Amikor felkerül az í a pontra

Vannak dolgok, amiket nagyon várunk, parázunk tőle, majd amikor túl vagyunk rajta, csal hápogunk, hogy basszus, ettől tartottunk ennyire?
Ettől féltünk ennyire? Erre készültünk ennyit, hisz ez tök sima volt…

Míg, van a másik véglet, amikor az ember visszanézve, azt mondhatjuk, Vörösmarty szavaival, hogy Ez jó mulatság, férfimunka volt. Vagy akár nőimunka, tök mindegy.

A második mindenképpen maradandóbb lesz, hosszútávon.
Talán, pont ezért, mivel megküzdöttünk érte, nem lehetett – nem szabadott – félvállról venni, mivel annak beláthatatlan következményei lettek volna. Vagy éppen tragikus.

Ez a második erősen katartikus élményt nyújt, olyat amire az ember mindig emlékezni fog, míg az elsőt lehet, hogy másnapra el is fogja felejteni.

Az első példában említett volt nálam például az érettségi. És nagyjából ez az egy, ami így eszembe jut, mivel a többit meg sem maradt.
A másodikból sokkal többet tudnék felsorolni. Például ide tartoztak, a soha véget érni nem akaró újsághordások tizenévesen,
a kútásó korszakomból, a legtöbb helyszín élénken él bennem, mert megmaradtak azok a helyek, ahol az életemmel játszottam, nap mint nap.

De ugyan így nem fogom soha elfelejteni, azokat az átvirrasztott éjszakákat, amiket a zottarella.de fölött töltöttem,
vagy azt a 7 órát, amit a Sláger Rádió Szimpátiakoncerten álltam végig bokáig vízben.

Vagy az elmúlt, közel 2 hónapos időszakot, amit ma megkoronáztunk a Magyar Telekom Évindító 2010 nevű eseményével.

Olvass tovább

Az én milleniumom

9000 napja jöttem világra. Öröm-boldogság :)

A következő ilyen milleniumnál, ha az égiek is úgy akarják 27 éves leszek,
és 2012 márciusában vár rám :)

A Wolfram|Alpha nélkül ezt az igen becses információt sosem tudtam volna meg. Köszönöm!

Rockabilly péntek este – Cool Cats Night Vol. 3

2009 június 5
20:00-23:00

Pénteken egy számomra nem szokatlan helyen, ám egy szokatlan koncerten leszek a Kék Yukban.

A fellépők:

  • Al & The Black Cats (USA)
  • The Hep Cats
  • The Killing Screens

A stílus pedig Rock n’ Roll, Rockabilly és Punk n’ Roll.

Aki ismer, az tudja, hogy ezek nem éppen az én zenéim, viszont belehallgattam Al & Black Cats muzsikáikba a myspaces oldalukon, és bejött.

Cool Cat's Night vol.3

Cool Cat's Night vol.3

Végére a cím:
Kék yuk
1032 Budapest,
Fényes Adolf u. 28.

Trance and Progressive Event

2009 június 20 22:00-2009 június 21 04:00

Ahogyan a flyeren is látható, egy egészen vicces este elé nézünk a Line Up:

  • Project Twins
  • Jason Mill
  • Myon & Shane 54

Myon and Shane 54

Ez itt így elmarad, mert Elődék Indonéziában lépnek fel aznap.

Sensation White – Ocean of White

2009 május 16 22:00-2009 május 17 05:00

Nos, egy ideje terveztem, hogy megyek, ha már ASOT 400 kimaradt. De tegnap előtt született meg a döntés, hogy igen, nekem ott kell lennem.

Line up

  • 22:00 MUZZAIK
  • 23:00 AXWELL
  • 00:30 SEBASTIAN INGROSSO
  • 02:00 MEGAMIX
  • 02:30 SANDER VAN DOORN
  • 03:45 TOCADISCO

Andrewboy Birthday Party

2009 február 6 21:00-2009 február 7 01:00

Nos, egyrészt megnézzük milyen a Club Cool, mert még nem jártam arra. Másrészt megnézzük Blaid hogy játszik élőben.

Gólyabál Daniellával

2008 október 17
18:00-20:00

Megigértem Daniellának, hogy elkísérem a gólyabálra.

Indiai nagykövet fogadása

Szóval az történt, hogy tegnap délután 17:30-tól az Uránai Nemzeti Filmszínházba volt jelenésünk, India magyarországi nagykövetének és az Indiai Promociós Szervezet elnökének meghívására.

A program a kírás szerint Rajasthani népzenei és tánc bemutató volt, majd pedig utánna egy fogadás.


Olvass tovább

Indiai külügyminiszter fogadása

2008 szeptember 10
17:20-21:00

Mr. Anand Sharma indiai külügyminiszter fogadásán veszünk részt a doktor úrral este 17:20-tól

FUSE koncert

2008 szeptember 3
20:00-22:00

Tamás koncertje, ezt meg kell hallgatni :)

Magyar internet Média és Web díj 2008

2008 szeptember 4
09:00-17:00

Regisztráltam a Magyar Internet Média és Web Díj 2008-as rendezvény díjátadójára.
Érdekes rendezvénynek ígérkezik.

Előkészület képei

Nos, az eső adag képek elkészültek, és megtekinthetők ;)

Unokatestvér találkozó

2008 június 28

Szelidi-tó

Júliusi NewTechnology Meetup

2008 július 2
19:00

Program:

  • Megyer László: Közösség alapú intelligens programajánló
  • Pőcze Balázs (mutasd.be): Mutasd.be – Aktivitásnövelés egy közösségi portálon
  • Tikk Domonkos (Team Gravity): Skálázható kollaboratív filtering módszerek a Netflix Prize versenyen
  • Vajda Tibor (godzi.hu): Google Web Toolkit használata a Godzi projektben
  • Berces Attila (chemistrylogic.com): 128 mag egy chip-en? Újrakonfigurálható rendszereken mindez ma lehetséges.

Helyszín:
KEK
Budapest Szervita tér 8.

Világrekord kísérlet és Firefox 3 Download Day

Download Day 2008

Az van, hogy a Mozilla alapítvány fejébe vette, hogy beállítják a 24 óra alatt legtöbbet letöltött szoftver cím világcsúcsát. Az esemény ma, azaz Június 17.-én van.

Ehhez alapvetően úgy csatlakozhatsz, ha a fenti nagy narancssárga linkre kattintasz, és letöltöd a kedvenc böngészőnket. Másrészt, ha te is online naplót/blogot írsz, akkor ezt oszd meg az olvasóiddal, és bátorítsd őket, hogy ezt ők is tegyék meg.

Még egyszer tehát, Világ Rekord a 24 óra alatt legtöbbet letöltött szoftver kategóriájában.

Download Day 2008

Figyelem

Mindennapi használatra tökéletes, viszont kizárólagosan webfejlesztésre nem alkalmas, mivel a legtöbb plugin nem működik alatta, vagy ami igen, az is rosszul (firebug).

The Lumens zenekar koncert

2008 június 7
18:00-20:00

Seedorftól jött ez a levél:

üdv eme csodás napon

jól meginvitállak egy fergeteg koncertre, ahol ismételten mikrofont ragadok, DE! kizárólag háttérvokál céljából..
érdemes ellátogatni mert -> INGYENES és szabadtéri
nameg én is ott leszek a zongora mögött..

időpont:
2008/06/07 vagyis szombat – 18:00-20:00
helyszín:
XV. ker Nyírpalota tér ÚJPALOTAI NAPOK

megközelíthető:
-újpest központtól 96-os busszal
-belvárosból (7-es busz vonalán) 73, 173-as busszal
mindkét esetben a Zsókavár utcánál kell leszállni

hozd el barátod, barátnőd, párod, unokatestvért, kutyád, cicád és ropjuk együtt egy igazi energikus, dallamos rockkoncerten

várlak
G.

Szerintem megyek, ha találok megfelelő kísérőt :)

Lakodalom

Nos, akkor most mesélek egy picit a Dunapataji lakodalomról, ahol egybe kelt Robi nevű unokatestvérem, és párja, Évi. Olvass tovább

Megjöttem

Nos, megérkeztem Robi nevű unokatestvérem és párja Évi lakodalmáról.
Némiképpen dekoncentráltan, és fáradtan…

Nem, szinte semmit sem ittam, viszont besegítettem, a rendezvény bonyolításába, mint jó család tag. Ez annyit tett, hogy a kezdő, kvázi demo ebédnél – vagy, inkább előételnek hivható dolognál – az italok osztásában segítettem édesapámnak, ebben a tömények mérése, és némi sörcsapolás volt. Majd amikor elindult a nászmenet, a házasságkötő terem felé, át a városon, akkor én is mentem, mert nekem kellett a teremben kezelni a hangtechnikát. Visszaérve, és túlélve az egyházi esküvőt is, új szerepet kaptunk, ez pedig a vendégek nyakonöntése volt, tűzforró levessel, najó semmi ilyesmi üzemi baleset nem volt, de egy kivételtő eltekintve, az összes “pincér” Robi unokatestvére volt.

Node, majd holnap megírom hosszan. Ellenben most mennék aludni.
Azoknak üzenném, akik a holnap délutáni sétát tervezik, hogy 2 előtt ne nagyon hívjanak fel, köszönöm :)

Mozgalmas hétvége

Pénteken sikerült az irodában rohadni este 9-ig, mivel már sokadik hete csúszunk, az egyik projekt átadásával. De mindig újabb, és újabb át nem gondolt részek jönnek elő, és ez így nagyon fos…
Rendes specifikáció hiánya, ugye…

No, mindegy. Szóval hívtam egy autót, és rohantam is Parázsba, ahol ismét szép társulat gyűlt össze. Olvass tovább

Web Conf 2008

Nos hát, az van, hogy Zionával ülünk éppen a hackerek reggelije cimű előadáson, a 2008-as web conferencián, a CEU Konferencia központban.

Az előző előadás a CSS 3 jövőben lehetőségeiről szólt. Itt ugye óránként vannak más és más előadások 4 különböző teremben. A probléma eddig nem jelentkezett, mármint az hogy párhuzamosan futnak az előadások. De a következő órában mind a 4 előadás érdekel, de végülis a MySQLes előadás lesz a nyertes úgy érzem…

Majd az ebéd szünet után, Silverlight 2 előadás lesz a következő, ami érdekelni fog. Utánna az OpenESB, az utolsó előtti sessionból az ExtJs, utánna pedig a PHP ahogyan még nem csináltad cimű záró előadás.