Koccintós Demonstráció a 6. kerület rendelete ellen

A Morrison’s Opera törzsmagjaként résztvettünk a pénteki demonstráción, a hatodik kerület ingatlan spekuláció gyanús agyatlan csendrendelete ellen.

Az eseményről készült képek a folytatásban.

Engem, mint hatodik kerületi lakost, és 24 éves fiatalt, aki szórakozásra szánt idejének tetemes részét a környéken tölti, igencsak érint ez az agyatlan barom szabályozás. Ahogy már kifejtettem, laktam a Nagymező utcában, és most a Jókaiban (vagy a körúton, két bejárat ftw).

Vannak dolgok amik zavarnak, például az, hogy tegnap este miközben csendesen fogyasztottam a török teám a három motoros egymás mellől a Nyugati téri lámpáitól indulva versenyzett Oktogon felé száguldva, dobhártya repesztő hangon, némi feltűnési viszketegséggel fűszerezve. Ez már csak azért is vicces, mert ugye az út csak 2 sávos.

Másrészt a járdát folyamatosan bicikli útnak nézők is zavarnak, főleg, ha tálcával a kezemben lépek ki Szerájból, Star Kebabból, vagy Isztambulból és kis hijján fellöknek.

De az, hogy itt van a közelben a Cotton Club, vagy a Dzsungel Étterem, és hogy ott lehet alkoholt fogyasztani. Na bumm, még az sem foglalkoztat, hogy 2 kocsma van a szomszédos házakban. Szórakozzanak, ez a kerület ezért van.

Másrészt, a kerület indoklása szerint a lakók régebb óta laknak itt, mint amióta szórakozóhelyek vannak a környéken… Hát nem tudom. Mutasson már nekem valaki olyat, aki 110 éve a kerületben lakik. Mert, hogy ennyi idős szórakozóhely igenis van a kerületbe…

Hasonló bejegyzések

Szólj hozzá

Itt szabad hozzászólni, vitatkozni, egyetérteni, hőbörögni, meg mindent, amíg valaki értelmes módon teszi ezt meg, és nem személyekedve.

Önmagában azért, mert az nem konstruktív, másrészt pedig mert az ilyen hozzászólásokat megírni sem érdemes, úgysem fognak megjelenni, mivel megjelenés előtti előmoderálás van érvényben.

A hozzászólásokra vonatkozó szabályokat itt olvashatod el részletesen.