Egyszer, egy éjszaka

Tegnap jött körbe egy e-mail, ami után elkezdtem lázasan keresgélni online egy albumot, hallgatás céljára.
A lelkesedésem annak volt köszönhető, hogy az elmúlt 10 évben kikerülhetetlen ő, a zenéje, és a stílus, amit képvisel.

Sok top DJ-vel ellentétben akik mostanában – hogy pestiesen fogalmazzak -, elkurvultak, és korábbi mivoltukat megtagadva teljesen másfelé kacsintgatnak, mint korábban, ő megmaradta az eredeti, tiszta és hamisítatlan trance mellett. Mondom ezt úgy, hogy, mint tudjuk a trance az elektronikus zenében az a műfaj, amit a legjobban lehet ötvözni a hasonló stílusokkal. (Vagy akár a teljesen eltérőekkel is, ugye hallottunk már The Killers trance mixet, ami meg ugye indie rock/brit pop.)

A tíz évből és a tranceből, és album megjelenésből kitalálható szerintem, hogy Ferry Corstenre vonatkoztak a felső sorok. Tegnap óta érhető el az új dupla albuma, a Once upon a night. Ebbe hallgattam bele, és írok róla egy picit. Bár ugye Laurie Anderson óta tudjuk, hogy “zenéről írni olyan, mint eltáncolni az építészetet”, de azért mégis megkísérlem.

Ferry Corsten - Once upon a night
Olvass tovább

Trance and Progressive Event

2009 június 20 22:00-2009 június 21 04:00

Ahogyan a flyeren is látható, egy egészen vicces este elé nézünk a Line Up:

  • Project Twins
  • Jason Mill
  • Myon & Shane 54

Myon and Shane 54

Ez itt így elmarad, mert Elődék Indonéziában lépnek fel aznap.

Sound of Cream Menno de Jonggal

2009 február 20 22:00-2009 február 21 05:00

Nos, az van, hogy a Sound of Cream party sorozat következő nagy állomásán a korongok mögött Menno de Jong fog állni, rajta kívül megvillantja a trance iránti szeretetét Shane54 és persze a két házigazda Antoos, és Tebron is.

Szóval erre picit kiváncsi leszek :)