De persze nem itthon.
Tegnap valamiért elkezdtem hallgatni Obama január 27.-i beszédét. Ami a sok minden érdekesség mellett megütötte a fülem, az a következő volt. Az elnök szerint a legjobb szegénység elleni megoldás, a világszintű oktatás.

Amelyet egyrészt azzal támogatnak, hogy a szülők 10.000 dollár adókedvezményt kapnak 4 évre (vagy legalábbis a tax creditet máshogy nem tudom értelmezni).

Aki felsőoktatásban tanul, az az iskola elvégzése után maximum 20 évig kell fizetnie a tandíjjra felvett hitelt (diákhitel, heló szia), és ha valaki az állami szektorban helyezkedik el, ez csak maximum 10 év. A törlesztés pedig a mindenkori bérük maximum 10%-a lehet. Mindezt azért, mert – az indoklás szerint – az Államokban senki sem adósodhat el azért, mert úgy döntött, hogy tanulni fog.

Bár, mielőtt ebbe a hosszabb monológba belekezdett volna az elnök úr, elmondta, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben a diploma nem garancia a normális munkahelyre.
Azt azért értékelem, hogy ő legalább kimondja

Lehetne még emlegetni, a Tamapa, Florida és Orlandó közti gyorsvasutat, az ázsiai kereskedelmi kapcsolatok építését, az iraki és afgán csapat kivonások bejelentését, a válságkezelés többi elemét, meg sok minden mást, de számomra ez volt talán a legmegfoghatóbb a beszédben. A többivel annyira nem tudtam azonosulni, jobban otthon kellene lenni azokhoz a tengeren túli dolgokban.

Teljes szöveg, persze angolul.