Egy kis szakmázás xw9400-al

A történet ott indul, hogy szegény kis szerverem már elég régóta rötyög bent abban a csúnya nagy cocialista tömbházban, ahol a magyarországi szerverek túlnyomó része található, és amit szokás BIX-nek, és ISZT-nek is nevezni (bár egyik sem fedi a teljes valóságot, de most ezt nem tárgyalnám ki).

Az áldozatom, már, amit be szeretnék tenni a mostani igencsak öregnek számító vasam helyett (lassan lesz olyan telefon, ami dupla processzoros, míg az én kis szépségem még mindig csak egy darab, nem túl erős szívvel szolgálja ki a hülyeségeimet), egy hp xw9400-et szeretnék betenni.

Mivel alapvetően nem szeretem a herdálást, és tök véletlenül átt egy üres xw9300-es házam az asztal alatt, és mivel ez a két modell az alaplapra nézve kompatibilis egymással, így gondoltam egyrészt egy régóta nem használt dolgot kitakarítok a lakásból, és végre megnyugodhatok, hogy ismét erővel töltöm fel a szerverem.

Az alaplap amit kinéztem a vasba HP XW9400 408544-003 jelzésre hallgat, ami viszont számomra meglepőbb volt, hogy ez a model 100%-ban azonos a kínai Tyan Thunder n6650W S2915WA2NRF S2915-E-es modellel.

Azt hittem én kis naívan, hogy ha a kínai modellre keresek rá, és azt akarom beszerezni, akkor olcsóbban jövök ki, mégis csak egy sosem hallott márkáról van szó…

Rá kellet eszmélnem az elméletem helytelen voltára, miután körbenéztem, hogy a virtuális piactereken melyikből vagy nagyobb kínálat. Nos a Tyan márkájúból csak egy darab használtat találtam németországban, viszontlag jó áron, viszont egy régebbi modell volt, ami pont arra nem volt jó amire nekem kellett (két darab 4 magos AMD procit beleerőszakolni :D ), így maradt az, hogy a zunijón kívülről rendelek, ami megint felveti majd a VÁM témát…

Nos a konklúzió, nem meglepő, megrendeltem kínából a HP márkára átbrandelt ám de Tyan leánykori névven született lapot, mivel a leánykori nevén olyan kevesen forgalmazzák, hogy meglehetősen exkluzív darab látszatát kelti.

Hasonló bejegyzések

Szólj hozzá

Itt szabad hozzászólni, vitatkozni, egyetérteni, hőbörögni, meg mindent, amíg valaki értelmes módon teszi ezt meg, és nem személyekedve.

Önmagában azért, mert az nem konstruktív, másrészt pedig mert az ilyen hozzászólásokat megírni sem érdemes, úgysem fognak megjelenni, mivel megjelenés előtti előmoderálás van érvényben.

A hozzászólásokra vonatkozó szabályokat itt olvashatod el részletesen.