Ma reggel roppant fontos, mondhatni forradalmi felfedezést tettem.

Mostanában ugyanis szinte életvitel szerően szoktam valamit kezdeni magammal ébredezés közben, legyen ez akár mondjuk a csodás fém súlyzóim, akár a mellizom erősítő szépségem, akár felülés, mint olyan. A csukló sérülésem, vagyis a csonthártya gyulladásom detektálása óta, az első kettőt hanyagolni vagyok kénytelen, így ma reggel is maradtak a felülések.

Node, nem polírozni akartam magam. Ámbátor, most már ismertetném a problémát.

Tehát, az alap probléma a következő: vajon mikor is kell reggelizni?

A súlyzózásnál, és mellizomerősítő rúdnál ez nem gond, itt akár-bármikor.

Ellenben, pl felüléseknél mechanikalag nem fog működni az előtte reggelizés, mint olyan. És mivel nem kávézom, ez sem alternatíva.

Viszont, ha nem reggelizek előtte, utána elfogok szédülni, mert hogy leesik az ember cukra, ugye azt a maradék és fölös energiát is felhasználjuk, amit mondjuk még vacsorakor bevittünk, és persze ennek fejfájás lesz az eredménye. A gyengébbeknél, mint nálam csendes, és csodás szédülés.

Ami mondjuk megspékelve a reggeli békávézás aromáival, és az esetleges hajléktalan / roma / hippi / simán csak igénytelen emberek általá árasztott wunderbaumnak nem kimondottan nevezhető illat áradattal akár hányigert is kiválthat. Nálam legalábbis.

Utána pedig már eső után köpönyeg hatást keltene már a dolog, mert a fejem már hasogat, szédülni már szédülök. Persze, mivel ugye munkába is sietni kell, nem fogok ráérni elhemperedni, amíg kimegy a fejfájás, távozz tőlem Sátán jelleggel. Hanem, sietni kell igát húzni is mindezek mellett.

Nos, ez a probléma,
kedves gyerekek