Bár előzetesen készítettem terveket arra vonatkozólag, hogy mit es mikor szeretnénk látni, azért élt a fejünkben egy másik, hozzávetőleges lista is. Úgy gondoltuk, hogy első nap belevetjük magunkat a városba, lesz ami lesz alapon.

Az első látnivalót egyébkent, mar a megérkezes estején szemügyre vehettuk. Ugyanis az északi pályaudvar (Gare du Nord) felé halado RER kocsikból tökeletes rálátasunk nyílt a Montmartre-on terpeszkedő Sacre-Coeur templomra.

Reggel, egyébként kivételesen a női szakasznak voltak ellenvetései a korai indulás ellen -  hétköznapokban nekem szokott lenni – így gondoltam amíg az ébredezési es készülődési folyamatok zajlanak, én felfedezem a környéket, no meg szerzek némi reggelinek valót. Sikerült is már elsőre picit elkeveredni, mivel határtalan önbizalmamban terkép nélkul indultam el. De, csak kb 2 metro megállonyit sétalltam a referencia pontnak szamitó Gare du L’est-től a St-Denis-Strassbourg megállóig.

Az első reggel tanulsága az volt, hogy 1000 km-es otthontól való távolság elsődleges természet-földrajzi hatása abban áll, hogy fél 9-kor meg csak keleget a nap. Ennek egyik velejárója az volt, hogy 1-2 hely kivételevel minden 10 utan nyitott. A másik nagy felfedezés az volt, hogy igen sűrű kornyekre sikerült tévedni, mivel reggel a mellettünk terpeszkedő Strassbourg nevű körút a szines bőrűek elsőszámú főutcája.

A környéken kalandozva sikerült ratalalni a diadalív egy kicsinyitett mására Porte St-Denisnel, valamint egy híres főleg távol-keleti boltokat tömöritő fedett átjaró üzletsorra, ami Brady Passage névre hallgat.

A sok felfedezést megunva tértem vissza a hotelbe, ahol Szilvim időközben útra kész állapotba diffundált, így kezdődhetett a város járás.

Ennek első és legfontosabb eleme egy ParisVisite card beszerzése volt, ami a belvárosi (1-3) zonára kb 26 euroba fájt, ez a másfél euros sima jegyárhoz viszonyítva barátinak ertekelhető, és szinte minden turista célpontig elég. A 3-as zónán kívül csak Versailles, a Paris Disney Resort és a CDG fekszik persze

Első áldozatunk, persze az ultimate No. 1. látnivaló az Eiffel-torony lett volna. De az első átszállas után úgy gondoltuk, nem harapnánk elsőre ekkorát, hanem gyalog vennenk be előbb a várost. Így kavarogtunk egy keveset a Les Halles-ban es annak környekén. Felfedezve az Église Saint-Eustache templomot, es az azt övező vizcsobogós törtenetet, valamint az Isten tenyerén cimű szobrot.

Mivel ugye céliranyosak vagyunk, es ha már a közelben voltunk, úgy gondoltuk, hogy nem lenne badarság a Szajna-part érintese, útba ejtve a Louvre hátso fertáját. E kritikus küldetes kozben a Kereskedelmi kamara épuletét megkerülve találkoztunk pár új hullámos képzőműveszeti(nek csak erős tulzassal nevezhető) csodával is.

A Louvre mögött adtam be első ízben a derekam, némi franciás kaja félére, a lent mosolygó uriember általá prezentált Café du Musé nevű helyen, ami a Louvre sarkán volt. Miközben a múzeum hátuljának a méreteit próbáltuk értelmezni, megszemléltük az út túloldalán elterülő (a levegőből kereszt alakú) méltán híres templomot, a Église Saint-Germain-l’Auxerrois-t.

A Szajna-part után egy kis kitérővel, némi metró meghajtással ellátogattunk a Bastillehoz. Pontosabban az erről elnevezett térre, ahol a híres börtön feltételezhetően állt. Ugyanis az 1700-as években tették a földdel egyenlővé ezt a híres börtönt, és a maradványait csak az 1899-es metró vonal építés közben találták meg.

Tettünk egy kis kört a ha már itt voltunk, megnéztük a környékbeli kis utcákat. No meg persze, megcsodáltuk a város legnagyobb operájat is, az Opéra Bastille-t. Szigorúan kintről

Úgy gondoltuk, hogy ezek után, akkor azért visszatérhetnénk a Louvre hoz. Ez esetben alulról a metró felől közelítettük meg, így megláthattuk az emblematikus piramist is. Ám, egyelőre még csak azt, amelyik a metro felöl terpeszkedik el, és felelé mutat.

Ezután jártunk egyet a Louvre es a Concorde tér közt terpeszkedő Jardin des Tuileresben. Ez a séta alsóhangon is két órára sikerült. Egyrészt a kert nagysága miatt, masrészt, mert úgy tettünk, mint a franciak ebben a parkban: andalogtunk, csodáltuk a napsütést, és halálkodtunk a szép időért.

A Concorde térnél átsétáltunk at első ízben a Szajnán, majd visszatértünk. Hogy a Champs-Élysées-n sétálgathassunk. Nos, ez rejtegetett magában nehézségeket, mivel a Grand Palaisban volt egy rendezvény, aminek a VIP sátrát a Champs-Élysées járdájára kellett tenni a Petit Palais mellett (hm, milyen ismerős eljárás, mintha csak itthon lettünk volna) és ezt azzal teljes szélességében lezárni, félszáz méter hosszan, amire rikitó mellényes rendőrökkel biztosítani a duplva v.i.p. kaliberű művészek számára.

A fent említett kiállítás, ami a Grand Palaisben volt FIAC (Foire internationale d’art contemporain) névre hallgatott. (Ez szép magyarul annyit tesz, mint Nemzetközi Kortárs Művészeti Kiállítás), amelynek pár meghökkentő darabját ki is tették a nem túl messze lévő, és már emelgetett Jardin des Tuileresben.

Majd dobtunk egy jobbra átot, és mivel ilyen közel voltunk az Invalidusokhoz, gondoltuk azért csak közelebb kerülhetnénk hozzá, így ismét átsétáltunk a Szajnán. Bár, mivel már sötétedett, de legalábbis szürkült, úgy gondoltuk, hogy be már nem mennék, de mindeképpen megkell nézni Napoleon sírját, így ezzel bővült a todo listánk. Így megörökítettem kintről az előbb, csak Invalidusokként említett Hôtel National des Invalides-t, és az előtte kiállított Napoleon korabeli ágyúkkal, ami az Eiffel-toronnyal a háttérben különösen jól mutat

Ezután, mivel a drágám már húzta a száját, gondoltam, hogy haza kellene menni, de ott motoszkált bennem a kísértés, hogy ilyen közel vagyunk (3 metro megálló a 13-as számú metróval a Varenne nevű állomástól) a Tour Montparnasse-hoz, ahonnét különösen szép a város naplementekor, és éjszaka, így gondoltam, hogy merész leszek, és ezt a dolgot még fáradtan is, az egész napos sétálás dacára bevállaljuk.

Utólag kiderült, hogy ez messze a legjobb döntés volt ebben a helyzetben, ugyanis sikerült a várost még naplemente előtt pár perccel szemügyre venni, és végig nézni 200 méter magasból a naplementét. Közben persze megnéztük a francia vendégszeretet megnyilvánulásait a 360° Café-ban.

Megvárva a teljes sötétséget mentünk fel a tetőre és élveztük a város fényeit és kör panorámát.