Azt hiszem, ma reggel sikerült új pályacsúcsot beállítani, ami az ébredés + jegyvásárlás + vonat elérés kombót illeti.

Történt ugyanis, hogy Zsoltikánk a tervezett 10 órás fekvés helyett majdnem hajnal 1-kor hajtott álomra okos ki fejét. (Persze, én ebben ártatlan vagyok, mindenről a nők tehetnek.) Amiben az egyetlen feloldandó logisztikai probléma a reggeli 5:53-kor induló vonat volt.

Mivel, főhősünk időkezelése meglehetősen progresszív (elalszik, majd utána Supermant megszégyenítő sebességgel halad a cél felé, dacolva az elemekkel), így önmagában az a tény, hogy 5:30-at ír az óra, és még édeni állapotában ébredezik nem is lenne gond. Az már inkább, hogy a táskája a szoba szélén üresen tátong, az éjszakára otthagyott notebookja is vidáman pörgeti a ventillátorokat, és persze még jegyet is kellene venni…

A bepakolás természetesen teljes körű és alapos volt, felkészülve a neo-kontinentális időjárás viszontagságaira, valamit az olyan helyi különlegességekre, mint napsütés, a hőség, és a füst.

Az ajtót jelentő demarkációs vonalat helyi idő szerint 5:40-kor sikerült átlépni. Viszont, mivel 1 sarokra van gyalog a Nyugati, ez még nem ad okot aggodalomra. A pályaudvart becserkészni 44-re sikerült, amikor is gyors helyzet értékelés után kiderült, hogy a felgyülemlett embertömeget (nevezzük csak pajkosan “sor”-nak) idő management szempontból kivárni nem kívánatos, így a soron következő fess fiatalembertől megkérdeztem, hogy nagyon siet-e. Mondta, hogy nem. Így szintidő alatt sikerült az utazásra jogosító papírfecni is begyűjteni.

A dologban az igazán “nice job” az lett volna, ha sikerül még útba ejteni a büfét, és némi vizet, és harapnivalót vadászni. Ám ez a lépés veszélyeztette volna a küldetést, még akkor is, ha a jegypénztártól való távozás után az “intersziti” kilövéséig még volt 4 perc.

Ez mindenképpen a nagykönyvbe beírandó új pályacsúcs.
Ajtótól vonatig, jegyvásárlással együtt 8 perc… Ez a nem mindegy