Árnyékok a hétvégén

Ugye említettem, hogy lesz valami ilyesmi, hogy én, meg Balaton, meg utazás, család és ilyesmi.

A kedves időnek, sikerült elég erősen megtréfálnia engem, ugyanis míg a fővárosi aszfalt csíkokon tócsák és pocsolyák képződtek, addig a déli parton halálosan jó idő mellett 7 ágra sütött a nap.

Irodán kívül

De úgy tűnik, a felhők mocsok mód felkapaszkodtak a vonat hátsó ütközőjére, mivel megérkezésem után 4 órával, már bokáig álltunk a nyári esőben. Viszont amikor kicsit felszakadozott a felhőzet kimentem fotózni, amiket majd alkalom adtán megosztok veletek, de a lényeg, hogy megérte megvenni az ND szűrőimet :)

A péntek délutánom nagy része így az esőzés miatt a notebookom előtt telt – de jó 3 órát vonatkozni azért, hogy egy nyekergő ágyon ülhessen az ember törökülésbe, és azt csinálhassa, amit otthon is tud. Bár legalább nagycsaládosan körbe sétáltuk a belvárost, ami nem túl sok újdonsággal tud szolgálni, elvégre is legalább 12 éve járunk oda évente, két évente.

Találtam egy táblát, ami egy gyrosost hírdetett, gondoltam kipróbálom milyen itt. A marketing duma annyi volt, hogy “Egyet eszel, függő leszel”. Kiváncsi lettem mi is van a nagyarcú duma mögött…
Hát, nem igazán estem hasra, sőt. Inkább hasonlított egy erős pistával túladagolt csirkepörkölthöz, mint gyroshoz. Gyanítom ez a vélemény az arcomra is erőteljesen kiüllt, mivel az én drága jó anyukám többször is megkérdezte, hogy jó-e… Hát nem volt az.

A helyi mozi aznap nyitott, a Boszorkány-hegy nevű csodával, de mivel a hely nagyrésze nyitott a hely, így a mozizás sem volt alternatíva. Főleg, hogy a fantasy vagy valami csodás sci-fi-t sejtető címe alapján nem kecsegtetett sok mentális mannával, és még hallomásból sem volt ismerős a cím. Bár így utólag, ha az angol címét is kiírták volna, lehet megnézem (azért a Race to Witch Mountain érdekesebb cím, mint amivel magyarul csúfolják).

Az estém így azzal telt, hogy telefonálgattam, mivel a család nagyrésze korán elhűzott aludni, nekem pedig nem sok kedvem volt tv-t bámulni jobb program, pedig a meglehetősen alacsony átlag életkor miatt nem jöhetett szóba.

Viszont az éjszakai Balaton zseniális.
Csak ültem a stégen és gyönyörködtem a látványban. A szemközti kisvárosok fényét gyermek korom óta tátott szájjal figyelem ugyan onnét, de egyszerűen megunhatatlan. Az apró kigyulladó, és elhalványuló fények látványa, a tó halk morajlása valami hihetetlen erővel tud a stéghez láncolni. Azt hiszem kettőig ültem a parton, vállamon a törölközőmmel.

Szombaton korán szerettem volna ébredni, hogy a 8:30-as vonattal feltűzhessek pestre, de 9 után nyitogattam csak a csípáimat. Így a következő jármű a 11:40-es vonat volt, aminek sikerült késnie laza 20 percet induláskor. De legalább megreggeliztem, bár ha az utas ellátóban felszolgálást végző nénin muúlt volna, a sebessége alapján a délután 3-as vonatot is elkéstem volna.

Szóval, ilyen volt az idei első Balatonos próbálkozásom…
Reméljük a Horvátországi hét jobb lesz ;)

Hasonló bejegyzések

2 Hozzászólás

  1. sanyoca | 2009 06 30 | Válasz

    Én azért egy kicsit így is irigyellek. :)

  2. Rita | 2009 06 30 | Válasz

    a késésről csak annyit: a négy nap alatt mig lent voltam, háromszor vonatoztam. mindháromszor 30-35 perc késés. ez már csak igy van!erőteljesen gondolkozom most már a buszon…

Szólj hozzá

Itt szabad hozzászólni, vitatkozni, egyetérteni, hőbörögni, meg mindent, amíg valaki értelmes módon teszi ezt meg, és nem személyekedve.

Önmagában azért, mert az nem konstruktív, másrészt pedig mert az ilyen hozzászólásokat megírni sem érdemes, úgysem fognak megjelenni, mivel megjelenés előtti előmoderálás van érvényben.

A hozzászólásokra vonatkozó szabályokat itt olvashatod el részletesen.