk őszinték, Jeszenszky Zsidó, Spiegelhalter zsidó, Bárány Attila Zsidó. Szinte mind zsidó. (Shit) A zsidó lemezlovasok erőltetik ezt a kérdést. Ez egy zsidókból verbuvált horda. Arról szól ez a törvény, hogy pár zsidó gyerek félti a lóvét és pozíciót. Hogy értsd, a régi zsidó ügynökökből verbuvált horda szerint felhígult ez a szakma, a valóság azonban az, hogy megjelentek a Jedik, akik minden téren lemossák a Shiteket (Zsidókat) és próbálják törvénnyel ellehetetleníteni őket. Magyarul a zsidó lemezlovasok, egymást ajnározták és nyilván ha nem az általuk válogatott zsidó gyerekek fognak zenélni, akkor azok a Magyar srácok producerek akik százszor tehetségesebbek ezeknél a zsidó gyerekeknél, de ez sokba fáj ezeknek a zsidó lemezlovasoknak… :P

  143. DjZoNe | 2009 03 16 | Válasz

    Azért ebből a cionista összeesküvés fóbiából vegyünk vissza szerintem.

  144. rootkiller | 2009 03 16 | Válasz

    Azért szerintem van valami a dologban. Nekem nem a zsidókkal, cigányokkal, stb. van bajom, hanem a szar emberekkel, szar ócska zsidókkal, cigányokkal, magyarokkal, stb. És igenis ismerek rendes becsületes zsidót, és rendes dolgozó cigányt is.

  145. Ákos | 2009 03 16 | Válasz

    Az azért poén, amikor valaki azt hiszi, hogy attól hogy a cigányozás után odabassza hogy ismer dolgozót is, akkor attól nem lesz rasszista :D

  146. Luke Sky Walker | 2009 03 17 | Válasz

    Igazad van Rootkiller, vannak becsületes zsidók, csak éppen nem azok akikről beszélünk.
    Élősködnek a zenén, egymást ajnározzák, egymás számait játsszák rotációban, hiszen annál több lóvét kapnak a mahasztól. Ez nem cionista összeesküvés elmélet ezek a tények. Vagy másik, én megveszem a beatportról a zenéket, és faxokat kell küldenem ennek a zsidónak tracklistet stb, hogy felmatricázza? Milyen alapon, mert ő a zsidó külügyminiszter fia? Evidencia, hogy legális helyről veszed a zenét, de nehogy már ennek a zsidó gyereknek fel keljen matricázni ahhoz, hogy azt játszhasd? Milyen alapon? Előbb utóbb gázkamra lesz, ezért utálják ezeket az arabok is. Ezeket mindenki utálja már, leginkább a cigányokhoz hasonlíthatóak. Mind a kettő erőszakos, mind a kettő gyilkol, lop, hazudik és csal.

  147. Ákos | 2009 04 03 | Válasz

    http://index.hu/video/2009/04/01/hiba/

  148. Archangel | 2009 04 16 | Válasz

    http://www.youtube.com/watch?v=xFB7k-Q7Btw

    A jogdíjnak nevezett átalánnyal, így sikkasztják el zsarolás utján a pénzeket a Mahaszon keresztül a lemezlovasoktól és a producerektől a dj szövetség vezetői, akik egyébként mahasz tagok is!

    Szóval ennyit erről.

  149. Archangel | 2009 04 16 | Válasz

    A videó végén hallhato tanácsot amit Feldmayer Péter mond mindenkinek meg kéne fogadni!

  150. Jud Süss | 2009 04 17 | Válasz

    http://video.google.com/videoplay?docid=-5744815176653048238

    Amit a srác csinált videót, egy az egyben olyan mint a Jud Süss! Gyerekek nézzétek meg a srác videóit, mindet, egy az egyben Judd Süss.
    Jeszenszky Zsolt a Jud Süss!

  151. Halál | 2009 04 17 | Válasz

    Le gyilkolni őket! Le kell gyilkolni a jeszenszkyt le gyilkolni bárányt, minden zsidó parazita féreg lemezlovast LE KELL GYILKOLNI! Le kell gyilkolnunk őket! Gyilkoljuk le mind! Tényleg legyilkolták a zsidó geci paraziták a gyerekeket! Gyilkoljuk le Mind! El kell vágni a torkát mindnek!

  152. Király András | 2009 04 23 | Válasz

    Törvényes vizsgálat kell ide!
    Törvényes vizsgálattal kéne pontot tenni az ügy végére, ami úgy néz ki lehetetlen hiszen nincsen Magyar jogállam. Ugye felmerül az emberben, hogy ha a hatóságok nem hajlandóak kivizsgálni akkor mit lehet tenni?! Én már bent voltam az ombudsmani hivatalban, megtettem ott is a panaszomat, és ha kell naponta feljelentést fogok tenni, bejárom az összes újságot a médiát mindenhova elmegyek, addig megyek, amíg ezt a gusztustalan gyilkosságot és ami hozzá tartozik, nem tudja minden ember!

  153. Villáminterjú | 2009 04 23 | Válasz

    Villáminterjú Jeszenszky Zsolttal, a Magyar Hanglemezkiadók Szövetségének munkatársával, a Magyar Lemezlovas Egyesület elnökével

  154. Trisha | 2009 04 23 | Válasz

    http://szily.blog.hu/2009/04/23/title_83752

  155. IZ | 2010 07 07 | Válasz

    Kedves Zsolt, feltéve, ha olvasod még ezt.
    Nem vagyok egy nagy discorajongó, de a hozzáállásod kiborít. Undorító álszent köcsög vagy.

Szólj hozzá

Itt szabad hozzászólni, vitatkozni, egyetérteni, hőbörögni, meg mindent, amíg valaki értelmes módon teszi ezt meg, és nem személyekedve.

Önmagában azért, mert az nem konstruktív, másrészt pedig mert az ilyen hozzászólásokat megírni sem érdemes, úgysem fognak megjelenni, mivel megjelenés előtti előmoderálás van érvényben.

A hozzászólásokra vonatkozó szabályokat itt olvashatod el részletesen.