Egy kis Spaghetti, ahogy ma csináltam :)

Nos, ma gondoltam egy merészet, és mivel a tegnap esti programom elhúzódott ma reggel 7-ig, ami datált számomra egy stabil dél utáni ébredést nem nagyon volt kedvem kommersz helyen ebédelni, ezért úgy döntöttem, hogy alkotok valami egyszerű, mégis fenséges csodát magamnak, így most ez fog következni.

Spaghetti

Az egészben a pláne annyi volt, hogy próbáltam megtörni az “előveszem a kész szószt, kifőzöm a tésztát, összekeverem és jó” bűvkörét, és valami érdekeset kihozni belőle, egészen rövid idő alatt.

Bár az alap jó volt, mivel eredeti olasz szószból dolgoztam, és a csillapíthatalan sznobságom kedvéért olasz tésztát is használtam. A szószt megbolondítottam még fekete borssal, oregánóval és egy kis fokhagymával, valamint – mivel csak az itthoni olasznak eladott szószok sósak, az eredetiek nem, így – még sóval is gazdagítottam az összhatást. Ami megillatolva már egészen jónak tűnt.

A tészta is készen lett eddig, már csak össze kell rakni egy tálba, no meg a sütőt beindítani.

A felhasznált sajt olyan 13 deka pannónia volt, amit nem reszeltem, hanem csíkoztam, valamit egy kis füstölt sajt is ment a massza tetejére. Valamint egészen sok zöld olvia bogyó.

Amikor a tűzálló tálban rakva már késznek tűnt a dolog, akkor, a szósz üvegébe engedtem némi vizet, és a híg folyadékot az egész massza alá öntöttem, és így nem fog megégni az alja, és kiszáradni sem fog a tészta amíg a sajt ráolvad. No meg, válság van, az üveget is kitakarítottuk.

A képeket elkezdtem lementeni a gépről, és mire végeztem már készen is volt a sütési művelet, így egészen gyorsan el is készültünk.

Szóval így készült egy nagyon gyors Spaghetti, olyan 35-40 perc alatt

Hasonló bejegyzések

6 Hozzászólás

  1. Encsi | 2009 03 23 | Válasz

    Nyamesz, ügyes voltál :) bár nem volt jó ötlet így 3:14-kor megnézni, mert éhes lettem :D

  2. kicsinapsugar | 2009 03 23 | Válasz

    lehet, hogy a képek miatt, de nekem ez nem tetszik (ez ilyen finom kifejezés volt, mert asszonygák nekem sokakat megbántok)
    tegnap, kényszerből – még mindig nem nagyon főzök, és időm sincs rá – ettünk egy ilyen kész szószt. hááááát 3 falatot tudtam enni belőle. aztán átadtam a márknak. ő mindenevő. nálam még mindig a saját paradicsomszószom a nyerő.

  3. Ákos | 2009 03 24 | Válasz

    mer’ finnyás vagy. :)

  4. Ákos | 2009 03 24 | Válasz

    napsi, ilyet fogok neked venni:
    http://m.blog.hu/ho/homar/image/200903/minikokusz.jpg
    csupa finomság van benne :D

  5. kicsinapsugar | 2009 03 24 | Válasz

    azzal nincs semmi baj. :)

  6. varnyu | 2010 02 10 | Válasz

    ügyes vagy! még sose próbáltam olaszos tésztát pannónia sajttal, pedig imádom. legközelebb ki fogom próbálni :) ha csak meg nem eszem tésza főzés közben :D

Szólj hozzá

Itt szabad hozzászólni, vitatkozni, egyetérteni, hőbörögni, meg mindent, amíg valaki értelmes módon teszi ezt meg, és nem személyekedve.

Önmagában azért, mert az nem konstruktív, másrészt pedig mert az ilyen hozzászólásokat megírni sem érdemes, úgysem fognak megjelenni, mivel megjelenés előtti előmoderálás van érvényben.

A hozzászólásokra vonatkozó szabályokat itt olvashatod el részletesen.