Igazából bor témában nem túlságosan számítok szakérőnek, sőt az izlés világomon, mind a kemény vonalas borászok, mind pedig a bor fanok mosolyognak.
Bár, ez engem igazából a legkevésbé sem érdekel.

Tény azonban, hogy az elmúlt években bármennyire is próbálkoztam, szárazsági szintben a fél édes alattiakat nem tudom meginni, így nálam csak a desszert bor kaliberű dolgok, aszuk, esszenciák, gyümölcsborok és ilyesmik kerülhetnek szóba. Több könnyed, friss bort is kóstoltam, idén is, meg úgy általában is, aminek jó lehet, az illata megnyerő, az első korty után vattát köpök tőle.

Ezért azok, akik szerint a száraz bor az igazi, a többit pedig ki kell önteni, kérem most távozzanak, mivel hatalmas eretnekségek fognak következni.

A megpróbáltatásaim ott indultak, hogy Misi kolegámtól hallottam a cserszegi fűszeresükről, és fent a Nagyszínpad mellett, ha jól rémlik a Csutorás Pince kínálatában láttam először aznap ilyen nedüt, és úgy gondoltam megkóstolom. Nos, kár volt.
Elfelejtkeztem arról az apróságról, hogy ez is egy száraz bor, így miután fél óra alatt sikerült leküzdenem a felét, a másik fele az egyik csatorna fedél lukán át menekült a másik világra.

Az első negyed órámban, úgy láttam én voltam az egyetlen aki hatalmas és leküzdhetetlen fintorral az arcán közlekedett. Ez után úgy gondoltam biztosra megyek, és körültekintőbben választok, hogy mégis milyen bor ez stb.

Így akadtam rá Zwackék kínálatában a Miklóscsabi ezredes nevű borra, ami lehet hogy annyira nem is volt kiemelkedő, így vissza gondolva, még is egy pillanat alatt elmúlt tőle az előző traumám élménye, és kellemesen iszogatva sétálgattam tovább. Egyből szebben sütött a nap

A második ami nagyon tetszett, és igazából az általam kóstoltak közül biztosan neki adom a képzelet beli dobogó második fokát, ez pedig a Varga Pincészet (igen, ők jegyzik a Schomberg pezsgőt is) 2008-as évjáratú Jégbora.

Ezután egy kis történelmi bevezetőt meghallgatva barátkoztam meg egy ’93-as Aszu eszenciával, a Tokaj Kereskedőház kínálatából.
No, ez már az én édes számnak is sok volt, bevallom.

Egy picit meg is csömörölöttem, ezért, ha már homár, körbe kellene járni a sajt pultokat is megkóstolgatva ezt-azt. Így a Szega Camembert sajtjai közül válogattam. A találomra kiválasztott 4-5 féle sajt közül egy Muster Petit névre hallgató darab vitte nálam a pálmát.

Mivel ezekkel viszonylag gyorsan végeztem, újabb sajtok után néztem. A következő sajtos állomásom a Veszprémtej és Pannontej Sajtházáig vezetett, ahol is rávetettem magam egy franciának csúfolt sajttálra.

Erről készült is pár fotó. Bár ezeknek a nevét nem jegyeztem meg, az az igazság, viszont itt nem volt olyan érzésem, mint az előző sajtháznál, hogy vettem egy falat sajtot mocsok drágán, és még nem is izlik.

Nagyjából ekkora érkeztek meg a többiek, így lassult a túra, de több féle bort kóstoltam, és mindegyiknél rájöttem, hogy maradok az édes/félédes érában.

Rétes vadászatból visszafelé találtunk rá Beáékra a Gelléri Pincészet standja előtt iszogatva. Innét egy Szürkebarát lett a barátom, oly annyira, hogy fél óra múlva még egy körért visszajöttem.

Időközben viszont rámtalált a szerelem, egy Monte Verdi pincészet Dolce novella nevű eperbor formájában, és ő vitte nálam a pálmát, én pedig egy üveggel haza. Amikor megláttam Szöszi kezében, éreztem, hogy valami nem mindennapi bor lehet a poharában, ugyanis két kézzel szorította a szegény üveg darabot, és hatalmasakatt szippantott belőle. Először azt hittem, hogy ez egy új fetish, és orron át kell fogyasztani, de nem.

Megkóstoltam, és áthatott az “AZTAKURVA” élmény. Azonnal oda rongyoltam, hogy én most de azonnal és rögtön ebből, mert ez húde húha, aztán egy kis idő múlva vissza mentem még egy adagért, és ekkor már gondolva a jövőre is, egy üveggel kértem. Hátha elfér a hűtőmben otthon

Mivel megéhezett a társulat, így az oroszlán udvar felé vettük az irányt. Siratva az epres csodám, bevállaltam még a Tokaj Classic Késői szüreti 2004-es mesterművét, mert valójában tényleg az volt.

Attila azt mondta, hogy tudja milyen bor jönne be nekem. Szeremley Huba Zeusára gondolt, de sajnos ők nem képviseltették magukat a rendezvényen, ezért Borbély Családi Pincészet kínálatából kósoltam meg az ugyanilyen nevű bort. Bár ez is édes, desszert kaliberű volt, de nem tetszett. Úgy érzem kell szereznem majd egy Szeremley félét, hogy ezt a csorbát a Zeus felé, magamban kiköszörüljem

Szóval, nálam a 2009-es borfesztivál három legjobb bora:

1. Monte Verdi – Dolce novella
2. Varga Pincészet – Jégbor 2006
3. Gelléri – Szürkebarát 2004