Vértes András miniszterelnöknek?

Nos, a képviselő funky nevű közéletinek csúfolt blog elkezdtek pedzegetni Vértes András családi és üzleti hátterét. Most konkrétan több dolog miatt is zavar, ebből csak az egyik az, hogy személyesen ismertem őt, és több ízben találkoztam vele.

Szóval, a kedves blog író azt pedzegetni, hogy Vértes András is “ügynök”, csak nem Medgyessy-féle. Másrészt prezentáltak egy Amagram részletet, amelyben Vértes András és Ágotaként szerepelnek, mint Smaragdok. Ami már egyébként sem valós, de az most apróság.

Az érdekelt-e bárkit is, hogy Bajnai Gordonnak, a keze alatt ment csődbe cég (Hajdú-Bét ügy), és most ő osztja az EU-s pénzeket? Senkit.

Összeszedtem pár olyan, ismert ember, akinek volt közük az Alticor cégcsoporthoz, és emelett közszereplők is.

Elsőnek álljon itt a politikai életből Doug Weed, aki George H. W. Bush, egyik tanácsadója volt, a Fehér házban. Ezen kívül több könyvnek is a szerzője, és egyedi stílusa miatt elismert előadó.

A második legyen Alabama állam nem rég meghalt kormányzója H. Guy Hunt.

A harmadik legyen Tony Henderson az Új-Zélandi kosárlabda válogatott (Tall Blacks) szövetségi kapitánya, aki szintén cirka 30 éve építi a saját vállalkozását.

Ha már sport, Tim Foley, a Miami Dolphins játékosa, aki a lehető legmagasabb üzleti szinten áll jelenleg.

A végére pedig itt egy videót, ahol elismert emberek beszélnek a cégről. Olyan emberek, akiknek üzletileg nincs közük a céghez. (Thomas Donahue, Sam Jadallah, Richard Karlgaard, stb )

Önmagában érdekes tény, hogy az átlag emberek általában megvetik, lenézik, de minimum nem értik, hogy miről szól az egész. Ha tényleg ilyen rossz, miért lehetett az Amerikai kereskedelmi kamara elnöke évekig Steve Van Andel, és miért lehet a másik alapító fia Doug DeVos a WFDSA elnöke?

Szóval, vissza az eredeti témához. Tegyük félre azt, hogy ez mennyire suttogás, vagy mennyire nem. Illetve mennyire taktikai a jelölés, vagy mennyire valós. Engem most öszintén a vak, bárgyú, nem-gondolkodás bánt.

Van egy iparág, ami telítettebb, mint bármelyik másik, ahol több a kontár cég, mint akármelyik iparban, ahol több pancser vállakozó van, mint bármelyik területen. És ebben az iparban egy olyan céggel dolgozik valaki, amelyik a világon a legnagyobb, a hivatalos forgalma alapján vezető. Az illető pedig idős kora ellenére kezdte el elsajátítani a szakma fortélyait, és épített fel – a meglévő üzletei és vállalkozásai mellett – egy másik sikeres családi vállalkozást.

Mi ezzel a gond?

Hasonló bejegyzések

66 Hozzászólás

  1. Wolf | 2009 03 25 | Válasz

    Az a gond vele, hogy az Amway ugyanarra a motívumra épül fel, mint bármelyik szekta, csak itt Istent terméknek, a paradicsomot boldog öregkornak, a vezért meg gyémántfokozatú gurunak hívják. A csalik jól működnek: a termékek közt biztosan vannak jók, a boltok árrést minek fizetnénk ki feleslegesen, sőt ha belépek, még több kedvezményt is kapok. Sőt, ha mást is beléptetek, akkor utánuk is kapok… Nekem még minden ismerősöm zombivá vált, aki belépett és nem tudott időben kiszállni. A teljes élete, kapcsolatrendszere átalakult, csak a termékről tudott beszélni mindenkivel, a boldog nyugodt öregkorról meg a kis munkával szerzett nagy pénzről, és egy idő után (mikor mindenki unta) csak a hasonlóak közt érezte jól magát. Egy barátomat elcsalták egy rendezvényükre, azt mesélte, hogy még a vidám vasárnapnál is sokkal durvább. Pedig…

  2. DjZoNe | 2009 03 25 | Válasz

    Ez egészen vastagon általánosítás. Te láttál és tapasztaltál valamit, valakitől, aki kiváltott egy termék forgalmazói jogot, és valahogy csinálta az üzletet.

    Járnak körültted nap, mint nap olyan emberek, akik kultúrált és felnőtt módon képesek networking vállalkozást építeni, de még sem lóg minden zsebében mosópor.

  3. marosy | 2009 03 25 | Válasz

    Egyszerű adócsalók:
    “Canadian Tax case
    In 1983, Amway pleaded guilty to criminal tax evasion and customs fraud in Canada, resulting in a fine of $25 million CAD, the largest fine ever imposed in Canada at the time.”
    Egyáltalán fizetnek a hálozati tagok adót Magyarországon? Minden árucikk után befizetik az áfát? Befizetik a TB járulékot a munkájuk után? Vezetnek munkaidő nyilvántartást?

    Engem is be próbáltak szervezni, egyszerűen nem szimpatikus ez a társaság és kész! Ne próbáljanak rábeszélni semmilyen termékre.
    A Vértes pedig egy nagy nulla, aki azt mondta, hogy a válság nem fog begyűrűzni Magyarországra. Egy lúzer.

  4. DjZoNe | 2009 03 25 | Válasz

    Egyéni vállalkozók, nagyrészt, vagy valamilyen céget alapítanak erre a tevékenységre, amennyiben pénzt vesznek ki az üzletből. Amennyiben a bónuszt jóváírásként kapják meg, az nem adóköteles, ezért jogi személynek sem kell lenni hozzá.

  5. Dodo | 2009 03 26 | Válasz

    Vannak emberek,sajnos akik rámenősen,erőszakosan próbálják építeni az üzletet és negatív hatást alakítanak ki az Amway cégről.Ezek az emberek semmiféle tartós sikert nem tudnak elérni.Ráadásul a környezetük is megutalja Őket.Joggal!Azonban nem szabad általánosítani.Azok az emberek akik komoly sikereket érnek el el korrekt módon építik az üzletüket.A rendezvények vidám,pozitív hangulatban zajlanak.Azonban,nem szekta,nem vallási szervezet.Az Amway Hungária Marketing Kft természetesen fizet adót a magyar államnak és a kiemelt adózók közzé tartozik. Az Amway Független Vállalkozók is fizetnek adót.Nem rendelkeznek azonban vállalkozói engedéllyel a törzsvásárlók.Ők azonban csak saját használatra rendelhetnek terméket.

  6. Dodo | 2009 03 26 | Válasz

    Vértes András közgazdász,pénzügyi szakember.A Magyar Gazdaságkutató Zrt elnöke.Nem az Amway miatt lett kormányfő jelölt.Egy politikus jelöltet lehet szeretni és utálni.Ilyen a politika.

  7. Dodo | 2009 03 26 | Válasz

    Mindenkit, aki politizálásra adja a fejét az ellenfelek igyekszenek lejáratni.Ez van Magyarországon már 20 éve.

  8. dodo | 2009 03 26 | Válasz

    Dr.Göncz Dániel ügyvezető gyémánt az Amway üzletbe és sokkal nagyobb kereskedelmi hálózatot hozott létre,mint Vértes András.Ő Göncz Kinga külügyminiszter testvére és Göncz Árpád volt köztársasági elnök fia.Göncz Kinga az MSZP EP listavezetője. Megvan az esélye, hogy az Ő fejére is ráolvassák,hogy testvére az AMWAY céggel van kapcsolatban.Tudok FIDESZES polgármesterekről akik aktívan építik az Amway üzletet.Dr.Tóth Csaba a MIÉP szekszárdi politikusa pedig gyöngy,rubin, alapítói platina az Amway üzletben.Dr.Tóth Csaba az IWIW-en közétette,hogy kormányellenes tüntetéseket szervez.Még az is lehet,hogy ha Vértes András lesz a miniszterelnök , akkor Tóth Csaba fog ellene tüntetést szervezni.Az Amway nem politikai szervezet,hanem egy cég,amely különböző világnézetü, és különböző gondolkodású független vállalkozókkal áll üzleti kapcsolatban.Nem foglalkozik senki politikai nézeteivel.Egy szekta nem tűrne meg ennyire különböző embereket.

  9. Dodo | 2009 03 26 | Válasz

    Az Amway céget 1959-ben alapították Amerikába. Magyarországon a cég 1991 óta van jelen.Csaló cégek nem tudnak ilyen sokáig megmaradni a piacon.Nem ügynöki munka és nem házalás.Igaz voltak a 90-venes évek elején ostoba emberek akik elkezdtek Amway termékekkel házalni. Ezek a szerencsétlenek nem kerestek semmit és saját magukat tették nevetségessé. Egyébbként a cég tíltja a házalást.Érdemes hiteles embereknél tájékozódni ezen üzleti lehetőségről.Ügynökösködéssel nem lehet profi hálózatot kiépíteni.A rámenős,”agreszív” hálózatépítőket pedig el lehet küldeni a fenébe. Az ilyen emberek a szakma szégyenei.

  10. Dodo | 2009 03 26 | Válasz

    Ezért teljesen értelmetlen Vértes András jelöltsége miatt az Amwayt negatív tényezőként említeni. Politikai szerep vállalásához az Amway cégnek semmi köze.

  11. Sziszi | 2009 03 26 | Válasz

    Vértes András Nem az elején csatlakozott az AMWAY rendszerhez. Amikor Ő belépett, már a cég hosszabb ideje jelen volt a magyar piacon. Az tény, hogy profi módon jelentős kereskedelmi hálózatot hozott létre.

  12. Dreamer | 2009 03 27 | Válasz

    Gondolom olvastátok az indexen azt a gáz cikket… a témában meglehetősen járatlan ember az amwayt pocskondiázza, miközben még a wikipediánál is kevesebbet tud a témáról, mindamellett szerzői jogokat sértve felrakott egy tök régi n21 Vértes beszédet jól megvágva
    Dodonak meg igaza van :)

  13. dodo | 2009 03 27 | Válasz

    Tekintettel arra,hogy Vértes András a Magyar Szocialista Párt miniszterelnök-jelöltje,ezért, elsősorban a jobboldali sajtó támadja pl Magyar Nemzet.Az Amwayt is jobboldali újságírók piszkálják.Az is hülye aki elhiszi,hogy a Magyar Gazdaságkutató Zrt elnöke valami ” házaló ügynök”! Sajnos nem értik,hogy a házalás és a profi hálózatépítés között hatalmas különbség van. A tisztelt jobboldali sajtó megérthetné végre,hogy az Amway nem politikai szervezet.A cég nem foglalkozik partnerei politikai nézeteivel.Több FIDESZES polgármester aktívan építi az Amway üzletet. Dr. Tóth Csaba a nagyon is jobboldali MIÉP szekszárdi politikusa pedig gyöngy,rubin, és alapítói platina szintet ért el az Amwayban.Testvére Tóth Árpád pedig gyémánt.Az Amway cég soha nem folyt bele a magyar pártpolitikába!! Azonban azt nem tílthatja meg, partnereinek,hogy élve állampolgári jogaikkal részt vegyenek a közéletbe. Megjegyzem, ha jobboldali lenne a miniszterelnök-jelőlt, akkor a baloldali sajtó hordana össze tücsköt,bogarat.Az Amway egy hivatalosan müködő cég. Bárkinek joga van elkezdeni a hálózatépítést. Az Amway egyáltalán nem foglalkozik az emberek politikai nézeteivel.

  14. dodo | 2009 03 27 | Válasz

    A Tesco, vagy más kereskedelmi cégek sem foglalkoznak azzal hogy partnereik, vásárlóik milyen politikai nézeteket vallanak.

  15. dodo | 2009 03 27 | Válasz

    Kovács KOKÓ István korábban előadóként részt vett az egyik Amway rendezvényen. Nagy sikerű előadást tartott, Vágyi Jenő James ügyvezető gyémánt vendégeként. A bokszoló világ, Európa és olimpiai bajnok Kokórol van szó, aki valószínüleg 2010-ben a Fidesz parlamenti képviselő jelöltje lesz.Amway kapcsolata miatt jövőre esetleg Őt fogja támadni a baloldali sajtó?

  16. DjZoNe | 2009 03 27 | Válasz

    Dreamer, egyébként a feltével annyira nem régi.
    Ezt az előadást előadta az országban több helyen is, ha jól rémlik ez a szegedi előadás, ahol is kb a 4. sorban ültem :)

    De tényleg szépen meg lett vágva.

  17. Sziszi | 2009 03 28 | Válasz

    Schmitt Pál a Magyar Olimpiai Bizottság elnökeként,korábbi időszakokban,több millió forintott fogadott el az Amway cégtöl.Nem a saját céljaira! Több,korábbi felkészülési időszakban az Amway Hungária Marketing Kft a Magyar Olimpiai Csapat Aranyfokozatú Támogatója volt.Tehát az anyagi támogatást a sportolók felkészítésére,utaztatására fordították.AZ AMWAY és MOB ,több korábbi felkészülési időszakban hivatalos szerzödésben, parneri jogviszonyban állt egymással.Aki ebben kételkedik ,kérdezze meg a Mob-ot.Schmitt Pál jelenleg a FIDESZ egyik alelnöke és EP listavezetője.Jön az EP kampány.Hány újságíró fogja Schmitt Pál szemére vetni,hogy az általa vezetett MOB, régebbi felkészülési időszakokban több millió forint támogatást fogadott el az AMWAY cégtöl???

  18. dodo | 2009 03 28 | Válasz

    Hány újságíró fogja majd Göncz Kinga külügyminiszter,MSZP EP listavezető szemére vetni,hogy testvére Dr.Göncz Dániel ügyvezető gyémánt az AMWAY üzletben??? Vértes András feleségét is kikezdte a sajtó: ” Vértes András,feleségével együtt Amway ügynökként termékkel házal” Persze hatalmas naivitás kell,ahhoz,hogy valaki elhiggye,hogy a Magyar Gazdaságkutató Zrt közgazdász diplomás elnöke és mérnök diplomával rendelkező felesége ” felcsapott házaló ügynöknek”. Aki ezt elhiszi az ostoba, vagy naív.Profi AMWAY hálózatépítésnek semmi köze nincs sem az ügynöki,sem a házaló tevékenységhez.

  19. én | 2009 03 29 | Válasz

    Hát az újságírók egy külön állatfaj, a mások mocskolásából lejáratásából élnek. Szégyellhetnék magukat, hogy egy ilyen értékes Amway céget és értékes partnereit akik a jobb világért tesznek mocskolják. És ha jol tudom az ujságiro feladata a tények közlése, nem pedig elfogult hazugságok, primitiv megközelitések közlése és a tudatlansága bemutatása.
    Dehát az ő primitiv szintjükön el sem tudják képzeli mi is ez a munka és nem is méltók rá!
    Ő kis életük pocskondiázásból áll. Mi meg addig segitünk embereknek segiteni önmagukon…
    És nem érdekel az alpári ujságírói megnyilvánulás. Ők ilyen emberek, saját primitiv életfelfogásukat adják közre.
    Amugy meg Amway olyan óriási cég, hogy nem sok vizet zavar hogy Mo-on ki mit hisz rola, vagy gondol. A világ jelentős emberei ismerik, tisztelik, támogatják és szeretik.
    Többi proletár meg bekaphaja!!!

  20. én | 2009 03 29 | Válasz

    Álljon elém az a bizonyos szakatt, névtelen ujságiró, szivesen meghallgatom alpári gondolatvilágát. Egy ilyennek egy szájbaverés kéne.
    Nekem ne mondja senki hogy ember az ilyen!
    Söpredék, semirekellő, ahelyett hogy lemenne bányába dolgozni. Ott talán haszna lenne.
    Korcs nyomorék ujságíró!
    Szivesen leköpném, jobbat ugyse érdemel.
    Mondja meg valaki mi a neve majd én elmondom neki véleményemet munkásságáról…

  21. dodo | 2009 03 30 | Válasz

    Hát talán más stílusban kellene fogalmazni.Vértes Andrást és feleségét eléggé méltatlan támadás érte a sajtóban.Azonban ennek ellenére nem használt egyetlen dúrva kifejezést sem ami esetleg sértené az újságírói szakmát. Itt sem szabad álltalánosítani! Vannak rosszindulatú újságírók is,azonban vannak olyanok is akik igyekszenek tárgyilagosan tájékoztatni az embereket.

  22. dodo | 2009 03 30 | Válasz

    Egyébbként Vértes Andrást és az MLM üzletágat azt követően kezdte el támadni a sajtó egy bizonyos része, miután bejelentette, hogy bizonyos feltételekkel elválalná a miniszterelnökséget. Egyébbként az elmult 20 évben az összes kormány odafigyelt az általa vezetett Gazdaságkutató Zrt pénzügyi elemzéseire.Az persze tény,hogy a politika sokszor az ellenkezöjét csinálta, mint amit a közgazdászok javasóltak.Kupa Mihály közgazdász, volt pénzügyminiszter is elismerte,hogy a politikát mind a jobb,mind a baloldalon a populizmus és demagógia jellemzi.Vértes András azonban soha életében nem volt politikus.Közgazdászként kérték fel kormányfőnek.

  23. Vilu | 2009 04 02 | Válasz

    T. Wolf!
    Nem kell prüszkölni, ha valaki jobb életformát teremt magának és a családjának! Gondolom, hogy minden reggel boldogan mész a munkahelyre, hogy a főnököd elképzelését,vágyait megvalósítsd!Talán minimál bérért!
    Amit rosszallóan beállítasz, az olyan, mint amikor az 1800-as években néhányan meggyőződéssel állították, hogy a gőzmozdony sose lesz gyorsabb és jobb a lónál. A kereskedelem is fejlődik, amit egyesek a tudatlanságuk miatt szektákhoz hasonlónak gondolnak. Tudom, a Föld lapos, és vannak boszorkányok!!
    Senki nem akadályoz meg abban, hogy a pénzed a TESCO-ba vidd! Csak onnan sosem kapsz visszatérítést! Van aki kifogást keres, van aki pénzt! Üdv.

  24. én | 2009 04 02 | Válasz

    Hát igen :)
    Régen azt hittéj az emberek hogy a Föld lapos és ha a végére érünk akkor lepottyanunk a semmibe. Aki meg azt mondta hogy kerek azt kiröhögték… Az emberi tudatlanság mindig mindenhol burjánzik. De nem baj nem kell mindenkinek sikeresnek lennie. Menjenek csak a boltba szórni a pénzt, aztán a sorra melozni. Nekik ez az értelmi szintjük. Ösztönlények…
    Legyen kaja, pia, tető meg sex. Környezetvédelem, saját gazdasági érdek, önmegvalósitás, célok, mások segitése meg leszarva… Ilyenek a magyarok… Tisztelet a kivételnek! Fejet hajtok az összes Multi Level Marketing partner előtt! Sok sikert Mindenkinek!

  25. Dodo | 2009 04 03 | Válasz

    Átestetek a ló másik oldalára.Jelenleg is vannak rámenős,erőszakos MLM vállalkozók.Ha valaki csak ilyen emberekkel találkozik,természetes ,hogy negatív véleménye alakul ki az egészről.Aki,bármilyen okból elutasítja,hogy MLM üzletet építsen-ebből még nem lehet következtetni az illető értelmi szintjére. A sikert és a sikeres életet meg lehet valósítani az MLM rendszereken kívül is!A környezetvédelmet pedig nemcsak az MLM cégek tartják fontosnak. Másokon szintén nemcsak az MLM-rendszereken lehet segíteni.Ez csupán egy lehetőség. Van aki él vele és van aki nem. Ha valaki belép és csinálja az is teljesen rendben van. Ha valaki elutasítja, azzal sincs semmi gond. Rengeteg olyan sikeres gyémánt van aki az elején hülyeségnek és ostobaságnak tartotta az egészet.Sokszor azért mert rámenős és erőszakos emberektől hallotta ezt a lehetőséget.Később találkoztak hiteles,korrekt emberekkel,akik egy más emberi stílusban magyarázták el a dolgot.Sok kételkedő és negatív véleményt alkotó emberből lett később gyémánt.Ezért értelmetlen a szerint minősíteni az embereket,hogy elfogadják,vagy elutasítják az MLM rendszereket.

  26. Dodo | 2009 04 03 | Válasz

    Wolf!Te valószínűleg csak rámenős Amway vállalkozókkal találkoztál, akiktől ” a falra lehet mászni” mert “hittérítő” módjára tűzön-vizen keresztül meg akarnak mindenkit győzni.Azonban a sikeres Amway vállalkozók teljesen máshogy építik az üzletet.Ez alapvetően egy korrekt, átlátható,tiszta dolog.

  27. dodo | 2009 04 04 | Válasz

    Az Amway tagsághoz csupán egy néhány ezer forint értékű információs csomagot kell megvenni.Ha valaki törzsvásárló plux státuszban lép be akkór az elején még vállalkozói igazólvány sem kell. A cég azonban csak úgy fizeti ki a jutalékot,ha a belépő később kiváltja a vállalkozó igazólványt,vagy társas vállalkozást alapít. Ezen jövedelem is adóköteles!!! A céghez különböző stílusú,különböző gondolkodású,különböző pártokra szavazó,különböző világnézetű emberek csatlakoznak. A cég senki világnézetével nem foglalkozik. Ezért is helytelen a szekta elnevezés. Egy szekta soha nem tűrne meg ennyire különböző embereket.

  28. Splendour | 2009 04 06 | Válasz

    Sziasztok!

    Nekem ez az AMWAY üzlet az EGYETLEN lehetőségem ebben a válságban, hogy túléljem a családommal!

    2 éve leépítettek az eü-ből, közel 50 évesen egy újabb szakmát kellene kitanulnom. Ezért úgy döntöttem, hogy akkor olyan szakmát tanulok ki ami a saját javamra és családom hasznára válik.

    Büszke vagyok, hogy az AMWAY partnere lehetek! Eddig még mindig kifizette a munkámat …. bőségesen!

    És hálás köszönetem a N21-nek, hogy egy pozitív társaságban lehetek és láthatom a jövőnket az elvégzett munka után.

    Szerintem nincs a világon olyan cég, ahol most a gazdasági válság közepén a partnerei fizetését (bónuszát) megduplázza, vagy éppen szuper bónuszt fog kifizetni egy 4 és fél éves projekt után. Hát IGEN, az AMWAY megteszi ezt …. Persze az elvégzett munka után.

    Az eü-ben most éhen halna a családom, akkor inkább ezt csinálom.

    Ennyit szerettem volna mondani!

  29. Takács Judit | 2009 04 12 | Válasz

    Jó estét. Én csak annyit szeretnék hozzászólni a fent olvasottakhoz,hogy fura hogy az emberek mennyire megváltoznak személyiségükben.én jelenleg 21 éves vagyok,és megértettem mi is az a passzív jövedelem.a szüleim sajnos nem tanitottak meg vállalkozó gondolkozásra,pedig nekik is jól jött volna.sajnos azt látom,hogy fiatalok,középkoruak,és idősek csak a panaszkodásból,a lustaságból,a mások hibáztatásából táplálkoznak.és eltelik egy élet azzal hogy nem tettek semmit azért hogy jó anyagi és erkölcsi életük legyen.szánalmasnak tartom azokat az embereket akik megvetik azokat akik tesznek azért hogy másoknak jobb legyen.és lehet pocskondiázni mindenkit,csak saját magát nem.én nagyon rossz véleménnyel voltam a network marketingről,mire le esett hogy miről is van szó.nekem is könnyebb volt mást pocskondiázni,és azt hinni hogy az én alkalmazotti gondolkodásom a tuti és sérthetetlen.csak üzenem ha egyszer is ráébrednek azok az emberek is amire én ráébrettem,készüljön fel jó sok fájdalomcsillapítóval mert nagyon fog fájni…
    és szeretném hálámat és tiszteletemet kifejezni a Vértes házaspárnak,akik nem csak sikeres vállalkozók,de nagyszerű és boldog,és nem utolsó sorban másolható példák.
    és még szeretném elmondani hogy köszönet az egész n21-nek,alapítójuknak,hogy ilyen környezetbe hozhatom a családom,és mindenkit akit szeretek.
    az irigyeknek pedig üzenem hogy lehet folytatni a szapulást, csak hamar eltelik az élet,kormány után kormány,csak a pénzed lesz más zsebébe.

  30. Splendour | 2009 04 12 | Válasz

    Szia Judit!

    Gratulálok! Nagyon jó helyen vagy!

    Szívből örülök, hogy ilyen fiatalon ilyen jól döntöttél!

    Pár év múlva boldogan éled az életed mint GYÉMÁNT!

    Nagyon sok sikert kívánok Neked!

    Sose add fel!!

    Go Diamond!

    Splendour

  31. én | 2009 04 13 | Válasz

    DjZoNe!

    Tatabányán van a N21-nek valami rendezvénye?
    Vagy van itt vmi magasabb szintű vezető?
    Ha vki elér vmi szintet akkor kötelező előadást tartani? Meg ugy hallottam, hogy N21 ben kevés a termékismeret igaz ez?
    Meg hogy egymás alá léptetik be embereket, azt sem tudják ki a szponzoruk meg jellemzően pont ezért egy 21%-os semit sem keres… És ez a Team21 állitolag az Amway által tiltott, mainpulativ modszer. HOgyhogy akkor mégis még merik alkalmazni? Cég részéről nem tesznek semmit?

  32. Dodo | 2009 04 14 | Válasz

    Tudomásom szerint Komárom-Esztergom megyében Dorogon van a Network 21 szervezetnek nyílt marketingje. A megyében lakik Petróczi Tamás smaragd független vállalkozó. A Network 21 módszereit az Amway cég hivatalosan engedélyezte. Az Amway nem hagyna jóvá etikátlan vagy tisztességtelen módszert.A Network 21 szervezetet 1989-ben alapította Amerikában Jim Dornan. A szervezet európai alapítói Hans és Eva Nusshold.Ők 1985-1993 között fosters szponzoraikkal Max és Marianne Schwarzzal dolgoztak együtt-lásd régebbi Amagram újságok.A Nusshold házaspár 1994-től teljes egészében nemzetközi felső vonaluk a Dornan házaspár Network 21 módszerét követi.Egy 21%-lékos,platina,gyémánt stb pont annyi pénzt keres mint más Amway szervezetekhez tartozó vezetők. Az Amway nem tesz semmilyen különbséget a kifizetések terén.Az Amway legfelsőbb vetetői a céget alapító családok tagjai rendszeresen részt vesznek előadóként a Network 21 amerikai rendezvényein.

  33. Dodo | 2009 04 14 | Válasz

    Ha Te,személyesen bármilyen szabálytalanságot észleltél akkor ajánlott-tértivevényes levélben panaszt tehetsz az Amway Hungária Marketing Kft igazgatójánál. A cég a panaszodat kivizsgálja és írásban válaszól.

  34. Dodó | 2009 04 14 | Válasz

    DjZoNe! “én” kérdése Neked szólt. Igaz, a saját ismereteim alapján reagáltam rá, azonban “én” a Te válaszodra kíváncsi.

  35. Dodo | 2009 04 14 | Válasz

    A Team 21 módszert amerikai és ausztrál koronás követek dolgozták ki és az Amway hivatalosan engedélyezte. A Network 21 szervezet szintén az Amway engedélyével müködik.

  36. DjZoNe | 2009 04 14 | Válasz

    Ez mondjuk azért ebben a formában nem igaz :)

    Az ellátócég jóváhagyása nem kell egy új oktatási cég létrehozásához, viszont ha nem etikusan működik, akkor jönnek a figyelmeztetések, és a retorziók.

  37. én | 2009 04 14 | Válasz

    Dodo te mindig szabványos választ adsz csak nem a kérdésre felelsz… Azt hiszem elbeszélünk egymás mellett…
    Az Amagramban is szerepelt, hogy az egymás alá beléptetés MANIPULATIV tevékenység, és TILTOTT…
    Na ezt alkalmazza ismereteim szerint a Team21 meg talán a Net21 is.
    Azt én is tudom h szervezettől függetlenül ugyanabbyit fizet cég, de én azt irtam h egymás alatt ha vannak emberek akkor gyakran megesik h pl egy 15 vagy 21% os 0 ft-ot keres az alulrol felfele kifizetési szabály miatt…
    Ezt nem érted :S

  38. DjZoNe | 2009 04 14 | Válasz

    én,
    a Team21 mint módszer önmagában nem illegális. Ugyanis hogy te személyesen hogyan struktúrálod az új üzlettársaidat, az a te saját személyes üzleti dolgod.
    Nyílván ezt nagyon nagyban űzni illegális. Ahogy például lehet osztogati cdket szerbiában, viszont ha kimész 50.000 cdvel, ki fognak zárni.

    A félreértések elkerülése végett a Team21 módszer, ami magyarul “A csapat megközelítés” névre hallgat egy Network21-es vezetők tapasztalataiből összeállított mélységépítési módszer.

    Egyébként önmagában nem Team21-es sajátosság, hogy valaki alatt nagy forgalom generálódik ő mégsem keres belőle.

    Például a Kajtár házaspár, akik az én közvetlen szponzoraim gyémántok kb 1 éve. Az ő szponzoruk a fiuk, aki most már platina, de évekig 0 pont forgalma volt, holott Erika és Marci már akkor sok sok milliós forgalat generáltak alatta.

    Vagy menjünk messzebb, Mitch Salanak volt egy felsővonala, akik inaktívak voltak, majd kiléptek, amikor a Salaék már dupla gyémántok voltak.

  39. én | 2009 04 14 | Válasz

    Nem én mondom azt h ilegális hanem az Amagram ban volt…
    Manipuláció néven, amikor nem tudja a szponzorált h ki is a szponzora, mert mondjuk az én ismerősöm 5. alattam levő alá kerül.
    Ez a TEam21 legalábbis a Demeter egy nyilt MT n igy magyarázta.
    10 ember egymás alá, akiket fölöttem levők tesznek alám és ha ez megvan akor jön a következő láb.
    Szóval azért van hogy 0 ft ot keresnek egyesek, mert nincs szélességük.

  40. Dodo | 2009 04 15 | Válasz

    Természetesen a sikerhez fontos a szélesség is. A Network 21 illetve a Team 21 módszer egyáltalán nem tíltja a szélesítést.

  41. Dodo | 2009 04 15 | Válasz

    ” Jaga” és “én” lehet,hogy ugyanaz a személy? Egyébbként teljesen mindegy.

  42. Dodo | 2009 04 15 | Válasz

    Ezen blog Gidófalvi Attiláról szóló oldalán ” Jaga” néven nagyon sok negatív dolgot igyekezett állítani a Network 21 szervezetről valaki! ” Jaga” és “én” stílusa teljesen azonos. Persze lehet hogy teljesen véletlen. Egyébbként teljesen mindegy, mert mindenki olyan néven ír amilyenen akar. Ezt csupán érdekességként jegyeztem meg.

  43. Takács Judit | 2009 04 15 | Válasz

    Kicsit nevetséges amiket olvasok itt néha néha,és borzalmas szánalmat érzek azok iránt akik képesek a barárait feladni és zombinak nevezni ha egyszerűen csak irigy azért amiért megtalálta az élete célját.mindig könnyebb lesz másban megtalálni a hibát.ez az átlag embereknek fantasztikusan működik.csak hasonlítsa össze az ő életét a sajátjával.szerintem az a fontos hogy amit csinálunk az merre tart.mert sajnos vannak olyan barátságok amik csak a hazugságon és megvetésen alapulnak.csak meg kell nézni az utcán sétáló,elsőre szimpatikus embereket akik átsétálnak egy beteg emberen aki az utcán fekszik.ha nem láttam volna el sem hinném.csak egy kérdést kellett volna feltenni hogy “tudok-e valamibe segíteni”de sajnos az emberek,és amilyen én is voltam,csak az érdeklik hogy “én,én,én”én ne sérüljek,vagy én nyerjek….én kicsit elgondolkodtam azon hogy nekem milyen barátokra van szükségem.én soha nem voltam irigy senkire,és tiszteletbe tartom minden ember döntését,és el is várom hogy velem is így tegyenek.de a tudatlan emberektől mindig dühbe gurulok,mert saját magam régi berögzött butaságaimat eleveníti fel és ez elborzaszt.
    üdv:egy zombivá vált barát.

  44. Takács Judit | 2009 04 15 | Válasz

    És ami a legfantasztikusabb a n21-ben hogy akkor is működik amég én népjavitosdit játszom…

  45. Dodo | 2009 04 15 | Válasz

    Kedves Judit! Azért jusson eszedbe,hogy vannak akik az Amway üzletet rámenősen és erőszakosan igyekszenek építeni. Ezek az emberek nem éppen a legjobb reklámot jelentik a cégnek. E mellett a világon kb 30 Amway szervezet van. Magyarországon jelenleg három Amway szervezet létezik,de hamarosan indul a negyedik,sőt az ötödik is. Vannak Amway tagok akik a másik szervezet pocskondiázásával és lejáratásával vannak elfoglalva. ” Az én szervezetem a legjobb,de a többi ilyen meg olyan”-cimű műsór.Nem gyémántokról és nem komóly vezetőkről beszélek! Olyan emberekről van szó akik nem érnek el semmilyen sikert mert más szponzorvonalak kritizálásával vannak elfoglalva.Ezek szintén negatív reklámjai a cégnek. Mert mit mondanak az emberek: ” Ezek az Amway vállalkozók mindég a pozítív gondólkozásról beszélnek,közben pedig egymást is szidják.”

  46. éN | 2009 04 15 | Válasz

    Dodo, én nem szerepelterm korábban jaga néven ez tény.
    Nem tudom ki az
    És milyen másik kettő uj szervezet indul?
    Ott jobb lesz esély a sikerre??
    Mert lehet akkor én vmeilyikbe átlépek.

  47. DjZoNe | 2009 04 15 | Válasz

    éN, nem hiszem, hogy ez jó ötlet :)

    Mivel egy jobb szervezetben sem lesz mindenki sikeres, és egy kevésbé hatékony szisztémával is lesznek emberek gyémántok. Nem ezen múlik.

  48. Én | 2009 04 15 | Válasz

    Hát, akkor nem tudom min mulik…
    Legutóbbi marketingemen is szinte lincs hangulat alakult ki, enyyhén szólva nem tul elismert szakma ez… Mint a legutolsó gyilkossal úgy beszéltek velem, meg támadtak :S
    Meghallják h Amway aztán egyből: tárgytalan
    Drágállják termékeket meg választékot is keveslik, és az egész szisztémát mélységesen elítélik. Hiába magyarázom, gyakorlatilag minden szavamat hazugságnak tekintik, ami sztem nem az én hibám, hanem az előttem tevékenykedő pár tízezer “profinak”.
    Gyakorlatilag ezért már úgy látom, hogy nem ez lesz a jövőm, mert az emberek többsége menekül a nagy lehetőség elől…
    És ez nem teória, ez nálam több 100 elmondott marketing terv alapján szomorú tapasztalat.
    És lehetek én lelkes meg pozitív, ha az emberek igy állnak hozzá…

  49. Én | 2009 04 15 | Válasz

    Szóval, nem álmodozom, hanem sok évem kemény munkája van benne, de megdöbbentő az ellenállás…
    Pedig sok kedves emberrel is találkoztam meg ugy éreztem szimpátia is volt, de mondták hogy bocsi de ebben nem akarok részt venni…
    És ellentmondás hogy tudom hogy jo és minden remek, de érdekes hogy emberek meg nem értik meg és gyakorlatilag simlis dologként nézik.
    6 normális ember kéne, aki szorgalmas is.
    Hát ja, igéret volt bőven összeszámoltam eddig kb 200 mondta hogy húúú ez jo ez érdekel akarom.
    Ha a fele igaz lenne… :)
    De a tény sajnos 0 :S

  50. DjZoNe | 2009 04 15 | Válasz

    És a konzultációs partnereddel, egy felső vonal beli aktív vezetővel, aki veled dolgozik konzultáltál erről?

    Egyébként vicces, de a válság kedvez ennek az iparágnak.

  51. Én | 2009 04 15 | Válasz

    Igen elmontdam
    Hát ez van nem tud rá mit mondani
    Végig kel csinálni és ilyenek emberek

  52. Dodo | 2009 04 16 | Válasz

    A negatív véleményeket is pozitívan kell kezelni.Lehet akik ilyeneket mondanak rámenős,erőszakos emberekkel találkoztak korábban.Tedd világossá,hogy Te nem akarsz senkitől semmit.Nem akarsz senkit semmire rábeszélni.Ha akarják nagyon szívesen megmutatod nekik,hogy Te hogyan csinálod.Teljes elzárkózás esetén közöld az illetővel,hogy tiszteletben tartod a döntését és köszönd meg a jelenlétét.Javasólnám Neked,hogy a családi marketingekre egy ideig csak egy embert vagy házaspárt hívjál meg.Egyszerre egy emberre egyszerűbb figyelni.Bármit mondanak ne vedd személyes sértésnek.Vedd lazán az egészet! A FÉLELMEIDET és GÁTLÁSAIDAT megérzik az emberek.Tedd fel magadnak az alábbi kérdést:Én belépnék saját magamhoz??? Nem számít melyik szervezet tagja vagy. Bárhová is lépnél át mindenhová vinnéd saját magadat.Ajánlom figyelmedbe a Silva-féle Agykontroll tanfolyamot.Ez Nem MLM képzés,ugyanakkor segít kialakítanod a saját sikeres személyiségedet.

  53. Dodo | 2009 04 16 | Válasz

    Meg szabad kérdeznem ki a gyémánt felső vonalad?? Bár a sikered nem ettől függ.

  54. Dodo | 2009 04 16 | Válasz

    A Clos régióban már müködik a World Wide Diamonds, a Britt World Wide valamint az interNET szervezet is.Ezek már Magyarországon is indítottak vonalakat.Ezen szervezeteket is koronás követek vezetik és pontosan ugyanazt mondják mint a többiek. Nincs lényeges eltérés.

  55. Splendour | 2009 04 16 | Válasz

    Szia “én”!

    Úgy gondolom, ez az oldal NEM a “Konzultációs” oldal, sem neked, sem nekem, sem senkinek, akik az üzlettel KOMOLYAN foglalkoznak.

    Bocsi hogy ezt mondom, de itt senki nem lát rá az üzletedre, senkinek sem az érdeke hogy Te sikeres legyél, hisz senki nem fog utánad 4%-ot kapni, ha 21%-os leszel és keresel fél millát, esetleg többet.

    A másik amit a felsővonalamtól tanultam: egyoldalú “panasz” kommunikációt NEM szabad kanyar nélkül bevenni… azaz ha valaki a felsővonalára panaszkodik, aranyszabály, hogy a másik felet is meg kell hallgatni.

    Hidd el a mi csoportunkban is előfordulnak ezek a dolgok, ezeket kezelni tudni kell nekünk vezetőknek és ezt kell tovább tanítanunk azoknak, akik követnek minket, akikből vezetők válnak és ezt fogják majd tanítani tovább.

    Szóval, azt teszed jól, hogyha a sponzoroddal beszéled meg őszintén a problémáidat, és ha úgy érzed hogy számodra nem adott megfelelő választ, akkor eggyel lépj feljebb a felsővonaladon.

    Keresd meg a közvetlen Platinádat, vagy a Gyöngyödet, Zafirodat…. stb, menj el a Smaragdig is ha kell!!! Ők biztosan fognak Neked segíteni, hiszen érdekük a mélységi bónusz, azaz hogy Te is elérd a 21%-ot.

    Az hogy “átlépsz” egy másik csoportba, ezt nem ajánlom. Rengeteg jogi következményei van. Az első és legfontosabb, az Amway KORREKT és szponzorvonali megvédésére hozott üzleti szabályzata! Ez márpedig kimondja, hogy akitől hallottad ezt a lehetőséget – direkt marketing -, őt érdemli meg a jutalom, hisz ő dolgozott. Ha valaki megszünteti a tagságát, akkor fél évig nem léphet be semelyik gyémánt szervezetbe, ezzel is védik a szponzorvonalat, sőt a meglévő alsóvonaladat sem viheted magaddal. Szerintem ez így korrekt!

    Az Amway-nél korrektebb partnert még nem találtam. Ezért is van még meg 50 év után is, sőt a válság közepén még szuperbonuszokat is osztogat a munkáért! Fejleszti a kutatásokat, sőt néhány TOP termék árát 25%-kal csökkentette. Igaz emelt 5%-ot, de ezzel megemelte a bónusz visszafizetést is 5%-kal, hisz a bónuszpontokat forintosítják.

    Kedves “én”! Hidd el hogy nagyon jó helyen vagy, ott ahol vagy! Kerülj kapcsolatba a magasabb vezetőiddel és meglátod sikereket fogsz elérni.

    Munkátokhoz sok sikert és KITARTÁST!
    A tanuláshoz alázatot és hitet! Mert ezt az üzletet kellő alázattal és hittel lehet felépíteni MINDENKINEK!

    További kellemes napot!

  56. Dodo | 2009 04 16 | Válasz

    Teljesen igaz! A legtöbbet azok tudnak Neked segíteni akiknek anyagi érdekük füzödik ehhez.Nem ismerünk sem Téged sem az üzletedet.Itt csak néhány jó szándákú általános tanácsot kaphatsz.Ez egy csapatmunka! A sikerhez Napi Szinten együtt kell müködj szponzoroddal, platináddal,smaragdoddal stb.Egyedül semmire nem mész.Annak pedig tényleg semmi értelme,hogy egyik vonalról,szervezetből átlépjél egy másikba.

  57. Én | 2009 04 16 | Válasz

    Dodo, inkább te áruld el, hogy hova tartozol és mit értél el, valamint honnan vagy ennyire jól értesült mindenről.

  58. Dodo | 2009 04 17 | Válasz

    Nagyon szívesen. Németországban a Schwarz szervezethez tartozom és ott 18%-lékos szintet értem el. Közvetlen platinám Anja Schwarz aki az osztrák üzletben Korona szintet ért el. A német üzletbe közvetlenül Hozzá járok konzultálni.A Clos régióban Hans és Éva Nusshold Network 21 szervezetében vagyok. Ez azért nem okoz semmilyen problémát,mert Hans Nusshold közvetlen fosters szponzora a Schwarz család.Németországban közel kerültem az ezüst szinthez és reményeim szerint még ebben az üzleti évben meglesz.Korábban már Benne voltam az üzletbe,de nem voltam aktív ezért nem újítottam meg.Ezért a o-láról kezdtem újra.A ” jól értesültségem” pedig onnan van,hogy Hans Nusshold és Anja Schwarz engedélyével mindkét szervezet rendezvényein részt veszek.De ettől még a Te problémád nem oldódik meg!!!

  59. Dodo | 2009 04 17 | Válasz

    A német üzlet kapcsán közvetlen platinámhoz Anja Schwarz Korona szintű vállalkozóhoz, a Clos régió kapcsán szintén közvetlen platináimhoz a Koronás követ Nusshold házaspárhoz járok konzultálni.Ez azonban semmit,sem jelent.Egy koronás követ csak akkor konzultál veled,ha látja,hogy megfogadod a tanácsait.E mellett azért mehetek Hozzájuk konzultálni,mert Ők a közvetlen platináim.Egyébbként többek között innen is tudom,hogy a Nusshold házaspár közvetlen fosters szonzora Európában a Schwarz házaspár.

  60. Dodo | 2009 04 17 | Válasz

    Mint fentiekben írtam az Amway üzletben nem ezek az első tagságaim. A korábbi felső vonalaimmal sem volt semmi problémám.Azonban korábban nem voltam aktív,ezért nem újítottam meg.Nem nyújtottam be szponzorváltási kérelmet,csak nem újítottam meg a tagságot.Aztán újra kezdtem a 0-láról! Az AMAGRAM tele van olyan emberekkel,akik a második,harmadik nekifutásra lesznek sikeresek.

  61. Dodo | 2009 04 21 | Válasz

    A Magyar Televízió a 90-venes években bemutatott egy riportfilmet a Vágy mosópora- címmel! Ez gyakorlatilag az Amway üzletről szólt. Szerepelt ott egy nagyon lelkes fiatal pár! Szemináriumokra jártak és fogadkoztak,hogy hatalmas sikereket fognak elérni!Tele voltak energiával.El telt egy év!! A Tv stáb újra elment hozzájuk.Letört és másokat hibáztató savanyú,depresziós emberek lettek. ” Azért nem megy az üzlet mert az emberek ilyenek meg olyanok” ” Majd akkor fogjuk csinálni ha az emberek megváltoznak” A Nemet mondó embereket hibáztatták és az embereket akarták megváltoztatni.Arra,hogy esetleg saját magukba keressék a hibát-nem is gondoltak.Mindég más a hibás.Ezen Tv riport óta rengeteg ezüst,platina,smaragd,gyémánt stb lett Magyarországon.Ők nem az emberekbe keresik a hibát,hanem saját magukban. Nem az embereket akarják megváltoztatni,hanem saját magukat.Ettől lesznek ezüstök,platinák,gyémántok stb Ez a “nagy titok”

  62. marosy | 2009 04 21 | Válasz

    Dodo, boldog vagy?

  63. Dodo | 2009 04 22 | Válasz

    Igen

  64. Dodo | 2009 07 10 | Válasz

    Angliába csak hivatalos állami vizsgával lehet MLM üzletet építeni. Vágyi Jenő Jamesnek is le kellett vizsgázni,mert csak így tarthatta meg angol üzletét! Az angol parlament és kormány nagyon megnehezíti a hálózatépítést. Komoly csoportok mentek tönkre,amiket 10-30 év alatt hoztak létre! Gyakorlatilag egy parlamenti döntéssel embereket tettek tönkre. Angliában az MLM A 0-lárol indul újra! Ezt bizonyos politikai és gazdasági csoportok egész Európára ki akarják terjeszteni!!

  65. Mr_Master | 2009 08 06 | Válasz

    Már hogyne lenne Vértes András smaragd? Amúgy azóta már alapítói smaragd lett.

  66. kangaroo | 2010 08 16 | Válasz

    Sziasztok!

    mosolyogni tudok csak azokon az embereken, akik tudás és információ hiányában (vagy rossz infó birtokában) alkotnak véleményt egy elit szakmáról és a legjobb, hogy ennek hangot is adnak. De miért is lepődöm meg ezen?! Ma hazánkban közel 10 millió ember ért a focihoz, ennek a tudásuknak főként kocsmákban és a lelátón adnak hangot! Rájuk kéne hallgatni? vagy esetleg azokra, akik a pályán vannak és az edzői székben?

    Míg ők fórumozgatnak és olyan szakmát probálnak mocskolni, amelyet egyetemeken oktatnak, mi mlm profik, hálózatépítők, network marketingesek milliókat teszünk a barátaink zsebébe és ezért mi is milliókat keresünk!!! Ki havonta, ki hetente, ki évente! A pénznem tök mindegy!

    A legfőbb oka, hogy megpróbálnak lehúzni, hogy félnek, mert TE mertél lépni, ŐK meg NEM!!!

Szólj hozzá

Itt szabad hozzászólni, vitatkozni, egyetérteni, hőbörögni, meg mindent, amíg valaki értelmes módon teszi ezt meg, és nem személyekedve.

Önmagában azért, mert az nem konstruktív, másrészt pedig mert az ilyen hozzászólásokat megírni sem érdemes, úgysem fognak megjelenni, mivel megjelenés előtti előmoderálás van érvényben.

A hozzászólásokra vonatkozó szabályokat itt olvashatod el részletesen.