Ezek vannak mostanában velem

A nagy költözés hevében szépségesen elrendeztem a bokám egy időre. Vagy is, nem is tudom mi történt, elég annyi, hogy múlthét végén a Jókai és a Szondi utca sarkán egy lépés után oltári nagyot takartam a sima aszfalton.

Azóta a jobb bokámra csak óvatosan merek rálépni. Hogy, hogyan sikerült ennek hátterén a hétvégi költözés, azt inkább ne is kérdezzétek…

Viszont szombat hajnali fél 7-re végeztünk vele, egy laza 10 órás intenzív etapot követően. A régi lakásról majd lesznek fent képek is, ha már nem dobozok és táskák közt élek.

No meg happening volt, hogy vasárnap este Tamással elindultunk fotózni a városba, miután ő elindult haza, nagy eretnekségre vállalkoztam, és felmentem a Nyugati téri fellüljáróra, ami ugye le van zárva a dorgalom elől. De úgy gondoltam, hogy ha a csövesek bemehetnek, akkor én is felmehetek fotózni.

Nos, a rendőr bácsiknak ez szemlátomást nem tetszett.
Van is egy képem, ahogyan éppen leparkol egy bütykös taxi a lezárt feljáróhoz, majd elkezd két jó képességű “járőrözni”, miközben nagyon bámulnak rám. De úgy tűnik, nem értékelték a művészetem, vagy elfogyott a türelmük, vagy pedig hirtelen a 3 autóból kettőnek sürgős dolga akadt.

De lényeg a lényeg, lemerült az aksim, így kelletlenül lemásztam, de Scoldnak nem kellett óvadékot lerakni értem a VI. kerületi kapitányságon, mivel a kék pizsamások addigra eltűntek.

Ebből a mókázásból is egészen finom képek születtek. Viszont legközelebb akkor mászom fel, amikor meglesz a 180°-os objektívem is.

Hasonló bejegyzések

21 Hozzászólás

  1. sanyoca | 2009 05 12 | Válasz

    Pár képet feltehetnél. Jah, a bokádat meg pihentesd! ;)

  2. Tupacko | 2009 05 13 | Válasz

    Jobbulast! Valami van 2009ben :P Ezidaig 4 ismerosomnek ment ki a terde, szakadt el valamelyik inja vagy eppen esett el es zuzta ossze magat (mindenik eset autobuszon). Lassan az otodik hete, hogy nekem is kiment a terdem. Harom het gipsz, 1 het pihenes, most meg ismet jarni tanulok … termeszetesen a jokor halom elmaradt dolog nekem is megvan (jobban mondva, neked mar nincs, mert hajnalra be tudtatok fejezni :P ).

  3. Ákos | 2009 05 13 | Válasz

    180 fok, juj az már elég forró…

  4. DjZoNe | 2009 05 13 | Válasz

    sanyo, elvileg ma utólérem magam, addig meg ezeket böngészd: http://pixtory.djz.hu/

  5. Andor | 2009 05 13 | Válasz

    Megnéztem a fent linket nemhogy izgatnám magamat az államvizsga miatt az oszlopos madaras kivilágított kép az tetszett…

  6. DjZoNe | 2009 05 13 | Válasz

    Hősök terét akartál mondani :) ))

  7. Andor | 2009 05 13 | Válasz

    :)

  8. zsófi | 2009 05 13 | Válasz

    Az gáz, h nekem a bokádról megint csak az jut eszembe, h nem bírod a mototorosokat, a bicikliseket, nem vezetsz ÉSSS még a 4 km/h is sok? :) ))

    JOBBULÁST, kis pingvin :***

  9. DjZoNe | 2009 05 13 | Válasz

    Kis pingvin, na szép… :D

  10. sanyoca | 2009 05 14 | Válasz

    wow, nem is tudtam erről az oldaladról, gyorsan írtam pár képedhez ezt-azt ;)

  11. Ákos | 2009 05 14 | Válasz

    Én a bokádról akarok képet :$

  12. Trisha | 2009 05 14 | Válasz

    A taxisokkal még nem volt baja -.- (Kéne már egy taxisblokád:DD)
    :D D

  13. DjZoNe | 2009 05 14 | Válasz

    A taxisokat szeretem :)

  14. zsófi | 2009 05 15 | Válasz

    Ezt jól jegyezzétek meg és majd dörgöljétek az orra alá, a következő “Nénikéjét a Taxi 2000-nek avagy miért ne velük” poszt megírása utána. :P PP

  15. zsófi | 2009 05 15 | Válasz

    Ezt jól jegyezzétek meg és majd dörgöljétek az orra alá, a következő “Nénikéjét a Taxi 2000-nek avagy miért ne velük” poszt megírása után. :P PP

  16. DjZoNe | 2009 05 15 | Válasz

    A Taxi4-ről írtam anno egy ilyet, de akkor is az adott sofőrrel volt gondom, és nem a taxisokkal en general. Mivel mocsok sokat taxiztam nem általánosítok, mert a nagyrészük igen is korrekt.

    Találkozik az ember patkányokkal, akkor felhívja a központot, kér az ember egy etikást, elmondja a hasfájását, és majd ők intézik a dolgot.

  17. zsófi | 2009 05 15 | Válasz

    Rám szartak, mikor felhívtam a diszpécsert, h miért vitt be a taxis az állig felfegyverzett rohamrendőrök és a tüntetők közé…

  18. Ákos | 2009 05 15 | Válasz

    ott tartottál műsort? :)

  19. Trisha | 2009 05 15 | Válasz

    Zone fura egy ízlésed van, meg kell hagyni :D D
    (Bár ezt eddig is tudtuk:DD)

  20. DjZoNe | 2009 05 15 | Válasz

    A tavaly előtti október 23.-i balhé közepéről taxival mentettem ki az egyik barátom, a Nyugati téri oszlatás megindulása előtt kb 2 perccel. Történetesen akkor ért be a vonata a Nyugatiba…

    Zsófi, panaszoltam már be pár taxist, akik utánna el is lettek küldve a társaságtól.

  21. Andor | 2009 05 16 | Válasz

    na igen de azért volt nálam már akkor a biztonság kedvéért egy-két jól kiképzett Közel-keleti harcmodorban jártas SÜN…
    JAh igen és az a taxi enyhén matt zöld színben pompázott:
    http://www.univer.omsk.su/students/lachin/t80.jpg

Szólj hozzá

Itt szabad hozzászólni, vitatkozni, egyetérteni, hőbörögni, meg mindent, amíg valaki értelmes módon teszi ezt meg, és nem személyekedve.

Önmagában azért, mert az nem konstruktív, másrészt pedig mert az ilyen hozzászólásokat megírni sem érdemes, úgysem fognak megjelenni, mivel megjelenés előtti előmoderálás van érvényben.

A hozzászólásokra vonatkozó szabályokat itt olvashatod el részletesen.